Hotel Midnight // Shawn Mendes ~Hungarian Translation~

három

- Shawn, mit csinálsz itt?! Mondtam, hogy menj el! - szidtam le, a hangom egy durva suttogás volt. Mellém ült, láthatóan össze volt zavarodva.

- Csak egy éjszakát maradok. Tudod, épp egy roadtripen vagyunk a barátaimmal Cali felé. De mindannyian fáradtak voltunk, szóval elhatároztuk, hogy megállunk itt. De ők valamiért eléggé beijedtek a helytől, szóval felajánlottam, hogy itt alszom ma este, és eddig minden király.

- Nem fogsz emlékezni, mikor megszólalnak a harangok. Az első éjszakádnak vége lesz, és itt ragadsz - magyaráztam, ő pedig megrázta a fejét.

- Miről beszélsz?

Mielőtt válaszolhattam volna, észrevettem, hogy nem messze tőlünk ott állt Mr. Rush, és az arckifejezéseinket figyelte.

- Nevess! - utasítottam egy hamis mosollyal az arcomon.

- Mi? - kérdezte, én pedig a fejemet csóváltam.

- Nevess, kérlek! 

Shawn engedelmeskedett, és felkuncogott, majd irányítottam, hogy ragadja meg a kezemet, és húzzon a balra legtávolabb található ajtóhoz. Egy pillanatig zavarodott volt, de utána hallgatott rám, és az ajtóhoz vitt. Mr. Rush figyelt minket, én pedig felvettem a szemkontaktust vele, mire elégedetten bólintott.

Amikor egy újonnan érkezettel találkozunk, az egyetlen dolog, amit tehetünk, hogy elérjük, hogy még egy éjszakát maradni akarjon. Ebben az esetben Mr. Rush azt gondolta, én pontosan ezt teszem Shawnnal.

Rosszul gondolta.

Abban a másodpercben, hogy a szobába értünk, becsuktam az ajtót, és közelebb húztam Shawnt.

- Figyelj, én tényleg nem tudom, mi folyik itt, de. . . - kezdte Shawn, azonban félbeszakítottam.

- Nem! Csak hallgass meg, nem fogok csinálni semmit, esküszöm. De hinned kell nekem, mikor ezt mondom. Amikor megszólal a harang, az jelzi az éjfélt. És az első éjszakádon, abban a pillanatban, hogy megszólal a harang, nem hagyhatod el ezt a helyet. Shawn, egy éve itt vagyok. Nem emlékszem, hogy van-e családom, vagy hogy hogy kerültem ide. Néhány ember már évtizedek óta itt van. Tudom, hogy csak most ismertél meg, Shawn, de hinned kell nekem, ki kell jutnod, amíg még lehet. - Mostanra már könnyek gyűltek a szemembe, de kipislogtam őket. Nem hagyhattam, hogy ő is itt ragadjon, és osztozzon a fájdalomban, amit mindannyian éreztünk.

- Nora, ez lehetetlen - mondta Shawn.

- Olvastad a Percy Jacksont vagy a Harry Pottert? Gondolkodj abban!

- Szóval, varázslat? - kérdezte, és a szemei felcsillantak.

- Igen, varázslat. Borzalmas, sötét, eltorzult varázslat.

- Rendben, menjünk, megismerheted a barátaimat. Errefelé laksz? Kiteszünk a házadnál - ajánlotta fel, mire szomorúan elmosolyodtam.

- Nem mehetek el. Már rég lejárt az időm, most te jössz. Gyere, odaviszlek, ahol szerintem az ajtó van. - Megragadtam a kezét, és az előcsarnok felé sétáltunk, ami mindig üres volt parti-estéken.

- Amúgy miért olyan rossz ez a hely? Úgy értem, mindenki olyan fiatalnak és boldognak tűnik - kérdezte Shawn, miközben tovább sétáltunk.

- Ez azért van, mert abban a pillanatban, hogy belépünk a hotelbe, az idő megáll a másik oldalon. Senki nem veszi észre, hogy eltűntünk, és örökkön örökké itt maradunk, soha nem öregszünk.

- Jól hangzik.

- Shawn, ismertem korábban embereket, akik megpróbálták megölni magukat ezen a helyen. Nem halsz meg. Soha. És tudod, mi történik, mikor az olyanok, mint én azt mondják, hogy hagyd el a szállodát az olyanoknak, mint te? - kérdeztem, és mielőtt válaszolhatott volna, kicsit felemeltem a ruhámat, hogy kilátsszon a nagy égetett jel a lábamon, amin az állt, "Hotel Midnight".

