The brightest flame (Kylian Mbappé ff.) Befejezett

27.rész

Szombat

Az út a Parc de Princes felé nem egyszerű egy olyan lánynak, aki kb 0 tájékozódási képességekkel rendelkezik, a barátnői pedig vagy - 1 alatt vannak, vagy pedig szőkék. És igen, itt mondhatnátok, hogy van GPS. Tudjuk.... használjuk.

A meccs 5 órakor kezdődik, de mi még előtte  10 perccel a stadiont keressük, mikor normális esetbe már rég ülni kéne a helyünkön.
Ez másoknak is feltűnt, mert Elen telefonján Neymar neve villog... Egy szivecskével.

-Én már nem is kérdezek semmit-jelentem ki nemes egyszerűséggel, mire elneveti magát és felveszi kihangosítva.
-Hol a fenébe vagytok? - szól bele, kicsit talán feszülten. Elen biztos tájékoztatta mindenről, így ő  képbe van, hogy megyünk. Ennek kifejezetten örülök, mert én hétfő óta egy szót nem váltottam Kyliannel, és gondolom szólt neki.
-Úton. A cél felé. Asszem-törli meg a homlokát.
-Az mit jelent? - kérdezi Neymar.
Barátnőm sóhajtva kinéz az ablakon.
-Most itt állunk egy nagy piros háznál. - mondta.
A visszapillantóba látom, ahogy Mae pislogás nélkül nézi, majd végül nem bírja tovább és megszólal:
-Most kanyarodtunk le a Le Parc nál.
Szerintem ezzel Neymar baromira ki lett segítve.
-Ühüm jó. Add Isist-adja fel, belátva, hogy velük lehetetlen.
-A Rue Salomon Reinach utcán vagyunk most- adok épkéz infót.
-Szuper. Akkor ott csak menjetek egyenesen. Mégegyszer mondom, egyenesen. Ne forduljatok le sehol. Értve? - kérdezi.
-Igen uram!
-Jó. Ki megyünk elétek a stadionhoz. De igyekezzetek mert sürget az idő-hadarja el gyorsan, és megszakítja a vonalat.
-Ahj Isis siess! - szenved mellettem Elen, izgatottan a lábait fel le mozgatva. Basszus ezt megint megcsináltuk....

-Ott egy hely-mutat Mae hirtelen egy irányba, mire azonnal elfordítom a kormányt, és lekanyarodom.
A kéziféket behúzva fújom ki a levegőt.
Ha a disney parkos parkolókeresésre azt mondtam, hogy borzalmas, akkor erre szavak sincsenek.

-Ennyire híres ez a csapat? - nézek a lányokra összeráncolt szemöldökkel.
-Hát, ha csak azt nézzük, hogy Neymar és Kylian is benne van.... Akik szinte a világ legjobb focistái. Akkor igen. Cseszettül híres. - nevet ki Mae, majd kinyitja az ajtót, amit azzal a lendülettel be is vág.
Mi is Elennel ugyan ezt tesszük, és ahogy becsuktuk az ajtót, csörög is a telefon.

-Már itt vagyunk, sietünk-mondta azonnal, mielőtt Ney bele szólt volna.
-Mi? A bejáratnál? Hol a bejárat? - kérdezi Elen körbe körbe forgolódva.

Mae fújtat egyet, és a karját megragadva kezdi el húzni az említett irányba. Az órámra ránézve egy bólintással veszem tudomásul, hogy a helyzethez képest jók vagyunk, mivel még 5 perc van a kezdésig.
-Megvagytok látunk! - kezd el a karjával nagyokat integetni Elen, én pedig nevetve figyelem, ahogy ragyog a boldogságtól.
-Tedd le magad mert lecsapsz-fordul hátra Mae. Hát igen... Neki látszólag már elege van az egészből.

Szinte szaladva sietünk feléjük, de amint meglátom, azonnal megtorpanok.
Levegőt is elfelejtek venni. Csak egy féloldalas mosoly van az arcán, térdközépig érő nadrág, egy csapatmez, kabátját pedig hanyagul cétcipzározva hagyta. Neymarral beszélget, akin ugyan ez a kombó van, és látszólag várnak valakikre....akik szuperül elkéstek.
Összeszedtem magam, majd Elenék után eredtem, akiknek fel se tűnt, hogy lemaradtam.

-És hogy köszönjek neki? Csak úgy, lazán ejtsek el egy sziát? Vagy nem, mert ott van Kylian is. Akkor sziasztokot? - hadar gyorsan barátnőm, köztünk kapkodva a fejét, mire Mae felém fordul.
-Én leütöm- mutat Elenre, aki ezt hallva elneveti magát.
-Jolvan na. A sziasztok jó lesz. Ugye Isis? - kérdezi.
-Igen. A sziasztok jó lesz-bólintok. Nyugodtnak tűnök, de közbe én is azon gondolkodom, hogy köszönjek.
Mát csak pár méter van feléjük, de ez a két perc út is egy örökkévalóságnak tűnik. A gyomrom görcsbe van, és a fogaim is össze össze koccannak, bár azt nem tudom, hogy az izgalomtól vagy a hidegtől...

