Hotel Midnight // Shawn Mendes ~Hungarian Translation~

húsz

Mr. Rush nyitott ajtaján egyszerű volt bejutni. Megtalálni a gyufát? Az már kevésbé.

De Shawnnak és nekem nem volt vesztegetni való időnk, szóval minden szekrényt átkutattunk Mr. Rush irodájában abban reménykedve, hogy találunk egy kis dobozzal.

- Ebben nincs semmi - mondta Shawn, Mr. Rush íróasztalának egyik fiókjára célozva. Bólintottam, de nem válaszoltam, túl elfoglalt voltam az egyik szekrény átkutatásával. Az egyetlen dolog, amit biztosan meg kellett tennünk az volt, hogy ügyeltünk arra, hogy mindent visszategyünk a helyére, mert ha egy éppen, hogy csak nyitott mappa is maradt volna az asztalán, egy másodpercre sem kételkedett volna benne, hogy valaki itt járt. És az sem tartana sokáig, hogy kitalálja, ki volt az.

Ahogy becsuktam a szekrényt, eddig nem sok szerencsével a gyufa felkutatását illetően, és kezdtem volna feltápászkodni az ülő helyzetemből, észrevettem valami furcsát a tapéta sarkánál.

- Shawn - suttogtam, mire felém fordult. Magamhoz intettem. Amikor közelebb ért, a tapétára mutattam, jelezve, hogy valami nincs vele rendben. A minta megszakadt egy helyen és megváltozott.

- Hát, szükségünk lesz egy kulcsra - bökte ki Shawn, mire felvontam a szemöldököm.

- Egy kulcsra? - kérdeztem zavarodottan, nem értve, miért mondta pont ezt. Azonban a gondolataim egy pillanat alatt tovatűntek, amikor Shawn a tapéta alsó sarkához tette a kezét, és követte a körvonalat, amely egy kulcslyukat formált. Ó.

- Láttál mostanában kulcsokat? - kérdeztem, mire önelégülten rám vigyorgott.

- Tulajdonképpen igen - felelte, és Mr. Rush íróasztalához ment, kihúzta a fiókot, és kivett belőle egy fekete kulcsot, aminek a vége úgy nézett ki, mint egy gomb.

- Hm, egyáltalán nem furcsa - jegyeztem meg.

Shawn elmosolyodott, és leguggolt mellém, majd behelyezte a kulcsot a zárba, és kinyitotta azt.

Szóval akkor, egy kis ajtó a falban, amit csak egy fekete kulccsal lehet kinyitni, aminek egy gomb van a végén. Aha, ez vagy egy hatalmas véletlen volt, vagy Mr. Rush egy hatalmas Coraline rajongó, és a példaképévé, Másik Anyává akart válni.

Amikor végre kinyílt, Shawn kirántotta az ajtót, és a szemem elkerekedett a sokktól. Annyi gyufásdoboz volt ott, hogy akkor sem tudtam volna őket megszámolni, ha örökre a Hotel Midnightban ragadtam volna.

Habozás nélkül megragadtam egyet, és figyeltem, ahogy Shawn visszazárta az ajtót, majd visszatette a kulcsot. Mélyen a zsebembe rejtettem a gyufásdobozt, és röviden körbenéztem az irodában, hogy biztos legyek benne, semmit nem felejtettem el bezárni, aztán megragadtam Shawn kezét, és eltűntünk onnan.

Shawn lassan becsukta Mr. Rush ajtaját, amikor kiértünk, és önkéntelenül kifújtam egy hatalmas levegőt, amiről nem is tudtam, hogy eddig benntartottam. A tény, hogy bementem Mr. Rush irodájába, és élve kijutottam, lenyűgöző volt számomra.

- Szóval, következő állomás? - kérdezte Shawn, mikor is észbe kaptam, hogy még mindig az iroda előtt álltunk.

- Most pedig itt az idő, hogy elmenjünk a táskámért - feleltem, és mindeketten visszasétáltunk a szobámhoz teljes csendben. De nem az a kínos csend volt, ami elől minden áron szabadulni akarsz, esküszöm. Elég békés volt, és élveztem a totális krimi után, amin épp túlvoltunk.

Amikor elértünk a szobámhoz, azonnal kivettem a gyufásdobozt a zsebemből, és a táskámba csúsztattam, majd felvettem azt a hátamra.

- Pontosan hogyan is jutunk a Nulladik emelet bejáratához? Becsukjuk a szemünket, és mikor kinyitjuk, ott termünk egy ajtó előtt, amire rá van írva, hogy Nulladik emelet? - kérdezte Shawn, mire megrántottam a vállamat. Ahogy válaszra nyitottam volna a számat, egy sikítás szakított félbe.

- Nora!

Egy másodpercbe sem tellett, hogy felismerjem kihez tartozott a hang.

