The brightest flame (Kylian Mbappé ff.) Befejezett

28.rész

Nekem senki nem mondta, hogy az egész meccs 90 plussz percig tart. Azt gondoltam, hogy ahh megvan az egy óra alatt. És mikor a 45 perc után vége lett az első félidőnek, mint a villám, úgy szaladtunk ki a mosdóba....ahol egyébként akkora sor állt, mint Makó Jeruzsálemtől.
Rendesen fizikai fájdalmat éreztem, ameddig várakoztam, de a barátnőim is ugyan így voltak vele. Szerintem a szenvedés kiült az arcunkra, mert egy kedves nő a családjával előre engedett, így pont, hogy be tudtam érni. Nevetségesnek hangzik, de tényleg pisisek voltunk abba a 15 percbe.

Az állás eddig 1-0 a mi javunkra, amit talán Icardi lőtt, Neymar passzából. Elen sírt is örömében, mi pedig az egekig dícsértük szíve választottját. Természetesen én is örültem neki, viszont titkon legbelül mégiscsak fájt a szívem, hogy nem Kylian lőtte. Megérdemelte volna, mert többször is gólhelyzetbe volt, egyszer be is talált a kapuba, csak les volt. Először nem voltam képben mi történik, aztán Mae elmagyarázta mi az a les(amit még mindig nem sikerült rendesen felfognom), és utána egy kicsit tisztábban láttam a helyzetet. Csak egy kicsit. De azért haragudtam a bíróra.

-Én ide többet nem jövök-foglal helyet Mae a széken.
-Jujj de izgulok. Örülnék egy gólnak tőle- tapsikol Elen, és ő is lecsücsül.
-Kezdődjön már-ülök le én is izgtatottan.
Nos...mi így várjuk a második fél időt.
-Jó, hogy nem pisil be az ember. Mert ha még aranyat lehetne bányászni valamelyik kagylóba akkor azt mondom, hogy oké. Megáll az eszem. És az egész cseszett stadionba van 3 wc. Kurva jó-puffog Mae, kezét a mellkasa előtt keresztbetéve. Szegényt megviselte a mosdós incidens.
-Valami hangulat tablettát kérek valakitől mert én így nem bírom ki- forgolódik Elen visszafolytott mosollyal az arcán.
-Nem vagy vicces Elen. És ha valakinek mondjuk hányingere van? Hányjon az előtte állóra, mert nem engedik be?
-Cssst és nézd! - sitítja el, és a pálya felé mutat.
-Tapasztalatból mondom, hogy nem kellemes erzes, mikor előtted hányják el magukat. - magyaráz még mindig, mire kibukik belőlem egy nevetés.
-Te is tudod, tudom-neveti el magát Mae is. Itt az együtt töltött buszozós időnkre gondol, ahol egy bácsinak a gyomra a tegnap esti temérdek alkoholt próbálta feldolgozni, kisebb nagyobb sikerrel. Végig küzdöttem a buszutat.
-Muszáj eszembe juttatnod? Teljesen megvoltam nélküle eddig. Mostmár ez se kell-tolom el a popcornos dobozt fintorogva. Örökre az emlékezetembe égett.
-Add ide majd én megeszem- veszi el, és kezdi el majszolni.
-Nem tudom miről beszéltek, de úgy érzem,  jobb is így- mondta Elen mosolyogva
-Egyáltalán, hogy jutottatok el a a hányásig? - kérdezte összeráncolt szemöldökkel. Válaszra nyitottam volna a számat, de rögtön megelőzött.
-Mindegy, hagyjuk. - emeli fel a tenyerét.

Mae nevetve bólint egyet, és oldalba bök, hogy figyeljem a pályát. Kíváncsian fordítom a fejem a pályára, ahol most futnak ki a játékosok, végükön Kyliannel. Elmosolyodom a hanyag járását és a nemtörődöm stílusát látva. És mégis van benne elegancia... Olyan szinten sugározza a magabiztosságot, hogy egy hollywoodi sztár is megirigyelhetné.
Futás közben hátat fordít, és pásztázza a lelátót, majd mikor megtalálja akit keresett, elmosolyodik, és int egyet. Természetesen végig vette a kamera, és nagy kivetítőn is látszódott a jelenet.
Mindeközben én pipacspirosan, lehajtott fejjel a boldogságban úszkáltam. Integetett. Nekem.

