Hotel Midnight // Shawn Mendes ~Hungarian Translation~

kettő

- Zöld vagy kék, Miss Carter?

- Piros, köszönöm.

- Oh, de előző este is egy pirosat vett fel - panaszkodott a nő, én pedig vállat vontam.

- És ma este is azt fogok - mondtam. Utáltam ezeket a partikat, amiket nem tartottunk minden este, csak amikor egy új tag csatlakozott a hotelhez. Azonban egy pár ilyen után elkezdenek elég bosszantóak lenni. És miközben készülődtem, csak remélni mertem, hogy az új tag, aki csatlakozik hozzánk nem Shawn.

- Úgy hallottam, Mr. Rush rajtakapta Marcust, miközben azt mondta egy lánynak, hogy hagyja el a szállodát - mondta a nő, mire bólintottam. Sosem jutottam el odáig, hogy megtanuljam a nevét, de nem is igazán érdekelt.

- Aha.

- Nem tudom, miért tenne ilyet. Úgy értem, ez a hotel nagyszerű! Minden szükséges dolog megvan benne, amit az ember csak kívánhat! Csak Marcus annyira makacs.

Ahogy ezek a szavak elhagyták a száját, kopogást hallottam a hotelszobám ajtaján, és odasiettem megnézni, ki az, hogy kimenekülhessek a beszélgetésből.

Amikor kitártam az ajtót, Marcus állt ott zúzódásokkal az arcán, és rendkívül fáradtnak tűnt. Azonnal megjelent egy mosoly az arcomon, és magamoz öleltem, a mellkasába fúrva a fejemet.

- Oh, hála istennek, hogy még mindig egy darabban vagy, egy órája vissza kellett volna érned! - aggodalmaskodtam.

- Ja, hát Mr. Rush úgy gondolta, ez alkalommal jót tenne egy plusz óra - mondta, én pedig sóhajtottam. 

- Mit tett veled? - kérdeztem, és Marcus vállat vont, körbenézve a szobában, mintha először látta volna. Ismerem, és amikor ezt csinálja, az azt jelenti, hogy témát akar váltani.

- A szokásos.

Mielőtt válaszolhattam volna, a nő odajött, és elakadt a lélegzete, mikor megpillantotta Marcus zúzódásait.

- Oh, jóságos ég, ezek elég csúnyák. De semmi olyan, amit egy kis sminkkel ne lehetne orvosolni! Téged is elő kell készítenünk a partira, Marcus. Elvileg van egy új lány és egy fiú, annyira izgatott vagyok! - lelkendezett, és Marcus szemforgatva rám nézett, mire halványan elmosolyodtam.

A hölgy beültette Marcust a székbe, ahol eddig én ültem, és munkának látott. Miközben próbálta eltüntetni a zúzódásokat, észrevettem, hogy Marcus figyelmét elvonta valami, de elhatároztam, hogy nem kérdezem róla, amíg a hölgy is a szobában van. Ehelyett valami olyat kérdeztem, amire már amúgyis tudtam a választ:

- Voltál már Lillynél?

- Ezekkel a nyomokkal a fejemen nem. Nem kell tudnia róla. Elmondtad neki, mit csinált veled?

- Nem, azt mondtam, hogy nem emlékszem.

- Szerintem nagyon okos dolog, hogy nem mondjátok el Lillynek, így továbbra is boldog marad és nem kezd olyan hülyén viselkedni, mint ti ketten - kapcsolódott be a nő a beszélgetésünkbe, én pedig tiszta undorral az arcomon néztem rá, mielőtt válaszoltam volna.

- Bocsánat, de szerintem fejezze be itt a munkáját, és menjen. Tudomásom szerint a dolgozók nem sértegethetik a  vendégeket.

- Természetesen, elnézést kérek - hallgatott el a nő egyből, és folytatta Marcus zúzódásainak eltüntetését, miközben Marcus megajándékozott egy lenyűgözött tekintettel.

- Készen vagyok. Nora, a ruhája az ágyon van. Viszlát! - kisietett, én pedig nem tudtam megállni, hogy a szemeimet forgassam, miközben becsukta maga mögött az ajtót.

- Átöltözök, mindjárt jövök - jelentettem be, majd a ruhámmal a kezemben a fürdőszobába vonultam, mielőtt sietősen átöltöztem volna, és a szobába visszalépve Marcust már öltönyben találtam. Nem kérdőjeleztem meg, hogy került ilyen gyorsan az öltönybe, helyette elküldtem, hogy nézze meg, hogy van Lilly.

- Rendben, a bulin találkozunk - mondta, én pedig bólintottam, miközben elhagyta a szobámat. Vártam egy pár pillanatot, mielőtt kinyitottam volna az ajtómat, és a 140-es szobához sétáltam volna, ahhoz a szobához, amiről Shawn azt mondta, az övé.

Imádkoztam, hogy ne legyen itt, hogy megfogadta a tanácsom, és lelépett. Sem Mr. Rush, sem senki más nem akadályozhatja meg, hogy elmenj, főleg nem az első napon. Ha megérinted az ajtót, fizikailag senki nem képes rá, hogy itt tartson.

Ami jól fog jönni, mikor kiszabadulok erről a helyről.

Amikor az ajtóhoz értem, gyorsan kopogtam, és reméltem, hogy senki nem nyitja ki. Egy idő után, mivel nem érkezett válasz, az ajtógombért nyúltam és elfordítottam, konstatálva, hogy a szoba nem volt bezárva. Ami nem volt jó jel, mert az összes szállodaszoba, amit nem használtak, zárva kellett, hogy legyen.

Miközben lassan és halkan kinyitottam az ajtót, nem vettem észre semmi szokatlant, amíg meg nem láttam a nőt, aki helyrehozta Marcus arcát, háttal nekem. Néztem, ahogy a kezében tart valamit, és majdnem elállt a lélegzetem, mikor észrevettem, hogy egy óra az.

- Egy hét túl messze van, túl messze - mondta, mire észrevettem egy kihúzott fiókot, majd elmosolyodtam, mikor rájöttem, hogy ott rejtegeti. Lassan becsuktam az ajtót, és a lépcső felé sétáltam. 

Meg kell találnom Marcust, és el kell mondanom neki.

Beléptem a szobába, ahol mindannyiunknak lennie kellett volna, és abban a pillanatban ásítani kezdtem, mikor megpillantottam mindenkit a cifra ruháikban és öltönyeikben.

Nem vagyok benne biztos, ki csinálja ezeket a partikat, de nyilvánvalóan nem hagyta el a hotelt egy ideje, mert egy tinibuli egyáltalán nem ilyen. Legalábbis ezt feltételeztem, mert nem kifejezetten emlékeztem egyre sem.

- Hé, Nora, ugye? - A gondolataimat egy hang szakította félbe, és a szívem elszorult, mikor megpillantottam a hang tulajdonosát.

Ez egyáltalán nem volt jó.