The brightest flame (Kylian Mbappé ff.) Befejezett

18.rész

A kérdés hallatán hirtelen felállok, és látom, hogy Kylian is döbbenten néz maga elé. Elenék nyitott szájjal néznek hol, rám, hol a focistára, Lana pedig kíváncsi szemekkel várja a választ.

-Öööhhm.-nevetem el magam zavaromban. - Nem. Nem én vagyok-ráztam meg a fejem. Eljátszottam már a gondolattal, milyen lenne, ha de a mi esetünkbe nincs ha. - Honnan veszed?
-Hát Kylian mondta, hogy van egy lány aki... - a gorilla hirtelen teszi a lány szája elé a kezét, akit ezzel félbe is szakít.
-Nem, nem mondtam semmi ilyesmit Lana. Azt mondtam, hogy SOK lány van aki. Nem kifejezetten egy lányról volt szó.-mentegetőzik gyorsan.
-Sok lány? - húztam fel a szemöldököm vissza tartva a nevetésem. Olyan kis cukin szerencsétlen.
-Mármint nem úgy értem, hogy sok, hanem úgy, hogy... - hajtja le a fejét sóhajtva, miközbe saját magán mosolyog.
- Ebből már úgy sem jövök ki jól- nevet.

-Hahhó! Kész a vattacukor. Vagy harmadjára szólok-hajol ki a néni a bódéból ideges fejjel.
-Elnézést kérünk-veszem el a vattacukrot, mivel Leny már nincs köztünk lélekben.
-Sok sikert nektek.-bök a fejével Kylian felé, aki már teljes mértékben Lanára szenteli a figyelmét
- Helyes fiúcska, vigyázz le ne csapják előled.-kacsint. Nem tudom mi sokkolt le jobban. Az idős néni kacsintása, vagy az, hogy ennyire sokat képzel a helyzetbe. Egy szimpla beszélgetés volt az egész, nem hiszem, hogy kívülről ez többnek tűnt volna. Vagy mégis?

-Isis. Jöhetünk? - zökkent ki Kylian a kezét a vállamra téve. Az érintett helyen kezd előtörni az ismerős bizsergés, ezért gyorsan alrébb állok.
-Itt a vattacukrod, mehetünk-adom Leny kezébe az említett édességet.
-Szeretnék egy képet vele-mutat Kylianék felé. Nem válaszoltam.
-Csak egy kép Isis. Már nem mindegy? - mosolygott Elen.
A közeli étteremből most lépett ki a másik jómadár a kisfiával. Egymás kezét fogva sétálnak felénk.
-Neymar ne legyen benne? - nevetem el magam, az ide sétáló focistát nézve.
-Hogy ki? - fordult meg Elen. Szerintem ez életük legjobb napja.
-Sziasztok-köszön Neymar mikor ideér.
-Sziasztok-köszöntem én is.
Elen és Leny mostmár végképp elvesztették a fonalat. Teljesen megértem, hisz nem mindennap találkozik az ember hírességekkel. És nem mindenkinek köszönnek csak úgy... Bár szerintem az is leesett nekik, hogy mi már találkoztunk egyszer kétszer.
- Te nem kérsz egy vattacukrot? - nézett a kisfiára aki természetesen igent mondott.
-Isis mi a fene folyik itt. Miért vagy ilyen természetes. Ez most mégis mi? - kérdezte halkan Elen összezavarodva, az elsétáló focistát nézve.
-Dióhéjban annyi, hogy mi már beszélgettünk-suttogom.
- Nem mindennapi beszélgetés volt mondjuk, de az részletkérdés. - motyogtam az orrom alatt.
-Ahha. És nincs még valami nagyon fontos mondanivaló, amit még tudnunk kéne mielőtt még több focista megjelenik, akiket ismersz és nem mindennapi beszélgetést folytattatok? - kérdezi indulatosan.
-Hmm nemigazán-ráztam meg a fejem. - Ahj Elen mondtam már, hogy elmondom, de ez most nem a legmegfelelőbb alkalom. - sóhajtok
-Hát én meghalok! - teszi keresztbe a kezét maga előtt.
- Csináljuk azt a képet és menjünk. Megöl a kíváncsiság.
-Megkérdezed tőlük? - mutatok a ránk ránk néző, beszélgető focisták felé.
-NEM! Te hülye vagy? Nem én beszélgettem már velük. Na indulj! - löki meg a hátam.

