The brightest flame (Kylian Mbappé ff.) Befejezett

30.rész

-Hanyadikon laksz? - ál mellettem dideregve, míg beütöm a kódot.
-Én kérlek a másodikon. Nem kell megerőltetned a lábad-mosolygok rá, miközbe belököm az ajtót.
Nagy lendülettel indulok fel a lépcsőn, de a fordulónál megtorpanok, és lenézek a lassan haladó Kylianre.
-Jól vagy? - kérdezem miközbe lemegyek hozzá.
-Jah persze csak izomláz. - legyint egyet. A lábára vándorol a tekintetem, ami úgy reszket mint a kocsonya.
-Remeg a lábad-szólalok meg halkan.
Az idegességtől felnevet, és gyorsabban kezdi el szedni a lépcsőfokokat.
-Mondtam, hogy csak izomláz. - beszél hozzám fentről nagyokat lélegezve, de reagálni sem tudok annyira meg vagyok döbbenve. Ez a lábremegés minden csak nem normális.

Szótlanságomra sóhajt egyet, és megáll.
-Komolyan. - mosolyodik el erőltetetten. - Hidd el nincsen semmi bajom.
-Ühüm-bólintok megnyugtatásképp.
- Szép gólt rúgtál-érek mellé.
- Bár a néniék lefoglaltak, így csak a kivetítőn láttam-nevetem el magam, a hajamat a fülem mögé tűrve.
-Köszi-mondta, majd megállt a második emeleten.
- Jó volt a társaságod. Na de milyen volt? Ha jól tudom még nem voltál focimeccsen. - fürkészi kíváncsian az arcom. A táskámból a kulcsot előkapva nyitom az ajtón, majd mikor mindketten beértünk bezárom.
-Függetlenül a locsolástól és a wc előtt tömörüléstől élveztem-mosolygok rá, miközbe a kabátom szenvedem le magamról.
-Akkor új focirajongót köszönthetünk köreinkbe?-kérdezi vigyorogva.
- JESSZUSMÁRIA! -ugrik felém egy hatalmasat, kislányos hangon visítva. Kitör belőlem a röhögés mikor realizáltam miért is ilyedt meg.
Bambi kijött a hálóból, és boldogan ugrott fel Kylian lábára, aki ettől szívinfarktust kapott. Begörnyedve nevetek és filmtekercsként pörög le előttem az előbbi kép, amit soha nem fogok tudni elfelejteni.
-Ne nevess! - mutat rám fenyegetően, mégis mosolyogva.
- Nem hallod? Ne merészelj nevetni. - közelít felém, én pedig levegőt nem kapva csapkodok, amin ez a szituáció sem segít.
-Egy kutyától! -röhögök fel hisztérikusan. - Egy kutyától ilyedtél meg! Vérbeli focista! - törlöm meg a szemem még mindig nevetve.
-Ez nem vicces. Rám ugrott! - mutat a fenevadra. - Rám ugrott és hirtelen jött- ránézek Bambira, aki a kanapén ülve emészti mi is történik. Szegény kiskutya most teljesen össze van zavarodva.
-Rettentően ilyesztő valóban!-bólogatok teljes meggyőződéssel.
- Ma mondjuk csak reggel evett... Ki tudja.-emelem fel a kezeimet, de a röhögőgörcs nem akar itt hagyni. Egy zsebkendőért csoszogva indulok el, amikor hátulról elkapja a derekam.
-Kinevetsz. - jelenti ki a szemembe nézve.
-Dehogyis. Teljesen megértem-nézek oldalra prüszkölve. - Végülis nem tudom honnan jött. Lehet farkasok nevelték- nevetek fel újra, teljesen feladva, hogy ezt ma be tudom fejezni. Felvisítok, ahogy ujjai lágyan belefúródnak az oldalamba.
-Befejezted? - hagyja abba egy pillanatra, de a nevetéstől nem tudok válaszolni.
-Hát jó-sóhajt, majd megint csiklandozni kezdd. Ficánkolva próbálok kiszabadulni, ám egy idő után rájövök, hogy ez lehetetlen. Bambi leszalad a kanapéról, és Kylianre ugat, ami mégnagyobb nevetést vált ki belőlem.
-Vigyázz nehogy megharapjon-nézek komolyan rá, mire csak felhúzza a szemöldökét, és mégjobban belefúrja kezét az oldalamba.
-Befejezem. Tényleg- szakad ki belőlem két nevetés közt.
-Nem hiszek neked-húzza össze szemeit.
-Pedig így van! Nézdd Bambi is abbahagyta az ugatást. Most haragszik rád-mutatok a kiskutyára, aki tényleg úgy tűnik neheztel a vendégünkre. Ül a kanapé előtt és Kyliant figyeli árgus szemekkel, teljeses lefagyva.
-Okké. - emeli fel a kezét, majd óvatosan leguggol remélve, hogy Bambi odaszalad hozzá.
-Ez így nem ér. Cserbenhagysz? Azt hittem a barátom vagy-szidom le a kiskutyát, mikor odaérve Kylianhez megnyalja az arcát.
-Engem szeret-vigyorog rám, a kubu füle tövét vakargatva.
-Hatalmas szerencséd-nézem a jelenetet karbatett kézzel.