-Közük van egymáshoz? - hajol ki egy idősebb bácsi mellettünk, Kylian felé mutatva.
-Nekem?-kérdeztem értetlenül.
-Nem magának intett a fiú? - jelenik meg mellette egy néni is. Mindketten kíváncsian várják a választ, Elenék pedig néma csendben ülnek.
-De. De igen azt hiszem-mosolyodok el -Egy barátom.
-Ügyes fiúcska. Gondolom maga tanította focizni-mondta a bácsi jókedvűen.
-Igen. Ki más? - nevetek fel.
-Mióta követi a focit? - kérdezi a néni. Teljes testtel feléjük fordulok, tudva, hogy nem lesz egyhamar vége ennek a beszélgetésnek.
-Hát.. Nemistudom. Talán úgy 60 perce-nézek rá az órámra. Összezavarodva néznek, mire azonnal elmagyarázom a helyzetet.
-Meghívtak a meccsre. Egy barátom hívott meg minket..
-Egy bizonyos barát? - kérdezi a néni a szemöldökét húzogatva.
-Kettő- szólal meg Elen is mosolyogva. Az idős házaspár mostmár teljesen elvesztette a fonalat.
-Most akkor maguk... -mutat felváltva rám és Elenre.
-Ne gondoljanak semmi roszra-száll be Mae is, megmentve minket a kínos szituációtól. - Csak barátnők vagyunk, akiket meghívtak egy focimeccsre, pusztán jószándékból.-fejezi be, majd előrefordul.
-Igen-bólintok, küszködve visszatartva a nevetésemet. Jézusom... Nem akarom tudni mit hittek.

Egy percig csendben néztek minket, feldolgozva a hallottakat. Remélem a beteg gondolatokat is elkergették.
-Ühüm-bólint a néni lassan. - Tudja, hogy foltos a kabátja? - vezeti le a tekintetét a kólás placcsfoltra.
-Jah igen- nevetek fel jóízűen- Nem sok szerencsével áldottak meg-tárom szét a karom ez van stílustban.
-Mintha téged látnálak Rózi- pillant a feleségére a bácsi. A néni először meglepődik, majd a meglepődöttség  átvált zavarra, aztán pedig haragra.
-Inkább maradj csendbe Tom.-legyint egyet, a bácsi pedig nevetve átkarolja. - Én nem mondanék semmit a te helyedben, ugyanis nem én vezettem már bele a kocsit az árokba. Se egy villanyoszlopba. Se nem egy mocsárba. - néz a férjére.
-Ahonnan amúgy még mindig nem sikerült kiszedni-figyel rám, mostmár jókedvűen.
-Úgy érzem sokban hasonlítok önökkel-nevetem el magam. Nagyon harmonikus pár, tényleg látszik rajtuk, hogy szeretik egymást.

A tömeg hirtelen hatalmas hangzavarban tör ki, én pedig ide oda kapkodom a fejem a néniék és Maeék között.
-Mi történt? - a fülemhez szotítom a kezem a hátunk mögül érkező füttyszó hallatán, de azonnal le is eresztem.
-A barátja kedves! Gólt rúgott- mondja a bácsi boldogan tapsolva. Összenézek Maevel és sikítva a nyakába vetem magam. Sikerült neki! El sem hiszem. A visszajátszást a nagyképernyőn közvetítették, ahonnan látszik, hogy a pálya felétől viszi át a labdát a kapuba, ahol egy cselezéssel be is lőtte.
-Istenem de ügyes-törlöm le a könnyeimet nevetve.
-Megmondtam hogy az egyik legjobb-mosolyog Mae rám.
-Jól tanította-simogatja meg a bácsi a a kezem mosolyogva.
-Köszönöm-nevetem el magam, és előveszek egy zsepit. Lefagytak a kezeim, mert pár nap és tél, az időjárás pedig ennek tükrében egyre hűvösebb.
-Fázik kedves? - kérdezi a bácsi a piros ujjaimra nézve.
-Hülye kérdés Tom-néz rá a felesége. -Hát tiszta víz vagy mi a kabátja, hogyne fázna.
-Igazából kóla-javítom ki.
-Hozok forró teát nektek-áll fel a bácsi azonnal, és megsimítja a néni arcát, ami mosolyt csal az arcomra.
-Köszönjük szépen-mosolyog fel rá Mae hálásan.
-Ugyan-legyint egyet, és elmegy. A néni sóhajtva néz utána, mintha gondolkozna valamin.
-Lassan 70 éves de még mindig azt nézi a másiknak mi a jó... - szólal meg.
- Kívánom, hogy megtaláljátok az igazit. Mert mindenki megérdemli. - mosolyog ránk.
-Tudja...én is ilyen kapcsolatot szeretnék majd. A férjemmel. - mondta Elen egy karamellát a szájába véve.
-Hogy érti ezt kedves? - kérdezte a néni, én pedig elcsórok egy karamellát mellőlem. Honnan van neki?
-Elnézve magukat sokat veszekednek-kezdi Elen, Rózi néni pedig összeráncolt szemöldökkel figyeli. Szólni akartam Elennek a szabad szája miatt, de nem volt rá lehetőségem
-Viszont mindent meg tudtak beszélni eddig. Egy hullámhosszon vannak,  humorosak..... Utóbbi elengedhetetlen. Szóval... Igen. Ezért szeretnék ilyet. - mosolyog a nénire, akinek a szemébe könnyek gyűltek.
-Jajj drágám-áll fel a kezét széttárva, és szoros ölelésbe vonja barátnőmet, aki ezt nevetve viszonozza.
-Biztosan neked is meg van valahol a kiválasztottad. - simogatja meg a vállát.
-Remélem-néz vissza a pályára Elen.
Szinte tudom mire gondol, hisz ugyan erre gondolok én is. Ott ketten lent, nem hagyják nyugodni a szívünket és...és ne is hagyják. Mert most ég a legfényesebben.