-Na végre már, hogy megjöttetek! - siet felénk Neymar egy mosollyal az arcán.
-Nem volt egyszerű utunk, de a lényeg, hogy itt vagyunk-öleli meg Elen boldogan.
-Szia. Mae vagyok. Bocs a késésért, csak a sofőrünk mintha szívott volna-biccent felém.
Felhorkantok.
-Persze, hibáztass engem. Ellenben Elennel, én csak két éve vagyok Párizsba. És még soha nem voltam itt. -mondtam, közbe Neyt megölelve.

-Sziasztok- köszön valaki hirtelen, mire a hang irányába kapom a fejem, és azonnal elmosolyodom.
-Szia. - Automatikusan indulok el felé, bele se gondolva ez hogy néz ki kívülről. Eléérve átkarolom a nyakát, fejem a nyakhajlatába fúrom. Teste megfeszült, de egy pillanat alatt elernyedt, és karjai szorosan fogják át derekamat. Mélyet szippantok parfümjéből, ami kellemesen veszi körbe auráját. Citrusos, friss illata mégjobban megdobbantja a szívem, ami már így is kiesik a helyéről.

Meghitt pillanatunknak egy köhintés vetett véget.
-2 perc van a kezdésig- jegyzi meg úgy mellékesen Mae, én pedig ennek hallatán ijedten nézek a mellettem állóra, aki elneveti magát, majd a kezünket összekulcsolva kezd el futni a bejárat felé. Gyorsan hátrapillantva látom, ahogy Elenék is a nyomunkban vannak, Mae kezében pedig telefon is van, nem akarom tudni miért.
Nevetve veszem fel a tempót Kyliannel, aki, ahogy beértünk az öltözőkhöz, azonnal lelassít, és hátrafordul.

-Mi itt maradunk nem mehetünk tovább. Ti menjetek fel azon a lépcsőn-pillant hátra a lányoknak is magyarázva- és a B oldalon a 2.sor 6,7,8 széke a tiétek. Onnan van a legjobb kilátás-mondta mosolyogva. Bólintunk egyet, a lányok pedig mennek is a lépcső felé.
-Köszönöm hogy eljöttél-szólal meg Kylian, épp mikor elindultam.
-Tudtad, hogy el fogok jönni. - mosolygok visszafordulva.
-Inkább csak éreztem- vigyorog, és az ajtó irányába kapja a fejét, amin 3 fiú lépett ki.
-Akkor megyek is. Ügyesen- intek, majd megfordulva a lányok után eredek.
-Isis! A meccs után... Én itt leszek- mondja zavartan, mire még nagyobb mosoly kúszik az arcomra. Akkor... Én is.

A B jelű ajtót betolva egy hatalmas stadionnal találom szembe magam, ahonnan a napnak a fénye csak úgy sugárzik, így a kezemmel egy percre el is kell takarnom a szemem, hogy hozzászokjak.
Milliónyi ember szorong a lelátókon ülve, mindenki kezébe van valami kis finomság. Látva a popcornt és a csokikat az én hasam is megkordul, mire elnevetem magam. Remélem Maeék vettek valamit enni.

A második sort megkeresve indulok el, sűrű elnézések közepette. Elég bosszús szempárok néznek vissza rám, mire a legkedvesebb mosolyomat veszem fel.
Mikor már majdnem odaérek a barátnőimhez, az eddig ülő lány, pont előttem feláll, amit természetesen nem vettem észre, így egyenesen neki mentem. Lenézünk az elejtett kólás dobozra, aminek a kupakja is elszállt, és tudatosul bennem, hogy bizony rajtam landolt az egész.

-Úr isten basszus ne haragudj! - szed elő gyorsan egy zsebkendőt, és kezdi el dörzsölni, az amúgy szürke anyagkabátomat.
-Annyira szerencsétlen vagyok! Tényleg bocsánat, nem láttalak. Hadd fizessem ki. Mennyi volt? - kérdezi a pénztárcáját előkotorva.
-Nem szükséges, tedd csak el! Mindenkivel előfordul. Itt én is hibás voltam - mosolygok rá, visszatolva a kezét.
-Akkor legalább ezt fogadd el-adja a kezembe a félig megevett popcornos dobozt. Elnevetem magam, aztán megköszönve továbbindulok.

A helyemhez érve lehuppanok a barátnőim közé, akik feltűnően csendbe vannak.
-Ki fog jönni belőle? - kérdezem,  teljesen  reménytelenül. Ez volt az utolsó csepp a pohárba, mindketten őrült nagy nevetésben törtek ki.
-Nemtudom. Azért egy próbát megér- mondja két nevetés között Mae.
-Mindegy. Legalább van popi. Egyetek-rakom az ölembe. Belemarkolnak, és a figyelmüket az éppen a sípjába fújó játékvezetőre szentelik.
Elkezdődött.