21.rész

382 15 2
                                    

-Leny megvan minden? Töltő telefon, fogkefe? - kérdezem tesómat.
Mire hazaértünk már vártak minket anyáék, akiken látszott a kipihentség és a frissesség.
-Na. Egy kettő Leny igyekezz már!- szól be anya az ajtón.

Apával a nappaliba nézelődtek, mivel nincsenek Párizsba olyan gyakran. Minden kis négycetcentimétert kielemeznek ilyenkor, ügyelve, hogy az arcukon ne látszódjon a fintor egy-egy porszem láttán. Betegesen tisztaságmániások, amit szerencsére nem örököltem. Ezért sem szerettem otthon lenni, mert mindig tip topnak kellett lennie mindennek. Itt, a saját kis kuckómba olyan lehet a környezet, amilyennek én akarom.

-Poros a tv-néz rám apa.
-Oh igen? Dejó. Még egy darabig az is lesz-mondom mosolyogva.
Elnevetem magam apa arckifejezése láttán. Mikor együtt laktunk ezzel mentem az agyára.
-Kislányom egy nagytakarítás nem ártana mostmár-figyelmeztet anya is.
Sóhajtva nézek fel a plafonra. Ennek soha nem lesz vége? 21 éves elmúltam, felnőtt ember vagyok! A szülők ezt akkor se fogják megérteni hogyha 30 vagy.
-Jó, igen ki fogok. - bólintok. Majd karácsonykor.
Elégedetten bólintanak, mintha nyertek volna, majd Leny sétál ki a szobából.
-Kész vagyok-áll meg mellettem.
-Okés akkor mehetünk-indulnak ki a szüleim.
-Anya én már nem kísérlek ki titeket ha nem baj. Megetetem Bambit és ülök le tanulni-intek nekik az ajtóban.
Bólint egyet, majd az elköszönés után szaladnak le a lépcsőn. Leny a második fok megtétele után visszafordul.
-Szia Isis-mosolyodik el, és megfordulva leszalad.
-Szia Leny-suttogom, már csak magamnak.

Ügyvédnek tanulok igen, sokat tanulok igen.. Na de hogy mi mennyi szutykot beletuszakolunk az agyunkba, az felháborító. Nagyjából a fele se fog kellenni diploma után, de nembaaj mi megtanuljuk.

Ugyhogy legalabb 2óra szenvedés után viszem le Bambit sétálni, ezzel is kiszellőztetve az agyamat. Remélem azért valami maradt meg, és nem csak potyára tanultam. A másik meg az, hogy alig tudtam odafigyelni. Mert hiába mondják az embernek hogy kapcsold ki az agyad, koncentrálj a tanulásra bla bla, a mai nap után ez kinek menne? De úgy őszintén. Lefogadom hogy senkinek.

A Disney parkba történtek kifognak rajtam. Egyszerűen soha nem történt velem semmi hasonló. Nem éreztem tűzijátékot, sem lepkét, és nem pirultam el egy fiú miatt se. Voltak, akik tetszettek, de nem gondoltam a helyzetbe sokat, sőt. Semmit nem gondoltam bele. Még jó, hogy van egy barátnőm, aki ezeket már mind átélte, és barátai is voltak.

- Na mesélj mennyire vagy hulla a mai nap után- szól bele egyből Mae. Elnevetem magam.
-Bele a közepébe. Szóval tök buli volt. Majdnem elhánytam magam a hullámmvasut előtt, ezért bele se ültem-mondtam egy hajtincsemet birizgálva.
-Nem is te lennél-nevet Mae-Valahogy éreztem, hogy nem lesz minden zökkenőmentes.
-Nem is volt az hidd el! Most jön még a story-Bambit magam után ráncigálva indulok el az Eiffel torony felé. Ez egy hoszabb séta lesz ma...
-Elestél? - tippel barátnőm sikertelenül.
-Hát nem. Ennyire szerencsétlen nem vagyok na-háborodok fel. Mae felnevet és amennyire ismerem, tuti a szemöldökét felhúzva ingatja a fejét.
-Szóval miközbe én éppen kibújtam a hullámvasút alól és nyugodtan ettem egy hamburgert, Lenyék találkoztak valakivel. Pontosabban láttak valakit. Tippelj kit. - mondtam. Lenézek Bambira, aki kiszúrt a parkban egy kislánykutyát, és teljesen elvesztette a figyelmét irántam. Viselkedünk hé!
-Neee. Nem lehetsz olyan szerencsetlen.. Ha az akire gondolok, akkor...
-Kire gondolsz? vágok közbe.
-Most pont Kylianre-mondta ki, amire amúgy számítottam.
-Majdem. Neymar volt a fiával. Aztán Elen később látta, hogy Kylian is ott van, csak nem voltak benne biztosak.
-Felrakta az instájára? - kérdi Mae.
Bólintok
-Szerintem Elen onnan látta ühüm.
-Megnézem.-tűnik el.
- Folytatom. Szóval a vattacukrosnál találkoztam is vele, pedig reméltem, hogy elmenekülhetek. És ezt pont én reméltem....na mindegy. Igazából szinte a fele napot velük töltöttük. Van egy tündéri unokahuga, akivel nagyon aranyosan bánik-mosolyodok el az emlék hatására. Tényleg imádja azt a kislányt. De őt nem is lehet nem szeretni...
-Jaa, igen tudom van neki. Meg egy kisöccse is. Ő is aranyos. - hallom a hangját a készülékből.
-Nem is tudtam. Bár én olyan sok mindent tudok, hogy nagyon-nevetek fel.

The brightest flame (Kylian Mbappé ff.) BefejezettWhere stories live. Discover now