The brightest flame (Kylian Mbappé ff.) Befejezett

31.rész

Kínos csendben nézünk egymás szemeibe. Ő nem akarja elmondani, én pedig nem akarom hagyni. Végül ő töri meg hamarabb, és nagyot sóhajtva nekidől a pultnak.

-Volt egy szalagszakadásom kb fél éve. 3hónapot pihentem edzés és foci nelkul. Csak a tv-ből tudtam követni, ami sokkal roszabb volt mint a fajdalom. Az ezt követő meccseken rettentő szar volt. A tizedik perc után képes lettem volna összerogyni.- Bambira néz, aki megérezve a levegő hangulatát leült mellé. Elmosolyodva megsimizi a kutya fejét, és újra rám figyel.
-Elviselhetetlen volt a fájdalom a pihenés utáni egy hónapba. Minden nap edzettem, fokozatosan javítva a kondíciómat, ezzel szerencsére a lábam is javult. Mára már nem vészes, közel van a 100-hoz.-mosolyodik el, majd az egyet csöppenő csapra néz.
- Poharat hol találok? - kérdezi a szekrényt figyelve.
-Az üveges mellett-mutatom meg

- A megerőltetéstől fáj a lábad?-térek rá újból
-Igen. De ez egyre jobb. Nem akarom abbahagyni, mert újra leromlik az fizikumom. Meg amúgy is. A foci az életem. Nem fogom emiatt otthagyni-rántja meg a vállát, és a víz alá helyezi a poharat.
-Ugye orvos szokta látni?-nézek rá.
-Persze. Minden héten-bólint.
Mindentudó mosolyra húzza a száját és oldalra billenti a fejét
-Jól látom, hogy Isis Auclaire aggódik?
Elnevetem magam, majd én is a szekrényhez sétálok egy pohárért.
-Jól látod, ugyanis megijedtem a lépcsőnél. Olyan furcsa volt, hogy a nagy Kylian Mbappénak remeg a lába. Az a gyors rekordlába-a megtöltött pohárból nagyokat kortyolok, miközbe figyelem a mosolygós arcát.

-Nem is tudtam, hogy ilyen sokat tudsz rólam-iszik bele ő is a vízbe.
-Nem rólad tudok ennyit, hanem a lábadról-nézek le a testrészre és aztaaa. Most talán még izmosabb mint amilyenre emlékeztem. A melegítő alól is tisztán látható az erős vádlija, a combján pedig feszül a fekete anyag.
Az én kis mini lábaimra vezetem a tekintetem. Isten nem volt igazságos mikor vádlikat osztogatott. Elbújhatok a gumiizmommal.

Hangosan felnevet előbbi kijelentésemre, és a mosogatóba helyezi a poharat.
-Szerintem kezdjük. Ugye ezt nem kell sütni-áll meg egy pillanatra.
-Dehogyis. Az hiányzik még. Nem, ezt csak szépen össze kell gyúrni, és kókuszba forgatni. Anyukámmal sokszor csináltam ilyet-nézek a kiöntött daráltkekszre.

A veszekedés óta még nem beszéltem vele. Nem hajlandó felvenni nekem a telefont, én pedig nagyjából a századik próbálkozás után fel is adtam. Felőlem meg volt a jó szándék, viszont az, hogy meg se engedi beszélni szomorúvá tesz.
-Valami baj van? - zökkent ki Kylian. Felé fordulok és elmosolyodom, de valójában töprengek. Mondjam el neki azt, ami történt anyukámmal? Engedjem ennyire közel magamhoz? Nem tudom mit tegyek.
-Nincs-törlök le egy könnycseppet. - Csak anyával összevesztem és... - a mondat félbemaradt.
A mellkasom fájdalmasan szorult össze, és bármennyire is próbáltam visszatartani a könnyeimet nem ment.

Kylian pár pillanat után hozzám lépve szorosan megölel. Hikegve hajtom fejem a vállára, mire csak megnyugtatóan a hajamat simogatja. Beszélni akarok, de a folytó érzés nem engedi. Soha nem volt ilyen hosszú mosolyszünet köztünk. Ezért is viselem nehezen.

-Szegény kókuszgolyó várja hogy kész legyen-nézek bele szemeibe,fejemet lassan felemelve.
Mosolyogva töröl le egy könnycseppet az arcomról, mire tekintetem az tökéletes ívű ajka felé vándorol, amik lassan nyílnak szét egymástól.
Levegő után kapott, ahogyan tenyerem a mellkasának préselődött. Magam sem tudom pontosan ez miképp történhetett, ám ez már nem érdekelt.
Egyik kezével kisöpört egy tincset az arcomból, de tenyerét nem vettel el, és hüvelykjével apró finom köröket rajzolt rá.
-Még várhat egy darabig-mondta, a szokásosnál mélyebb hangon.
Szájáz öszezárja, és finoman két kezével felemeli a fejemet, hogy a szemébe nézzek. A mogyoróbarna szempár a megszokottól eltérő módon most nem mosolygott, hanem komolyan, vágytól izzva nézi az egyre piruló arcomat, mintegy megerősítést várva.
-Na mi lesz? - kérdezem meg, egy pajkos félmosollyal az arcomon, holott a hasam görcsölt az izgalomtól.
Kérdésem hatására kiesik a komoly szerepből, és hitetlenül elneveti magát. Megbabonázva figyelem minden egyes apró mimikáját, amik olyan különlegessé teszik őt.
Elfelejtek levegőt venni, mikor lejjebb hajolva pár miliméter válassza el ajkunkat egymástól, ám mikor összeérve megérzem puhaságát, a lábaimból úgy érzem kiszalad az erő és menten összeesek.
Lágyan fogja az arcomat, mintha egy porcelánbaba lennék, aki a nagy súly hatására összeroppan.
Kezeimet felvezetem nyakára, és elmélyítem a csókot, mire egy jóleső morgást hallat.
Hasamban a pillangók a tűzijátékkal együtt cifra bulit csapnak, én pedig a boldogságtól nem tudom abbahagyni a mosolygást.

