The brightest flame (Kylian Mbappé ff.) Befejezett

14.rész

Szemdökráncolva nézek a telefonomra.
-Jó, de anya én szombaton dolgozom- hisz ezt tudja. Vigyem el magammal Lenyt? És szegény addig mit csinál?
-Van tabletja, majd viszi azt is. El lesz nyugi-próbál rábeszélni. Hát nemistudom... Nemigazán tartom jó ötletnek. A tablet egy darabig leköti az embert, viszont 4-8ig folyamatosan azt bújni megterhelő és fárasztó. Meg amúgy sem egészséges a szemnek.
Sóhajtok egyet, majd a nevetésemet visszatartva nézek a megkorduló hasamra. Mae is megereszt egy mosolyt, hiszen ő is farkas éhes. Reggelizni már nem volt időnk. Pedig most mit meg nem adnék egy pirítósért...
Gondolkodva állok meg a pirosnál.
A szüleimnek is jár egy kis énidő. Nekik is el kell menni néha kikapcsolódni. Támogatnak mindenben, ezért nekem is tennem kéne valamit ahhoz, hogy ne nézzenek élősködőnek. Az öcsémmel meg amúgy is régen találkoztam. Hátha nem megyünk egymás idegeire.
-Okés. Szombaton mikor jössztök? - egyezek bele.
-Olyan három körül ott vagyunk. Nagyon köszi szívem! Szép napot! - és letette. Nálunk ez már csak így működik.
-El fogunk késni-jelenti ki Mae.
-Ne aggódj! - indulok el a zöldnél-Már elkéstünk. - Szinte hallom ahogy a professzor úr kioszt minket a felelőtlen viselkedésünk miatt, és látom magam előtt, ahogy a kréták repkednek felénk a terembe. Már alig várom..

-Elnézést kérünk a késésért! - esünk be az előadó terembe. A hallgatók megfordulnak, így közel 100 ember figyel minket csodálkozva. Mae lehajtott fejjel próbálja visszatartani a nevetését, ellenben velem, aki sajnálkozva hajtom le pipacspiros fejemet. A professzor úr lelép a gordonról, tekinélyes, ámde, lassú léptekkel közelít felénk. Mellettem lévő barátnőm kihúzza magát összeszedve minden színészi képességét, és bociszemekkel néz rá.
Összeráncolt szemöldökkel néz minket, kezében egy pálcát tartva. Kicsit Harry Potter feelingem van. Umbridge professzor a mosolygós démon. Jó mondjuk itt annyi különbség van, hogy Lambert professzort soha nem láttuk mosolyogni. Ő ilyen jégember
-A hölgyeknek mi volt fontosabb az egyetemnél ha szabad tudnunk-szólal meg mély öblös hangjával. A hideg kiráz tőle, nem a legjobb értelemben.
Segítségkérően Maere nézek.
-Ööö hát tudja beteg lett Isisnek a...-akad meg. Azt nem mondhatjuk, hogy buliba voltunk ez este. Úgy vágna ki minket a csukott ablakon, hogy csak pislognánk.
-A hörcsögöm-segítem ki remegő kézzel, félve a lebukástól.
-Igen! A hörcsöge ööö beteg, és este állatorvosnál volt. Szegényke-teszi a vállamra a kezét együttérzően. Írtózatosan kell tartanom magam nehogy kibuggyannyon belőlem a nevetés. Bólogatva ránézek a rektor úrra, aki sziklaszilárd tekintettel továbbra is figyel minket, az együttérzés parányi szikrályát sem mutatva. Pedig szegény hörcsög otthon szenved...
Mr. Lambert sóhajt egyet.
-Tudják, hogy ezért az incidensért ki is lehetne önöket csapni-húzza fel a szemöldökét. Istenem csak ne. Fortuna kegyelmezz. - Ám tekintve, hogy most az egyszer történt ilyesmi, nem von maga után következményeket. Foglaljanak helyet, és többet ne forduljon elő-mutat a varázsbotjával két üres szék felé.
Maevel bólintva vesszük tudomásul, hogy szerencsére épp bőrrel megúszuk, majd indulunk a helyünkre. Körülnézek a terembe és kiszúrom Elent, aki tátogva mondd valamit, ezért kérdően nézek rá.
-MI VAN VELETEK-artikulál mégjobbat.
-Beteg a hörcsögöm-tátogom vissza mosolyogva, megrántva a vállam.
-Isis kisasszony örülnék neki, ha csendben foglalna helyet, és a jószívem ellenére nem húzná ki mégjobban a gyufát-szólal meg a professzor.
-Elnézést-ülök le behúzott nyakkal. Mae halkan elröhögi magát miközbe szedi ki a füzetét, majd a táskám felé bök. Sóhajtva veszem ki én is a cuccom és próbálom lenyugtatni gyors szívverésem.

