꧁☾︎21.☽︎꧂

224 32 20
                                    

~~~~
|~'1 órával később´~|
|'~(Y/N) szemszöge~'|

Egy órával később már pártot is kötöttünk. Egy biztonsági csomóval Midoriya ki kötötte a hajót, aztán csatlakozva hozzánk, mentünk végig hárman a falun, majd annak a szellén egy csárdába mentünk be.

Mindenhol kalózok voltak. Idősek, fiatalok, gyerekek, lányok, fiúk, bácsik, nénik, nők és férfiak. Az egész csárdában jó hangulat volt, mindenki nevetett, ivott és beszélgetett másokkal. A gyerekek pedig egymást kergették, vagy éppen viccet meséltek a másiknak és azon nevettek együtt.

- Itt mindenki ismer mindenkit. Kedvesek, de ha arról van szó, akkor vigyázz velük, mert egyből a nyakadnak bírnak ugrani. De itt leszek melletted, és vigyázok rád.- fogta meg a kezemet a süni, és egy kicsit rám is mosolygott. Válaszul bólintottam egyet és egy kicsit nyeltem

Nekem nagyon sok a kalóz itt, még sosem láttam egy helyen ilyen sok kalózt. Szerintem itt még a végén, vagy kiabálás lesz, vagy rablás és abból egy harc a kalózok köreiben.

Többször is körbe néztem, és mikor vagy már negyvenegyszerre is megakartam volna ezt tenni egy lány hirtelen előttem termett. Az arcomba mosolygott, majd édesmázos hangon elkezdett pofázni. De nem az, hogy nekem, inkább a mellettem álló szőkének. [Írói mg.: Szárnyaljon itt nyugodtan a fantázia, hogy hogyan is néz ki az a lány. Legyen benne a ti fantásiátik is, én azt mondom 😌❤️]

- Éééés, hogyan van ma a helyes kalóz?~ - mosolygott kedvesen Katsuki-ra

- Jól, kösz.

- Történt esetleg valami érdekes amég a tengeren voltál egyedül?- biggyesztette le egy kicsit az ajkát, úgy téve, mintha szomorú lenne

- Nem egyedül voltam. És igen, mert nem csak a tengeren voltam.- válaszolt neki Katsuki, semmit mondó tekintettel

- Na és, hiányoztam neked?~ - vigyorodott el a cafkája, majd a szöszi arcába hajolt

Na, és itt volt az a pont, hogy nem bírtam tovább. Nem érdekel, hogy mi lesz, vagy mi nem lesz. Én ezt akkor is megfogom tenni, ha tetszik ennek a szukának, ha nem.

- Te nem, de más igen.- vigyorodott el Katsuki, mire a csaj arca egy kérdőjelet kezdett el leírni

Itt én sem tudtam, hogy mi is van, mert oly' annyira le vagyok maradva és kivagyok akadva arra a kurvára, hogy azt csak na.

Érdeklődve, és egy kicsit mégis elszomorodva néztem rá a mellettem álló fiú arcára, akinek még mindig ott díszelgett a vigyor az arcán.

- Katsuki, tudsz jönni egy pillanatra?- kérdezte kedvesen zöldike

- Huh? Ja. Mit akarsz Deku?- engedte el a kezemet, majd oda ment Midoriya-hoz

Rá néztem a csajra, egy szúrós tekintettel, ami nagyon azt sugallta, hogy nagyon nem tetszik, amit most csinált Katsuki-val. A szukája még mindig Katsuki után nézett, és nézte ahogyan lefordul a mosdóba Izuku-val. Ami után mind a ketten eltűntek, és mégnagyobb és jobb lett bent a hangulat, rám szegezte a tekintetét.

Undor, és gúny látszódott az arcán és a tekintetében is. Látszott rajta, hogy nem tetszik neki, hogy Katsuki ismer engem, és most velem mutatkozott. Van egy olyan érzésem, hogy már rég kinyírt fejben, viszont nem akarja ezt megtenni élőben is, mert akkor Katsuki egyből neki ugrik, vagy az itt lévő kalózok..

Dʏɴᴀᴍɪᴛᴇ Kᴀᴘɪᴛᴀ́ɴʏ [B. Katsuki x Reader] /Fantasy, Pirate AU/  ✔BEFEJEZETT✔Nơi câu chuyện tồn tại. Hãy khám phá bây giờ