The brightest flame (Kylian Mbappé ff.) Befejezett

16.rész

-Bambi tűnés-hallok egy hangot a mögöttem lévő szobába. Nem foglalkozva vele próbálok visszakerülni alfába.
-Nem hallod? Menj innen- szól hangosabban az öcsém. A párnát a fülemre téve fordulok át a kanapén. Még egy fél órát kérleek.
Mikor már majdem elalszok, Leny lepattan az ágyról és trappolva jön ki hozzám, ahol kihúzza a sötétítőt. A szemem mégszorosabban összecsukom miközbe elszámolok ötig.
-Isis.-szól halkan az öcsém. Nem válaszolok.
-Isis na.- Morgok egyet, kifejezve nemtetszésemet.
-Nem hagy a kutyád. Szólj rá vagy nemtudom.
Kinyitom a szemem, de azonnal vissza is csukom a hirtelen ért fény miatt. Az az istenverte sötétítő.
-Leny komolyan ennyire nem vagy tekintettel másokra? - ülök fel mérgesen, nem foglalkozva azzal, hogy amúgy kiég a retinám. Hát basszus, ha őméltósága felkel, akkor a másiknak is fel kell? Én, ha a valaki alszik, megpróbálok a lehető leghalkabb lenni. Még kávét se főznék, ami nálam nagy szó.
-Bambi gyere ide!-paskolom meg a mellettem lévő helyet. Kiskutyám szótfogadva felugrik, ahol egy arcpuszival üdvözöl.
-Te meg feküdj vissza, vagy én fektetlek vissza mostmár. Álmos vagyok még, de téged ez úgy látom nem érdekel-nézek fel tesómra kómásan.

Miután visszament, megpróbáltam elaludni a rajtam fekvő Bambival, de nem jártam sikerrel.
Inkább úgy döntöttem felkelek, és egy kávéval indítom a napot, már csak azért is, hogy az öcsém ne tudjon aludni. Kölcsönkenyér visszajár. Bambinak adok enni meg friss vizet, én meg kiülök a párkányra a csészével a kezembe. Nézem, ahogy az autók fel alá furikáznak Párizs utcáin, ahogy az emberek szatyrokkal a kezükben sétálnak hazafelé a kisboltból reggelit készíteni, ahogy az állattartók kedvenceiket sétáltatva ébredeznek... Egyszerűen megunhatatlan.
Nyílik az erkélyajtó, és Leny lép ki rajta. Csendben leülve mellém figyeli ő is a Párizsi reggeleket.
-Éhes vagyok-szól egy idő után, amit a hasa is egy korgással alátámaszt.
-Hallom-nevetek.
-Viszont, ha kaját akarsz, akkor segítened kell. Nézz a neten valamit. Tükortojást mondjuk. Az jó lesz nem? - nézek rá bizonytalanul. Bólint, majd felém fordul.
-Jól gondolom, hogy béna vagy a konyhába?
-Jól-röhögöm el magam, miközbe felállok. Nagyon kell figyelnem, el ne ejtsem a csészét, ugyanis nem egyszer fordult már elő. Alig van már belőle.

