Csak egy szót [Yoonmin ff] BEFEJEZETT✓

7

- Miért dobálnak papírgalacsinokat? -Kérdeztem, mikor rám is dobáltak pár galacsint-

- Nem tudom. De ezek tényleg gimisek? Mert úgy viselkednek, mint az ovisok.

- ...én is úgy viselkedek?

- Mi? Nem, dehogy! Te kivétel vagy. -Mosolygott, majd az óra maradék pár percét és a szünetet beszélgetéssel töltöttük el-

Time skip🦋

- Készen vagyok. Indulhatunk? -Kérdeztem, mikor felvettem a táskámat a hátamra. Yoongi is végzett-

- Persze, indulhatunk. Hozzám, vagy hozzád menjünk?

- Menjünk hozzád. Ha nem bánod.

- Nem baj, akkor menjünk hozzám. -Indult ki az épületből, én meg követtem őt. Kint a folyosón lehajtott fejjel mentem végig az ajtóig. Éreztem, hogy minden szempár engem néz, ezt nem lehet tagadni. Hiába volt Yoongi mellettem, magányosnak és elveszettnek éreztem magamat. Halk sugdolózások lepték be a folyosót. Szinte már ijesztő volt. Ami 1 méter volt a valóságban, az az én fejemben 100 kilométer. Minden egyes másodpercben azt éreztem, hogy kezd egyre távolódni a kijárat. A rossz érzés elnyelt és a feketeségbe zuhantam-

-♡︎-❣︎-♡︎-❣︎-♡︎-❣︎-♡︎-❣︎-♡︎-❣︎-♡︎-

- Mi..mi történt? -Tértem vissza a jelenbe, mikor láttam, hogy nem otthon vagyok. Ismerős volt a szoba. Yoongi szobájában vagyok- Yoongi?

- Itt vagyok. Rosszul voltál? A suliban elájultam a folyosón. -Tette le a telefonját a kisasztalra. Hát nem mondanám, hogy rosszul voltam...vagyis hát de-

- Fájt a fejem és szédültem.

- Hozzak fejfájás csillapítót? -Simított a vállamra-

- Nem kell. Megvagyok. Kaphatok egy pohár vizet?

- Persze, mindjárt jövök vissza. -Csapott a combjára és lement a konyhába. Addig nézelődtem a szobájában. Narancssárga színű volt a szoba fala, rajta fehér virágokkal. Yoongi rendesen szellőztet, mert friss a levegő. Ja hát nálam meg elnyomott temető szag van, mintha szellemek vagy zombik jártak volna ott. És hát...évek óta nem takarította senki se a szobámat, mert mindig kulcsra szoktam zárni- Tessék.

- Köszi. -Elvettem a poharat, amit nyújtott felém, majd megittam. Egyszerűen mindig rosszul érzem magamat, amikor mindig bámulnak és súgdolóznak rólam-

- Jobban vagy már? -Ült le az ágya szélére, és csak bólogattam- Miért fájt a fejed? Nem ettél reggel? Nem ittál sokat? Vagy a nagy szél miatt fájt?

- Nem. Csak mindig rosszul voltam akkor, mikor engem nézett mindenki és súgdolóztak rólam. De igazából semmi különös.

- Értem. De most már jobban vagy, ugye?

- Igen.

- Szeretnél filmet nézni? -Ült be mellém az ágyba, én pedig csak bólogattam- Szuper, és milyet szeretnél nézni?

- Hmm...bármit, csak ne horrort vagy akciódús filmet.

- Akkor nem szereted az erőszakosabb filmeket. Akkor szeretnél romantikus filmet nézni?

- Azok jók. -Mosolyodtam el, majd Yoongi előszedte a laptopját és elindított egy filmet- Ez milyen?

- Ezt már láttam. Nincs benne semmi horrorisztikus vagy ijesztő. Aranyos és romantikus.

- Oké, akkor jó lesz ez. -A takaró alá bújtattam a lábamat és izgatottan figyeltem a laptop képernyője által kibocsátott fényt. A film kellős közepén Yoongi elsírta magát, én pedig ráemeltem a fejemet. Egy szomorú jelenet miatt sírt szegény. Amilyen zsepit találtam, azzal törölgettem a mellettem ülő arcát- Jól vagy?

- Aha, persze. Csak mindig elsírom magamat ennél a résznél. De hogy?! Hogy lehet valaki ennyire nagy áruló!

- Nem tudom, de szép vége lesz?

- Igen. A legeslegszebb film befejezés lesz, aminél szebbet nem fogsz látni.

- Ha te mondod, akkor biztos. -Mosolyogtam rá, majd tovább néztem a filmet-

A filmnek vége lett, majd neki álltunk tanulni, elvégre azért is jöttünk ide ketten. Egy pár órával később már az unalom vette át a frontot. Unatkoztunk.

- Mit csináljunk?

- Menjünk sétálni. Akkor kitisztul az ember feje és legalább levegőzünk egy kicsit. Gyere! -Húzott ki az ágyból és kiszaladt velem a házból, egészen a belvárosig-