Hotel Midnight // Shawn Mendes ~Hungarian Translation~

tizenhét

Amikor felébredtem, észrevettem, hogy már nem a tűznél feküdtem Shawn mellett, hanem újra a saját szobámban voltam, betakarva egy pléddel, és egy hang sem hallatszott. Felültem, és körbenéztem a szobámban, összezavarodva a tegnap este történtek kapcsán. Egy kérdés ugrált fel-le a fejemben folyamatosan, és muszáj volt választ kapnom rá.

Minden rendben van Mother Reenie-vel?

Borzasztóan aggódtam, és annak ellenére, hogy teljesen megbíztam a Hotelben abban a tekintetben, hogy Mother Reenie gondját viselné, fogalmam sem volt róla, igazat mondott-e nekem. Azzal kapcsolatban, hogy a Hotel vigyázni fog rá, és megvédi tőlük. Azok után, amit az üvegen láttam, nem tudtam nem félteni.

Gyorsan átöltöztem (valahogy rám került a pizsim, a köszönet a Hotelt illette), megmostam a fogam, és befejeztem a reggeli rutinom, mielőtt kivágtam volna az ajtómat, és Mother Reenie szobája felé kezdtem rohanni. Tudtam, hogy nem volt okos döntés a részemről, mert egy kicsit túl gyanúsnak tűntem, ahogy lélekszakadva cikáztam a Hotel Midnight folyosóin. Elég valószínű volt, hogy Mr. Rush elkap, és órákon át fog kikérdezni.

Ezt, az igazat megvallva, egyáltalán nem szerettem volna.

Azonban Mr. Rush nem állított meg, sem senki más a Hotelből. Egyenesen Mother Reenie folyosójára értem anélkül, hogy bárki is észrevett volna, vagy megkérdezte volna, hova megyek. Lassan elkezdtem végignézni a szobákat, azt keresve, amelyiknek a 689-es szám állt az ajtaján. Mindegyik szobaszámot megfigyeltem, és még lassabban kezdtem haladni, amikor tudtam, hogy az ő száma körül járok, nem mertem megkockáztatni, hogy esetleg kihagyom.

- 687, 688, 690, 691, 6. . . - motyogtam magamban, és megálltam, amikor észrevettem, hogy kihagytam a számát. Visszafelé kezdtem sétálni, azon gondolkodva, miért hagytam teljesen figyelmen kívül Mother Reenie szobáját.

Azért, mert nem volt ott - realizáltam a választ a kérdésre. Mother Reenie szobája eltűnt, és az ajtó is teljesen eltűnt. Újból megnéztem a 688-as és a 690-es között, arra várva, hátha újra előbukkan, de ez nem történt meg.

Ez a szálloda olyan rendkívül furcsa dolgokat tett, amik miatt teljesen átértékeltem magamban a létezésem, de még sosem tüntette el valakinek a szobáját. És Mother Reenie-ről beszéltünk, valószínűleg a Hotel kedvenc vendégéről. Miért tüntetné el?

Az egyetlen ötletem az volt, hogy a szobája mindenki más számára eltűnt. Arra az esetre, ha ők visszajönnének. "Ők" alatt azokat az embereket értve, akiket Mother Reenie Diablónak hívott.

Tudtam, hogy előbb utóbb beszélnem kell róluk Shawnnak, különben nagy bajba kerülhet anélkül, hogy tudná. De reménykedtem benne, hogy inkább később kerüljön rá sor, mint előbb, mert volt egy olyan érzésem, hogy a hírek, amiket meg kellett volna osztanom vele, nem igazán fognak mosolyt csalni az arcára.

Mozdulatlanul álltam egy pillanatig, nem gondolva semmire, csak élvezve a folyosó furcsa csendjét, mielőtt visszasétáltam volna a szobámhoz. Már nem siettem.

Visszagondolva az előző napon történtekre, megpróbáltam visszaemlékezni minden részletre, amit Mother Reenie a Nulladik emeletről mondott. Tudtam, hogy mivel Shawn és én nem mehettünk le egyszerre, én leszek az, aki elmegy megkeresni a kulcsot. Nem azért, mert nem bíztam benne vagy ilyesmi, de régebb óta voltam a Hotelben, mint ő, és annak ellenére, hogy gyakorlatilag mindent elmondtam Shawnnak, amit tudtam, még mindig volt pár dolog, amiről nem hallott.

Például arról, hogy mi elől kellett elmenekülnünk Mother Reenie szobájából.

Ahogy visszafelé sétáltam a szobámhoz, azon gondolkodtam, átmenjek-e Shawnhoz, és nézzem-e meg, mit csinál. Illetve azt is el kellett mondanom neki, hogy miután megtaláltuk a Nulladik emelet bejáratát, én fogok lemenni, nem pedig ő. Nem volt időm végiggondolni, mert abban a pillanatban egy kezet éreztem meg a vállamon, és megfordultam, hogy szembe találjam magam azzal, aki épp rendkívül erősen szorongatta a vállamat.