-Na hát akkor jó étvágyat-ülök le mellé az ebédlőbe. A tükörtojás rekordidő alatt sikerült, és csak kettőt rontottam el. Képzeletbe vállonveregetem magam.
-Nem lett nagyon olajos? - kérdezem Lenytől. Felemeli a tányért, megmutatva, hogy a tojás konkrétan tocsog az olajban. Gyorsan felállok egy papírtörlőért, majd felitatom vele, egy mosolyt elfojtva.
-Így mostmár jó lesz. Felhívom Elent, hogy mikor indulunk. Addig edd meg és mosakodj meg. - indulok vissza az erkélyre a telefonommal.
Elennel azt beszéltük, hogy olyan dél körül indulunk, természetesen őt is felvéve.
Mivel kint most viszonylag hűvös van, ezért úgy döntöttem, hogy egy barna bőbb fazonú nadrágot veszek fel egy, a változatosság kedvéért fehér atlétával hehe, amihez még egy fekete kardigánt kapok magamra. Csak szempillasprilált tettem és bár az eredmény nem 100%os, de nekem teljesen megfelel. Hosszú hajamat begöndörítem, ráadésként még egy nyakláncot is teszek fel.
-Leny kész vagy már? - sétálok ki a fürdőböl. Testvérem felnéz a kanapéról, majd gyorsan felpattan és szalad be a fürdőbe, engem messziről kikerülve. Nem elhanyagolható tény, hogy még pizsamába volt, mikor már a reggelinél közöltem vele a hamari mosakodást. Általába figyelmen kívül hagy.
-5 kerek perced van. Utána elindulok nélkuled-kiabálok utána.
Előveszem a telefonom, majd helyet foglalok a kanapén, ahol megnyitom az instagrammot. Annyira nem szoktam böngészni rajta, inkább hívásba beszélem meg a dolgaimat. Sok minden nemigazán történt. Az oldalak, akiket követek, általába híresebb amerikai, angol színészek. Nagyon szeretem például Leonardo Dicaprio posztjait. Számára is fontos a környezetvédelem, ami egy közös pont bennünk. Próbálja felhívni a figyelmét az embereknek arra, hogy a világ egy egészen más dimenzió lesz, ha nem változtatunk. Rengeteg állatfaj pusztul ki, nem beszélve a mindent felemésztő erdőtüzekről. Szőrnyű ami manapság itt folyik.
-Kész vagyok-jelenik meg tesóm kihúzva magát.
-Tyűha! 3 perc-nézek az órámra elismerően. - Remélem azért fogat is mostál
Unott fejjel néz rám, mire elröhögöm magam.
Elköszönünk Bambitól, és az ajtót becsulva indulunk le a kicsikocsihoz, amivel Elenért is megyünk.
-Leny! Hátra ülsz-mutatok a hátsóajtóra, amikor fogná meg az anyósülés felőli ajtót.
-Ooo de miért!? Nagy vagyok már ahhoz, hogy itt üljek. - kezd el hisztizni.
-Lehet, de Elen még nagyobb. Na nyomás! - ülök be, nemtörődve a nyávogásával. Puffogva bevágja a hátsóajtót, mire az egész kocsi megremeg. Hát ez bolond. Azt hittem betörnek az üvegek.

-Rendesen elfáradtam amíg lejöttem a kilencedikről-száll be Elen a kocsiba.-Bekrepált a lift. Az égiek nem szeretnek- veszi a levegőt kapkodva.
-Remélem nem vagy asztmás nincs nállam pipa-nézek rá aggódva. Mosolyogva megrázza a fejét. Elen hátranéz, és köszön Lenynek, aki feltűnően kedves vele.
-Szereted a disneylandet?
Elen bólint.
-Bennem ilyenkor előjön a gyerek, és mindent ki akarok próbálni. Le se lehet lőni, úgyhogy vigyázzatok-nevet a biztonsági öv után nyúlva.
-Akkor tuti jó hely-mosolyog rá az öcsém- Majd Isis felügyel minket ha tud-néz rám jókedvűen a két ülés között.
-Leny ülj vissza! - jön elő belőlem az anya.
-Szemem mint a sasé, úgyhogy ne aggódjatok-nevetem el én is magam. Attól tartok én se leszek valami jó felügyelő.
Ha elengedem és jól érzem magam, sajnos nem lesz aki figyel rájuk. Bár hiszek abban, hogy Elen nem veszti el az eszét, és megtartja felnőtt mivoltát. Ahj ilyenkor kellene Mae. Ő gyerekként is felnőtt...

