Csak egy szót [Yoonmin ff] BEFEJEZETT✓

22

- Figyeljetek, Jimin amúgy se fog megszólalni, úgyhogy semmi értelme várnotok. Én is ugyanúgy meg tudom magyarázni.

- Inkább ő beszéljen. Senki se hallotta még beszélni, úgyhogy most már tényleg meg kéne szólalnia.

- Mindegy, ha tetszik, ha nem, én mondom el! Nem ő csókolt még, hanem én csókoltam meg őt!

- Te? Biztos hogy nem, csak megint meg akarod védeni. Tuti ő csókolt meg!

- Ez nem igaz, mert tényleg én csókoltam meg őt és nem fordítva.

- Ugyan már, Hyeminék a saját szemükkel látták az egészet! És ők miért hazudnának rólad?

- De fogjátok már fel, hogy én csókoltam meg Jimint és NEM-FORDÍTVA.

- Jól van Heejin, elég. -Állította le az ideges barna hajú lányt Jungwoon- De amúgyis, ha te csókoltad meg, akkor mi okod volt rá? Mert a semmiből azért nem csókolsz meg valakit.

- Azért csókoltam meg, mert szeretem. Szerintetek mi más okból csókoltam volna meg, ha nem szeretem? -Oda állt mellém és megölelt-

- ...ezt most komolyan gondoltad, vagy csak viccnek szántad...?

- Nem viccnek szántam. Ez az igazság. Szeretem Jimint és ez így fog maradni. -Bele se törődve abba, hogy mindenki áll és bámul minket, megcsókolt. Hirtelen nem tudtam mit csinálni, le voltam sokkolva, hogy felvállalta azt, hogy szeret. Tényleg, bátrabb, mint azt gondoltam...-

- Ezek...ezek...fúj, ezek csókolóznak?! Jungwoon ments meg! -Nyavajgott Heejin, mint egy 5 éves kis gyerek, aki meglátta a szüleit csókolózni-

- Yoongi...mit csinálsz??? -Sikított egy hatalmasat Hyemin, mikor Jennievel jöttek ki megnézni hogy szenvedek-

- Te uram Isten! -Ugrott fel Jennie Seonghwa ölébe, mivel ő volt a legközelebb hozzá- Amm...kösz Seonghwa, most letehetsz, de URAM ISTEN, Yoongi most tényleg Jiminnel...csókolózik?!

- Yoongi cicám engedd el a nyomit és üljünk le egy kicsit beszélgetni!

- Hyemin, ő nem a cicád. -Lökte meg egy kicsit Jennie. Közben Yoongi is elengedett és magához szorított-

- Kérlek hagyjatok magunkra, egy picit. -Mondta Yoongi halkan, mire mindenki elment a saját osztályába. Volt még 5 percünk becsöngőig-

- Yoongi...tényleg nem baj, hogy most mindenki tudja, hogy szeretsz?

- Nem, egyáltalán nem baj. Lehet, higy most utálnak, de legalább nem csüngnek a nyakamban.

- És ha engem jobban fognak piszkálni?

- Nem fognak, mert itt leszek melletted. -Ölelt át szorosan. Ez megnyugtatott-

- Köszönöm... -Mondtam és visszaöleltem-

- Ezt igazán nem kell megköszönnöd.

- Túl sokszor mondod ezt. Pedig igazán sok mindent kell neked megköszönni.

- Például mit? -Kérdezte nevetve-

- Például azt, hogy meg szoktál védeni, meg hogy jót akarsz nekem mindig. Nekem sosem volt lehetőségem megköszönni neked mindezt.

- Mert nem is kell.

- Dehogynem kell! A szüleim mind megköszönték neked, hogy végre beszélek, meg hogy boldog vagyok. És most nekem is meg kell köszönnöm, hogy itt vagy mellettem.

- Mondom, hogy nem kell.

- Mmm...de kell! -Ütöttem meg a mellkasát. Nevetve a nyakamra puszilt-

- Olyan kis édes vagy.

- Menjünk be a terembe, mert mindjárt becsöngetnek.

- Oké. -Átkarolta a vállamat és bementünk a terembe. Bent mindenki minket bámult. Lehajtott fejjel haladtam a fal mellett, de mindenki csak gúnyos tekintettel figyelt. Mikor a helyemre értem, leültem és pont akkor lépett be a tanár. Megkezdte az órát-

Óra közben mindig dobtak nekem apró galacsinokat, amikre rá volt írva, hogy "Buzi" Hihetetlenül kellemetlenül éreztem magamat, de Yoongi a pad alatt megfogta a kezemet, higy ne érezzem magamat kellemetlenül. Ettől megnyugodtam és az óra hátralévő részében nyugodt voltam.