Csak egy szót [Yoonmin ff] BEFEJEZETT✓

14

- Hát ö...tudod...az a fiú...

- Jó, maradjunk annyinál, hogy ismerem? -Hát persze, mivel te vagy az a személy, nálad jobban senki sem ismeri-

- Igen, jobban, mint azt gondolnád...

- Szóval...fiú, és jobban ismerem, mint azt gondolnám...hmm... Namjoon?

- N...nem...

- De hát őt ismerem már gyerekkorom óta...mást nem igazán. De most kíváncsi lettem.

- Tényleg tudni akarod ki az...?

- Igen, jobban akarom tudni, mint azt, hogy mit fogok kapni a szüleimtől szülinapomra.

- De nem akarod te azt tudni...

- De szeretném tudni ki az. Tényleg jobban akarom tudni, mint az, hogy mit kapok szülinapomra. -Na és most mit csináljak? Tudni akarja, hogy ki az, de nem akarom neki elmondani, hogy ő az. Ő, aki előttem áll és tudni akarja kit szeretek- Vagy talán máskor is elmondhatod.

- N...nem! Most elmondom neked...valahogy...ha egyáltalán el tudom...

- Semmi baj Jimin, nem kell kapkodnod. Én vagyok a hibás, mert én kíváncsiskodok.

- Nem, ez egyáltalán nem a te hibád. El szeretném neked mondani, csak nem merem. -Elmosolyodott és kezét a vállamra helyezte-

- Tudom, hogy nem mered. De mondtam, hogy előttem nyugodtan mondd el, nem harapok. Akkor sem csúfoltalak, mikor megszólaltál. Szóval...bárki is az a fiú, nem foglak piszkálni és akkor is a barátod maradok. De tényleg bárki is legyen az. Ha utálom, ha nem, akkor sem lesz semmin baj.

- Yoongi...én ezt tényleg nem bírom tovább! Muszáj lesz elmondanom neked, mert nem...nem akarom tovább magamban tartani! -Kis híján elsírtam magamat-

- Jól van Jimin, semmi baj. Elmondhatod nekem a szíved választottját. De ha még nem állsz készen rá, nem muszáj most. -Felemelte a fejemet, majd letöröltem a könnyeimet- Nem siettetlek, úgyhogy nem muszáj hadarnod. -Vettem egy mély levegőt, majd kissé lehajtottam a fejemet, és bele kezdtem a mondandómba-

- Szóval...már napok óta ez a csodás embert sikerült a szívembe zárnom és...egyszerűen ennél jobb embert soha a világon nem lehet találni és... -Gondolkoztam mit mondjak. Yoongi mosolyogva várt, és nem szólt bele mondandómba- És...nincsenek rá szavak mennyire megszerettem...Őt. És kétlem, hogy viszont szeretne...de...sz...szeretlek Yoongi... -Mondtam ki a mondatot, amit már nagyon ki akartam mondani, ami már régóta nyomta a szívemet és amit a legjobban ki akartam mondani.  Miután ezt a nehéz mondatot kimondtam, egyből megöleltem Yoongit. Nem igazán reagált rá rosszat, csak mosolyogva viszonozta az ölelésemet-

- Köszönöm, hogy elmondtad.

- S...sajnálom...tudom, hogy nem akartad ezt hallani...

- Semmi baj. És emlékszel még arra, mikor azt mondtam, hogy téged megtaláltalak?

- I...igen.

- És ezzel tudod mire céloztam? -Egy fejrázással jeleztem neki, hogy nem, egyáltalán nem értem mire alatt célozni- Nem tudod? -Mégegyszer megráztam a fejemet- Arra céloztam, hogy már a kezdetektől fogva...szerettelek. Azért is akartam a barátod lenni, azért is védtelek meg, azért is próbáltam meg veled beszélni. Szerény, visszahúzódó személyiséged megfogott és egyszerűen szerelmes lettem beléd. Őszintén én már gyerekkoromban jöttem rá, hogy a fiúk azok sokkal vonzóbbak a szememben, mint a lányok. De azért örülök, hogy én vagyok az, akit szeretsz.

- És...mit hittél az elején?

- Hát...amikor mondtad, hogy szerelmes vagy valakibe, féltékeny lettem. De mikor azt mondtad, hogy fiú, akkor már annyira bíztam abban, hogy van esélyem. És ha nem is én lettem volna, akkor is melletted lettem volna, mint legjobb barát. -Elmosolyodtam és mégegyszer megöleltem-

- Szeretlek.

- Én is. -Ölelt vissza, majd lassan elengedett- Tényleg, már vagy percek óta csak itt állunk. Neked menned kéne befelé.

- Ez igaz. -Kuncogtam és nyomtam egy puszit az arca jobb oldalára, majd zavartan lehajtottam a fejemet-

- Majd holnap találkozunk. -Megölelt mégegyszer, majd tovább indult. De még utoljára hátranézett, hogy integessen nekem. Utána én is bementem egy hatalmas nagy mosollyal. Apa ma korábban jött haza, anya meg eleve itthon volt. Mikor beértem, ledobtam a táskámat és egy hatalmas sikoly kíséretében ugrándozni kezdtem-