Izgatottan parkolok le a hely előtt, majd miután kiszálltunk Leny és én csodálkozva nézünk szét
A park valami eszméletlenül szép és bár még nem mentünk be, de innen is megláttuk, ami a legnagyobb különlegessége a helynek. A dombok közül kiemelkedik a hatalmas disney palota, ami csak úgy tündököl a rózsaszín falaival. Tényleg olyan mint a mesékben. Hamupipőkeként az üvegcipellőmbe besétálni, meglengetni a pompás kék ruhámat, majd a hercegem karjába borulni. Mi sem lenne szebb ennél... 
-Na menjünk. - szól rám Elen, megelégelve az ábrándozásomat. Pedig olyan szép voooolt.
A fizetés után belépünk a csodálatos álomvilágba, ahol tényleg valami disneyfigurának érzem magam. Mondjuk azt hozzá kell tenni, hogy rengeteg ember van, szinte minden négyzetméteren, ami miatt parkolót is hosszas keresgélés után találtunk csak.
-Hol szeretnétek kezdeni-néz ránk Elen felváltva. Én a csodálkozástól még mindig nem tudok megmukkanni ezért csak megrázom a fejem.
-Isis használhatatlan lett.-legyint.-Na pajti te hova szeretnél?
Leny úgy döntött ő mindenképp meg akarja nézni a hupikék törpikék kunyhót, így oda mentünk legelsőnek.
-Ide én hogy a búbánatba férek be- áll meg Elen az ajtó előtt. Mi ketten könnyedén befértünk a magasságunk miatt, viszont szegény jóval nagyobb tőlünk és az ajtó is rettenetesen pici. Nem tudom, hogy tervezték, de ide szinte csak gyerekek férnek be. Na meg én!
-Hát...nemtudom.. Guggolj le mondjuk- mondtam Elennek.
-Inkább megvárlak titeket. Vigyázzatok be ne zárjon titeket hókuszpók- ijesztgeti Lenyt, aki már elég érett a korához képest, így egészségesen kiröhögi és megfordul.

Rengeteget fotóztam a kunyhóról is, a palotáról is, és külön érdekesség, hogy jelmezbe öltözött emberek mászkálnak felvidítva a kicsiket és a nagyra nőtt gyerekeket, köztük engem. Elennel rengeteget nevettünk a saját hülyeségeinken, meg azon, ahogy Lenynek folyamatosan húzzuk az agyát. Közös képeket is csináltunk, aminek a felét elhülyéskedtük, a többin meg rondán nézünk ki, de a lényeg az, hogy van.
Csoportképkészítés szándékával épp egy hintóhoz tartunk, amibe bele lehet ülni.
-Hova állítjuk a telefont? - fordgolódunk össze vissza.
-Szólíts le valakit hátha elkészíti-mondom Elennek, hisz ő itt a legtalpraesettebb.
A kezével a napot árnyékolva néz szét, majd mikor megtalálja a neki megfelelőt, elindul felé.
-Elnézést! - kiáltja, ha jól látom egy idősebb néninek.
-Elen biztos jó ötlet? - kérdezem meg félve. Nem úgy néz ki, mint aki tartott a kezében már telelefont.
-Pillanatnyilag nincs más-fordul felém halál komolyan. Nincs e? Körülöttünk nyüzsögnek az emberek, olyan emberek, akiknek van telefonjuk.
-Jó napot! Tudna rólunk készíteni egy képet ott? - mutat a lovashintó felé.
A néni mosolyogva bólint egyet, majd Elen telefonját a kezébe véve áll meg a hintó előtt.
-És akkor ezt a gombot kell megnyomni? - kiáltotta nekünk, lentről mutogatva.
-Igen! A középső nagy gombot, tetszik tudni amit mutattam! - ordítja vissza Elen. Grimaszolva Lenyre nézek, aki a fejét lehajtva próbálja kerülni a pillantásokat, amiket a kiáltozásért kapunk.
-EGY! KETTŐ! HÁÁÁROM! - kiáltja megint a néni, mi meg a szokásos mosolygós fejet felvéve fordulunk a kamera felé.
-Szerintem kész van drágáim. További jó szórakozást!-köszön el tőlünk mikor leértünk.
-Köszönjük a segítséget!
Elen babrál egy darabig a telefonnal, aztán olyan hangosan röhög fel, hogy többen is idefordulnak.
-Mi van? - fordulok a telefon felé. A szemét törölgetve adja ide a telefont, amit kíváncsian figyelek.
-Uramisten-nevetek fel én is, a képet meglátva.
Igazán művészi fotó lett... a néni pórusairól. Tartotta ő szemmagasságot, csak éppem addig nyomkodta a ,,jó gombot" míg meg nem fordította a kamerát. A segítő szándék legalább megvolt.
-Ezt tartsd meg-mutat Leny is a fotóra, miután ő is közelről megvizsgálta a néni bőrét.
-Mindenképp. Ez lesz a hátterem-fogja továbbra is a hasát, majd miután összeszedte magát indultunk a hullámvasúthoz.