-Ahj mit csináljak az öcsémmel vasárnap. Teljes homály van ezzel kapcsolatban. -hajtom fejem a kormányra nyöszörögve
Barátnőim az ablakon kinézve gondolkodnak. Mi való egy 7éves gyereknek? Vigyem el játszóházba? Nem az túl gyerekes és már unalmas. Menjünk állatkertbe? Milliószor volt már. Tanácstalanul nézek hátra.
-Uuu én tudom. Vidd el a Disney Landbe. Minden gyerek és felnőtt imádja- mint aki nyert a lottón kapom fel a fejem, és mint egy istennőre, úgy nézek hátra Elenre.
-Elen ez nagyon jo otlet. Viszont egyedul nem megyek. Jössztök ti is-jelentem ki ellentmondás nem tűrően.
-Én vasárnap pont nem tudok menni-mondja Mae-Anyumékhoz megyek szombaton. De szívesebben mennék veletek-húzza el a száját. A vállát megsimogatva adom tudtára, hogy nem haragszom, majd kérdőn Elenre nézek
-Én el tudok menni- rántja meg a vállát. Ezaaaz.
-Köszi köszi köszi. Na induljunk mert nekem mennem kell. - nézek az órára, ami hármat mutat. A kocsit elindítom és suhanok az utcákon.
-Ryan keresett azóta??-kérdezi Mae egy mosoly kíséretében
-Nem-rázom meg a fejem-Szerintem kínos volt neki a megdícsérős szitu. Szegény beégett-nevetem el magam.
-Ahj pedig már azt hittem lesz valami ugi bugi köztetek-nevet Elen is.
-Isis meg az ugi bugi. Apácának készül-röhög mellettem Mae. Naa azért álljunk le.
-Várok az igazira vili? De ha nem tetszik ki is lehet szállni. Leparkolok szívesen-lassítok le a kocsival mosolyogva. Az ellenkezések után visszaveszem eredeti tempómat, és kanyarodok le Elen utcájába. Miután kiszállt, Mae felém fordul.
-És tudod már ki az igazi?
A szívem legmélyén nagyon is jól tudom ki lenne az. Viszont az agyam meg azt tudja, hogy nem fog osszejönni ez. Teljesen lemondtam rola...
Mosolyogva megrázom a fejem. Nem tudok hazudni Maenek, ő mindig észreveszi. A hanglejtésemből is tudja hogy elmismásolok valamit. Ezért nem szólaltam meg, hanem inkább elnéztem máshová.
A kocsik között furikázva csendben a gondolatainkba merülünk, bár szerintem ezt inkább én, Mae csak figyelmes és érzi, hogy most nem vagyok alkalmas a normális kommunikációra.

-Na szia-ölel meg. Mosolyogva viszonzom, majd egy intés után indítom a kocsit
-Isis! - szól még vissza-van, hogy olyankor toppan be a megfelelő ember az életedbe mikor a legkevésbé számítassz rá. - kacsint egyet, majd becsapja az ajtót. Lefagyva bámulok ki az ablakon, emésztgetve a szavait. Ezt most pontosan mire érti? Illetve kire? Mert ha Kylianre akkor holnapra több füle lesz mint foga. Kylian nincs. Számomra már nincs. Csak a gond az... hogy nem hiszek a véletlenekben. És ennyi találkozás nem véletlen  úgyhogy nézzük mit tartogat számunkra a sors.

Kapkodva öltözök fel, mivel az óra háromnegyed négyet mutat, én meg szépen elkocsikáztam Párizsba. Képtelen voltam kikapcsolni az agyamat, ezért fontos volt ez a lelkemnek. Pár nyugis perc, ha még a munkád bánja akkor is. Bambinak leraktam egy kutyapelenkát, mert szerintem ma már nem fogom tudni kivinni. Egy puszi után csukom az ajtót, és igyekszem a munkahelyre.
Gyorsan leparkolom a kocsit, és a lábaimat nagyon szedve nyitok be az ajtón, ahol rögtön az órát keresem a szemeimmel. Normál esetben mindig a kassza előtti falon van, de most nincs ott... A fejemet körbe körbe forgatva nézelődöm hátha, amikor is megszólal Cloé.
-Nem késtél nyugi-jön ki a pultból.-Mondjuk ez így nem helyes, mert 4 óra 3 perc van.
-Az óra hova tűnt? - nézek rá csodálkozva.
-Kicseréljük. Régi volt már, és megállt.-rántja meg a vállát.
-Értem-bólintok egyet. A pulthoz sétálok, ahol kirakom a telefonomat a zsebemből, ha már óra nincs.
-Isis ma el kéne mennem egy kicsit hamarabb. Pontosabban 7kor. Meg tudod oldani egyedül? - kérdezi. A szemöldökömet felhúzva nézek rá. Clo mindig hamarabb megy el, méghozzá úgy, hogy nem is szól. Igaz, nem 1órával hamarabb, de minimum 20 perc. Természetesen akkor ha a főnök nincs bent.
-Persze megoldom- nézek rá. Az ajtó kinyílik ahol egy nő jön be. Clo rögtön lecsap rá, én meg sóhajtva könyökölök a pultra. De várom  hogy elmenj....