Sarah.

- Ó, Nora, még mindig itt vagy - állapította meg kissé meglepetten. Komolyan azt gondolta, hogy annyira hülye vagyok, hogy egyenesen beugorjak a hamvasztó szobába? Elég csalódott voltam, hogy csak ennyit nézett ki belőlem.

- Aha - válaszoltam egy hamis mosollyal az arcomon. - Úgy döntöttem, nincs kedvem szaunázni aznap. Azért köszi az ajánlást, de én mindent inkább hidegen preferálok.

- Hidegen? - kérdezett vissza.

- Hidegen. Tudod, mint a lelked? Úgy értem, ha feltételezzük persze, mert egészen biztos vagyok benne, hogy nincs olyanod - vágtam vissza, a tekintetemmel ölni lehetett volna. Azonban Sarah tekintete kifejezéstelen volt, és most először semmilyen érzelmet nem tudtam kiolvasni belőle.

- Figyelj, biztos voltam benne, hogy vagy olyan okos, hogy ne menj be a hamvasztó szobába, de nem mutathattam meg, hol van a Nulladik emelet igazi bejárata. Addig nem, amíg ő is a közelben van - magyarázta Sarah, úgy köpve az utolsó mondatot, mintha csak méreg lett volna.

- Ő? - Vártam, hogy pontosítson.

- A srác, akivel voltál - suttogta kitágult szemekkel.

- Shawn? - kérdeztem hitetlenkedve, azt fontolgatván, vajon épp valami drog hatása alatt állt-e. Miről beszélt?

- Ne olyan hangosan, kérlek! Valami baj van vele, Nora, esküszöm. Tudom, hogy úgy hangzottam, mint valami totális őrült a minap, amikor ti ketten meglátogattatok, de nem mondhattam el neked az igazat, amíg ő is ott volt. Kiver a víz ettől a fiútól, hinned kell nekem! Maradj távol tőle, kérlek! Nem akarom, hogy valami borzalmas történjen veled. Azt. . . én azt hiszem, ő lehet a Vadász- suttogta Sarah, és figyeltem, ahogy remegett a keze, miközben elmondta mindezt.

- Ne használd ezt a nevet! - figyelmeztettem, mire Sarah azonnal bocsánatot kért.

- Nora, szerintem Shawn egy közülük. Annak kell lennie. Láttam a minap, Mr. Rush-sal beszélgetett. Beszélgetett, Nora. Nem kiabált, nem hamvasztotta el. Barátságosan beszélgettek egymással. Hogy magyarázod ezt? Esküszöm, hogy csak az igazságot mondom neked. És nem is lehetetlen. Emlékszel Quintonre?

Ettől a névtől végigfutott a reszketés a gerincemen. Quinton eljátszotta, hogy egy vendég, hogy közel kerülhessen az egyik Kiválasztotthoz, majd ellophassa anélkül, hogy tiltakozott volna.

Ez nem történhet meg most is, ugye? Úgy értem, Shawn nem ilyen volt.

De mégis, nem ismertem olyan régóta.

Eldöntöttem, hogy meg kell néznem, rajta volt-e még a Hotel pecsétje. Mr. Rush nem bélyegezte volna meg, ha egy lett volna közülük.

- Egyébként, Nora, nagyon sajnálom. Nem hiszem, hogy eddig volt rá lehetőségem, hogy bocsánatot kérjek. De borzasztóan bátor volt, amit tettél, és végül a kislány kijutott a szállodából. Mennyi idő, mire elkezdesz, tudod, eltűnni? - kérdezte halkan Sarah, az utolsó szót majdnem ki sem mondta, én pedig vállat vontam. Nem akartam beszélni róla.

- Két hét.

- Akkor menj biztosra, hogy Sam egy fantasztikus búcsúbulit tartson neked, mint Marissának - mondta, nekem pedig hányingerem támadt. Lépteket hallottam a folyosóról, és úgy döntöttem, lezárom a beszélgetést Sarah-val, mielőtt elhánynám magam.

- Aha, persze. Később beszélünk, rendben?

- Oksi. És, csak hogy tudd, a kiválaszott jelzésed olyan, mint egy menő tetkó, nem hazudok - magyarázta Sarah a csuklómra mutatva, ahol a tinta volt. Felnevettem, és fogalmam sem volt, hogy csináltam, hogy nem hallatszott annyira hamisnak, mint amilyen valójában volt. Ezután elindultam, és kizárólag a szőnyeget bámultam minden egyes lépésnél.

Szóval, mikor befordultam egy sarkon, egyáltalán nem volt meglepő, hogy beleütköztem valakibe.

- Ó! Bocsánat. . . Nora? - hallottam meg, és felnéztem, hogy lássam, ki állt előttem.

- Szia Shawn - szóltam halkan, Sarah szavai cikáztak a fejemben. Egy közülük.

- Szóval, minek a búcsúbuli?