-Huhh oké-csapom össze a kezem. - Tészta attól tartok sehogy sem lesz. Paraj, és carbonara valahol a fasorba van az utca végén... Úgyhogy nézzük mim van. - nyitom ki nagy lendülettel a hűtőt, viszont amit benne látok egyáltalán nem tetszik.
-Öhm...van itt tej, de csak mandula, joghurt, paradicsom vaj... A többi meg a mamámtól kapott lekvár.-a hajamat kezdem el birizgálni, és rettentően töröm az agyam mi a fenét tudunk ezzel kezdeni.
-Tipp? - fordulok hátra a Bambit simogató Kylianhez.
Tanácstalanul megrázza a fejét
-Basszus be kéne már vásárolnom- mondom halkan, amit egy hangos nevetés kísér.
-Oké gondolkodjunk. Van tej, lekvár amiből lehet valami édeset csinálni. Az jöhet? - kérdezem, mire heves bólogatásba kezd.
-Kevés cukorral-teszi fel mutatóujját.
-Természetesen-bólintok mosolyogva.
-Ha van darált keksz akkor tudom mi lesz, ha viszont nincs akkor iszunk mandulatejes kakaót-nevetek fel a polchoz csoszogva.
A lisztek és a cukrok között kutakodva egy hatalmas kő esik le a szívemről, mikor meglátom a kívánt alapanyagot.
-MEGVAAAN-kiáltok fel boldogan, mire Bambi megilyedve ugrik a kanapéra.
-Uppsz...
-Megilyesztetted a kutyád. - néz kifejezéstelenül a szemembe Kylian,viszont a szeme alatt észre lehet venni a nevetőráncokat
-Igeeeen, de megvan a kekssz-emelem fel ujjongva.
-Szereted a kókuszgolyót? Vagy csokigolyót? Ha nincs kókusz csak az lesz. - jókedvűen veszek ki egy tálat a Santa tell me-t dúdolva, amikor a választ meghallva teljesen elmegy minden kedvem.
-Nem.
A folyamatot abbahagyva fordulok felé teljes kétségbeeséssel.
-Komolyan? - kérdezem már a sírás határán állva. Legnagyobb döbbenetemre elneveti magát és idesétál.
-Oké nincs baj, ha nem szereted akkor te majd eszel paradicsomot-jelentem ki teljesen komolyan. Szerencsére Kylian rövid idő alatt kiismerte a humoromat, így csak hangosan felnevetve megölel.
-Imádom a kókuszgolyót-suttogja a fülembe, mire megkönnyebbülve szakad ki belőlem egy sóhaj.
-Ennek örülök, mert szerintem a paradicsom is vagy 2hetes-vigyorgok rá szemtelenül.
-Tényleg be kell vásárolnod-öleli át nevetve a vállam. Bólogatva szakítom ki a kekszet, és nem törődve a kihullot morzsákkal borítom bele a tálba.
-Kylian-fordulok felé.
- Rákeresnél a receptre?
-Persze-bólint, és a telefont előhalássza a farzsebéből. - Gondolom a legegyszerűbbet kéne-néz rám egy féloldalas mosollyal. Kínosan biccentek egyet. Hát...én se séfnek készültem na.
-Okés itt van. - mutatja meg.
-Margarin? - ráncolja a szemöldökét, mire kivágom a hűtőajtót, majd a kis tömböt felkapva ledobom a pultra.
-Jó. Meggyet teszünk a közepébe?
-Szerintem hanyagoljuk a megyet. Az.... Az amugy is bonyolult nekem. - túrok bele a hajamba.
- Jézusom Kylian! Én borzalmas vagyok a konyhába. Komolyan! Egyszer át kellett volna fordítanom egy nyamvadt húst, aminek az lett e vége, hogy majdnem leégett a ház. Szerencse hogy ezt nem kell sütni-akadok ki teljesen a pultnak dőlve.
- Biztosan ezt akarod?? Nem enni szerettél volna? - kérdezem, de a szemkontaktust kerülöm. Nem merek a szemébe nézni, mert félek mit gondol.

Egyik pillanatról a másikra lép elém, és két keze közé fogja az arcom. Nagyokat pislogva bámulom a nyakát, így óvatosan az állam alá nyúlva emeli fel a fejem. Nem akarattal, de sikerül megtalálnom mogyoróbarna szemeit, amik lágyan csillogva olvadnak bele sajátomba.
-Nyugi-mosolyogva hátratűr egy tincset az arcomból. Sóhajtok egyet, de ez egyáltalán nem segít az izgulásom legyőzésében.
-Én nem azért jöttem, hogy egyek egy jót. Hidd el, ha olyan éhes lennék rendelnék valami ehetőt-nevet le rám.
Én is elmosolyodom.
-Isis én veled szerettem volna lenni. Programot csinálni, mert jobban meg akarlak ismerni. Számomra olyan különleges a kisugárzásod. Vonzz benned valami, még én se tudom, hogy mi és most tudom hülyének nézel, de...
-Nem-vágok közbe rekedten. Furán néz rám, ezért rögtön folytatom. - Nem nézlek hülyének. Sőt, ami még durvábbbb, hogy ugyan így érzek-mosolyodom el a karom széttárva. Hatalmas vigyorra húzta a száját miközbe lehajolt egy homlokpuszit adni. Kyliannek az a fajta mosolya van, amitől minden ember jókedvre derül.
-Viszont kérdeznem kell valamit-lépek el tőle.
Szemei összezavarodva fürkésznek, bevallom jogosan, hiszen elég hirtelen váltás.
- A lépcsőháznál amit láttam. Az nem az izomláz miatt van. - keresztbetett karral figyelem a reakcióját, ami ahogy azt gondoltam idegességről árulkodik.
-Elmondod? - kérdezem meg, mire felém kapja a fejét. Tisztán látszik, hogy nem szeretne róla beszélni, de ezt akkor sem fogom annyiban hagyni.