Pár perc után szakadunk szét és nézünk bele egymás szemeibe. Megnyugszom, ahogy látom az arcán azt a nagyon tipikus féloldalas mosolyt, amit annyira szeretek.
Hirtelen kapjuk a fejünket a megcsörrenő telefonom irányába. A Treat people with kidness üvöltve jelzi, hogy hívásom van. Nem viccelek. Tényleg üvöltenek max hangerőn. Hatalmas gombóc keletkezik a torkomba ahogy odasétálva elolvasom ki hív. Anya. Remegve veszem a kezembe a kis készüléket, és Kylianre nézek. Bátorítóan mosolyog, ami most nagyon kell nekem, de sajnos ez nem segít. Nem tudom kezelni az ilyen helyzeteket. Az adrenalim szintem rögtön az egekbe, egy értelmes szót nem tudok kibökni, pedig ittfontos lenne hogy meg tudjam magyarázni.

Mikor Harry már majdnem végigénekli a zenét, elhúzom a zöld ikont.
Nem köszönök bele, de ő sem. Csak a feszült lélegzetvételét hallom, és a körmét, ahogy az asztalon kopácsol vele. Nekem is kell valami stresszlevezető, így Bambi mellé ülök a kanapéra, és a kiskutyát kezdem el simogatni.
-Anya nézdd én sajná...
-Nem kell bocsánatot kérned. - vág bele a mondatomba. Sóhajt egyet. - Feleslegesen sajnálkozol, mert igazad van. Felnőtt vagy amit rettentő nehéz elfogadnom, hisz nem is olyan rég még kisbaba voltál. Próbálkozom Isis. Tényleg nagyon próbálkozom! Lenyvel is leültem beszélni. Nagy már, hagynom kell neki teret... Ezt beszéltük meg. - Bambi mellett a kanapé besüpped, majd csak azt veszem észre, hogy egy tenyér simul a kézfejemre. Jól esik az érintése, olyan, mintha lángolna a bőre az én jéghideg kezeimen. Elmosolyodom, és összekulcsolom a kezünket.
-Tudom, nem tudsz mit mondani rá. Megértem. Csak akartam hogy ezt tudd.
-Karácsony előtt megyek haza. 14.-e körül.-mondom hirtelen. Nem hagyhatom hogy az anyukámnak lelkiismeret furdalása legyen miattam.  Őrlődik azon, mit hogy csináljon, talán túlságosan görcsösen is. Témát kellett váltanom.
-Dejó! Ennek örülök! A nagyiék szentestekor átjönnek. Mit süssünk? - kérdezi bezsongva.
-Nemtudom. Addig sok idő van még anya, kitaláljuk. -te sütsz, én nézlek. Teszem hozzá magamban.
-Áfonyaszószos csirkére gondoltam. Az szerinted jó?
Összeráncolt szemöldökkel nézek Kylianre. Áfonyaszószos csirke? Életembe nem hallottam még. A sültcsirkére öntenek áfonyát? De az  áfonya édes. A csirke meg sós.
-Tökéletes! - bólogatok.
-Akkor meg is van. Valami köret is kell hozzá. Édesburipüré? - 10másodperc kellett míg felfogjam az mi is.
-Ühüm. Az úgy jó. -Bambi az orrát a kezünkhöz nyomja, simogatást várva, amit bár szenvedve, de megteszünk.
-Jajj édes istenen drága kisfiam te mi az eget csináltál. Mennem kell mert a testvéred alkot- köszön el sajátos módon, és már csak a sípolás jelzi, hogy nincs a vonalban.
-Anyukád már novemberben karácsonyozik? - néz fel mókásan Kylian.
-Ha anyukámon múlna már szeptemberben karácsony lenne. De az ajándékokkal mindig el van maradva. Te már ettél áfonyás csirkét? - kérdezem meg, fura grimaszt vágva.
-Áfonyás csirkét? Nem, de az áfonyából kiindulva nem lehet annyira rossz-mosolyog rám.
-Valóban-bólintok nagy mosollyal. - csak én bele ne nyúljak mert abból semmi nem lesz.
-Biztos nem vagy olyan rossz a konyhába- hitetlenkedik. Kihívóan húzom fel a szemöldököm. Felpattanok a kanapéről, és a kezem nyújtom.
-Majd meglátjuk.