Olyan kedves emberekkel vagyok körülvéve, hogy már szinte fáj. Meg a hátam is...
Miközbe sétálok feléjük, elgondolkozom azon, hogy miért is pont én vagyok az, ebben a nagy világban, aki ,,megnyerte a főnyereményt". Mások biztosan szerencsésnek tartanának, viszont ezt így megélve nem tudom elmondani. Nagyon sok, olyan fiatal lány van, akik bármit megadnának azért, hogy Kylian fejbecsapja őket ajtóval, vagy kilökje a telefont a kezükből, és utána valamilyen bonyolult kapcsolatba kezdenének. Szívesen átadnám. De tényleg. Bár meg se ismertem volna, bár ne hagyott volna nyomot bennem a mosolya és úgy az egész lénye. Mert őt nem lehet nem szeretni. Fizikai képtelenség.
-Csinálhatnék egy közös fotót rólatok? Akár együtt akár külön külön. Vagy mindenhogy-nevetem el magam. Mosolyogva bólintanak.
-Ott jó lesz? - mutat Neymar a Mikey egér szobor felé.
-Tökéletes. Uuu az szőlős? Téphetek belőle egy kicsit? - látom meg a kisfiú kezében az édességet, ami nagy kedvencem lett. Megpróbálom visszafogni az édességet mostanában, mert érzem, hogy nincs rendben a szervezetem, de ez az illat valami mennyei.
A focisták elnevetik magukat, viszont azért látszik a szemükben, hogy ők is megkóstolnák.
-Persze nyugodtan-nyújtja felém a lila felhőt.
-Ez van akkor, ha az ember ilyen naggyoooon híres focitsa. Nem élvezheti a jót-nézek rájuk sunyin. Ez a szőlős isteni.
-Nem kell felvágni kis koboldmaki. - szólalt meg Kylian aranyosan. A becenév hallatán elmosolyodom, majd felhúzom a szemöldököm.
-Inkább menjünk-fogja meg a kislány kezét elszégyelvve magát. Nevetve ránézek a barátjára, aki inkább megrázza a fejét és utána indul.

-Kicsit menj alrébb-mutatok a kezemmel befelé Kyliannek, aki kilóg a képből. -Így talán jó lesz. - állítok egy szűrőt, és ellövöm a képet Elen telefonjával.
-Na megvagyunk. Mi szerintem mehetünk is-mentem oda hozzájuk. Rövi távú céljaim közé tartozik, hogy mihamarabb otthon legyunk.
-Már most mentek? - kérdezi Neymar. Bólintok.
-Maradjatok még. Mi nemsokára megyünk enni, gyertek ti is. - győzködik tovább Kylian.
-Én benne vagyok. Amúgy is éhes vagyok-szólalt meg Elen.
-De hisz én kérdeztem hogy kértek e valamit-ráncoltam össze a szemöldököm.
-Nembaj. Azóta éhes lettem. És Leny is az. Ugye? - fordul tesóm felé, aki helyeselve bólogat. Arhg.
-Jó akkor menjünk. - egyezek bele.

Neymar a fiával(akinek nem tudom a nevét) és Elennel sétál elöl, tök jól elbeszélgetnek, nevetgélnek, én Lenyvel középen, mögöttünk pedig Kylian jön Lanaval. Szigorúan libasorba.

Egyikünk sem szólal meg, egyedül Lana trécsel Lenyvel, aki hátra hátra fordulva válaszol a cserfes kislánynak. Mikor először meglátott, elég zárkózott volt, és csendes, de most merőben más személyiség. Nyitott, vidám, mintha teljesen természetesnek vette volna, hogy itt vagyunk.
-Menj oda Lenyihez. Szegénynek kiáll a nyaka-mosolyog Kylian a kislányra, aki bólintva furakodik be közém és tesóm közé.
-Akkor én nem is zavarok-lépek hátra feltett kézzel.
-Aranyos kislány. Van beszélőkéje az biztos-néztem fel Kylianre, aki még mindig mosolyogva figyeli az unokahúgát.
-Ne tudd meg. Nap végére szellemileg hulla vagyok ha itt van-nevet fel.
-Nekem mondod? Tesóm egy napja van nállam és azt kívánom bár megrázna az áram-nevetek fel én is.

-Ugye most nem rólam beszélsz? - pillant hátra Leny. A kis mocsok. Hallgatózik...
-Nem dehogy. Hisz tudod hogy szeretlek-simogatom meg a vállát vigyorogva.
-Igen érzem-fordul vissza.
A szempillámat rebegtetve nézek az egy fejjel magasabb focistára, aki ezt a beszélgetést egy elfolytott mosollyal hallgatta végig.
-Árad belőletek a szeretet-mondta, mire helyeselve bólogatok.
- Nem értem miért nem kaptam meg a legjobb tesó díjat. Szerintem tökre megérdemelném.-mondtam, majd színpadiasan hátradobtam a hajam.
-Nem én sem értem. Én is mindig veszekedtem a tesóimmal. Általában nem én nyertem. - neveti el magát.
-Van tesód?
-Kettő is-nézett rám. - A középső vagyok. Mindig a középsők szívnak. Ha nem tudnád.
-El tudom képzelni. De nem baj az. A lényeg, hogy vannak nemigaz? Olyan szürkék lennének a hétköznapok tesók nélkül. Én már elképzelni se tudom milyen lenne Leny nélkül. Van, mikor az agyamra megy, viszont van, hogy ő ért meg a legjobban-mosolyodom el.
-Velem is így van. A bátyám, Jires nem sokkal idősebb tőlem, viszont olyan mintha a második apám lenne. Ő is futballista. Ha padlón voltam, mindig vele beszéltem meg a gondjaimat. Lelkileg támaszt nyújtott és megerősített. Most miatta is vagyok ott ahol vagyok. Hálás vagyok neki mindenért. - néz a távolba.

Csak mosolyogva figyelem. Észrevettem, hogy ha a családjáról beszél, mindig előad egy monológot, nem rossz ertelemben. Fokozatosan engedi megismertetni magát, habár tudat alatt. Mindig egy pici énjét, egy pici új énjét bontakoztatja ki.

És én mindig, minden egyes alkalommal, egyre jobban belészeretek. Csak még magamnak is félek bevallani