- Mother Reenie - suttogtam, a szemeim kitágultak, és kisiettem az ajtón, Shawn pedig azonnal követett.

- Nora! - hallottam meg ismét, mire gyorsabban kezdtem futni a hang felé. A kiabálás nem maradt abba, szóval nem kellett megállnom, hogy kitaláljam, merre lehet. Valamilyen oknál fogva egyszerű volt követni a hangját. Rengetegszer kellett hátrafordulnom, hogy megbizonyosodjam róla, Shawn még mindig mögöttem van, mert még én is meglepődtem rajta, milyen gyorsan rohantam.

Felmentem egy lépcsőn, és keresztülvágtam olyan szobákon, amikről eddig azt sem tudtam, hogy léteztek, amíg meg nem álltam egy magas ajtó előtt, amit por borított. Lassan kinyitottam, amikor rájöttem, hogy abbamaradt a kiabálás, és kitágultak a szemeim, amikor megláttam, mi volt az ajtó mögött.

Egy létra lefelé, és egy jelzés, amit alig tudtam elolvasni a por miatt. Lassan odasétáltam, és amint letöröltem, önkéntelenül is levegőért kaptam.

VIGYÁZAT: NE LÉPJEN BE A NULLADIK EMELETRE! VIGYÁZAT: NE LÉPJEN BE A NULLADIK EMELETRE!

A szavak ismétlődtek egymás után a papíron, és hátrálni kezdtem, amíg neki nem ütköztem valaminek. Kiderült, hogy az a valami Shawn volt.

- Hát, úgy tűnik a Hotel talált egy jó módszert rá, hogy a Nulladik emelet bejáratához hozzon. Ráadásul jó ötlet volt.

Shawn arcáról semmilyen érzelmet nem lehetett leolvasni, mire összeráncoltam a homlokom.

- Hé, mi a baj? Végre megszerezzük a kulcsot, és kijutunk innen - mondtam, és végre elkezdett beszélni.

- Mi van, ha nem jössz vissza időben a Nulladik emeletről? Úgy értem, mi van, ha mire visszatérsz, letelik a két hét? - kérdezte, én pedig egy pillanatig nem válaszoltam. Erre egyáltalán nem gondoltam eddig, és Shawn feltevése egyáltalán nem volt hülyeség.

- Biztos vagyok benne, hogy lesz még rá másik lehetőség, hogy kijuss innen, ne aggódj! - feleltem, mire vadul megrázta a fejét.

- Nora, nem arról beszélek, hogy elhagyjuk a szállodát. Nem ez az első dolog, ami eszembe jutott.

- Rendben, akkor mi az? - kérdeztem.

- Te. Csak két heted van, Nora. Ki kell jutnod innen, mielőtt túl késő lenne. És őszintén nem érdekel többé, hogy kijutok-e innen vagy sem, mert nem mehetek el úgy, hogy tudom, hogy eltűntél, miközben a kulcsot kerested. Összetörne, hogy tudom, hogy velem együtt kisétálhattál volna, helyette viszont eltűntél a Nulladik emeleten.

A szívem kihagyott egy ütemet, és némán Shawnra néztem.

- Shawn, még mindig kijuthatsz innen. Megszerzem neked a kulcsot akkor is, ha én nem mehetek el. És ott vannak a haverjaid, meg az utazásotok. Kit érdekel, hogy kijutok-e vagy sem? - magyaráztam teljesen őszintén.

- Engem érdekel. Nagyon is érdekel, és nem értem, miért nem látod. Nem hiszem, hogy el tudnék menni innen nélküled. És tudom, hogy valószínűleg úgy hangzok, mint egy totál idióta, de ha lemész a Nulladik emeletre, és nem jössz vissza, én. . .

Nem tudom, mi ütött belém. Talán az, hogy azt akartam, fejezze be a hadarást, vagy talán az, hogy nem tudtam tovább visszafogni magam. De félbeszakítottam Shawnt azzal, hogy az ajkaira tapasztottam az enyémet.

Először lesokkolt, de csak egy kis idő kellett hozzá, hogy újból életre keljen, és visszacsókoljon. Egy idő után szétváltunk, amiért esküszöm, nem voltam túl boldog.

- Visszajövök, megígérem. És ha mégsem, lógj Sammel! - suttogtam, és az ajkába harapott, mielőtt válaszolt volna.

- Inkább veled lennék - mondta, én pedig a fejemben felsikoltottam, mielőtt újra megcsókoltam volna, majd a létra felé sétáltam, és visszafordultam.

- Holnap látlak - mondtam, és figyeltem, ahogy játékosan a szemeit forgatta, mikor küldtem neki egy puszit.

Aztán lélegzet visszafojtva megragadtam a létrát, és lassan elkezdtem leereszkedni a Nulladik emeletre.