- És ez az első alkalommal történt - mondtam, miután megpillantottam a lesokkolt arcát.

- Ki kell jutnom innen - suttogta, én pedig bólintottam.

- Igen, igen ki kell. Szóval elég volt a beszédből, menjünk! A harangok bármelyik pillanatban megszólalhatnak, és nem hagyhatom, hogy te is itt ragadj - mondtam.

- Nem láttam egy órát sem a hotelben, ez miért van? - kérdezte, én pedig a nő eldugott órájára gondoltam, mielőtt válaszoltam volna.

- Nem akarják, hogy tudjuk, mikor van éjfél. Elég bonyolult, és nem leszel itt elég ideig ahhoz, hogy mindent elmagyarázzak neked. Csak azt tudom, hogy amikor a harang megszólal, akkor van éjfél. A buli kb. 12 körül kezdődik, lemegy öt szám, a harang megszólal. Amikor eljöttünk, három már lement.

- Nagyon jól ismered ezt a helyet, ugye? - kérdezte, miközben tovább siettünk a lobbi felé.

- Kutakodtam - feleltem, és végre megláttam az előcsarnokot.

- Rendben, most menj az ajtóhoz! Örülök, hogy megismertelek, Shawn, igazán jó fejnek tűnsz - mondtam, mire kicsit elmosolyodott, és elkezdett a fal felé sétálni.

- Hé, miért nem léphetsz le csak úgy? Tudod, kinyitod az ajtót, és kisétálsz. Úgy értem, pontosan itt van - mondta Shawn, én pedig megráztam a fejem, és arra kezdtem tolni, amerre az imént mutatott.

- Shawn, már nem látom az ajtót. Csak fal, és még több fal. Vészkijárat se. De eleget beszélgettünk, el kell menned innen. Most.

Shawn egy darabig csendben nézett, mielőtt bólintott volna, és az ajtó felé indult. Ahogy néztem, miközben az ajtógombért nyúlt - legalábbis ezt feltételeztem -, egy hangot hallottam.

- Nora! Nora, hol vagy? Nora, kérlek! Lillyről és Marcusról van szó, mindketten eltűntek, már mindenhol kerestük őket! Nora! - Eltartott egy ideig, míg átgondoltam, kihez tartozhat a hang, mire rájöttem, hogy Sarah az, az egyetlen normális ember, aki ebben a szállodában dolgozott. Az édességboltot vezeti, és van egy törött órája, mint minden személyzeti tagnak, mivel soha semmilyen körülmények között nem hagyhatják el ezt a helyet. Egy beteg vicc.

Sarah szavai félelemmel töltötték el a szívem, és megfeledkeztem Shawnról, így elrohantam a hang irányába. Ahogy futottam, egy kéz ragadott meg, és mikor megfordultam, Mr. Rush-sal találtam szemben magam.

- Nem gondoltad, hogy hülye vagyok, ugye? Lilly és Marcus jó kezekben van, higgy nekem! - gúnyolódott. A számba haraptam, mielőtt válaszoltam volna.

- Menjen a pokolba! - köptem felé, mire azzal a lendülettel szájon vágott, én pedig a földre zuhantam.

- Úgy viselkedsz, mintha nem lennénk már amúgyis itt! - mondta, és miközben néztem, ahogy hátralendítette a lábát, hogy aztán belém rúghasson, a földre esett.

Csak akkor vettem észre, hogy az esés oka Shawn ökle volt.

- Menj innen, menj! - kiabáltam neki, mikor láttam, hogy Mr. Rush ki volt ütve, és valószínűleg nem lett volna túlságosan elragadtatva a dologtól.

Ahelyett, hogy rám hallgatott volna, Shawn a padlóra esett, és szemügyre vette az arcomat - az alsó felét vér borította, hála Mr. Rush hatásos ütésének.

- Menned kell - mondtam a térdeimen ülve. Amint Shawn kinyitotta a száját, a harang megszólalt, és könnyek gyűltek a szemembe.

- Oh, istenem, itt ragadtam - suttogta magának, mire megragadtam a kezeit, ő pedig a szemembe nézett.

- Ki fogunk jutni innen, oké? Mindketten. Csak bíznod kell bennem - mondtam, hogy megnyugtassam. Megértettem a helyzetét, és nem akartam, hogy teljesen összezuhanjon. Egy darabig csendben maradt, a falat figyelte, ahol egykor az ajtó állt. Végre, Shawn megszólalt.

- Igen, azt hiszem, ez menni fog.