Dʏɴᴀᴍɪᴛᴇ Kᴀᴘɪᴛᴀ́ɴʏ [B. Katsuki x Reader] /Fantasy, Pirate AU/ ✔BEFEJEZETT✔

꧁☾︎17.☽︎꧂

_______________________
|'~Írói szemszög:~'|

(Y/N) tényleg nem sejtve semmit, gondolt vissza a gyermek korára. Hm... De azt hiába is, mert az összes emlékében csak az apja szavai járták, és az, hogy akkor miket is vagott a fejéhez az apja, mikor Ő csak ezy átlagos hercegnő akart volna lenni a várban, ahol élt.

De azért mégis milyen szép volt akkor minden. Semmi vita, semmi harc másokkal, a kalózok sem ilyenek voltak.

Mindenki vidám volt, több volt a bál a várban, több volt a falusi kis mulatság, nagyobbak voltak az ünnepségek, és mindenki minden nap csak mosolygott.

A gyerekek a szüleik lába alatt voltak mindig, s folyton folyvást csak segitettek nekik, meg folyton azt keresték, hogy kiknek tudnak segiteni, vagy csak jót tenni.

Amikor még a király sem olyan volt mint most, hogy mindig, mindenkivel goromba. Régen ő is mulatott, a királynővel ment az erdőbe minden féle kalandra. Sosem hagyta magára a féleséget, hagyta hogy mások szava is akkora "rangot" kapjon, mint amilyen az övé is volt. Mondani sem kell, hogy akkor boldogabb volt az élet.

Az anyja folyton a kalandokat kereste, és nézte, hogy mikor vehet egyben részt. De az is, mint az arany, olyan ritka volt neki. De ennek ellenére, mégis mikor csak elé tárult nem is egy kaland, egyből bele vetette magát, és máris vitte magával a lányát is.

Tudta, hogy a lánya mit is szeretett, és mire is vágyott. Nem kellett neki az, hogy megmondja. Elég volt egy pillantás, egy mutatás, vagy csak egy kisebb hajó csengő, hogy a rakomány megérkezett; (Y/N) anyja máris tudta, hogy mi is jár a lánya fejében.

Ugyan olyan kalandvágyóak voltak mind a ketten, mást sem hallottál a kettőjük szájából egész nap, mint a sok kalandot, a jobbnál jobb, viccesebbnél viccesebb meséket, és a sok-sok képzeletbeli helyet, ahova elmentek, vagy ahova éppen elakartak volna egyszer menni.

De annak a fele is csak álom maradt, ahogyan az évek teltek. Minden elhalt a királynő eszmélyében, és csak a sötétség maradt, meg a magány. De a hercegnő nem hagyta annyiban a kalandokat, és azoknak az agyalását.

Mai napig tudja azt mondnai, hogy minden nap, minden órában egy kisebb kaland az eszébe jut, vagy éppen folytatja a többi elkezdett, s még nem teljesen befejezett kalandjait.

~
Katsuki folyton sződte az újjánál, újjabb ötleteket, hogy hogyan tudná vissza hozni a lány emlékeit magáról. Tudta, hogy a lánynak teljesett elveszett az emlékeiből, mert akkor nem szólította volna más néven, hanem egyből a nevét vagy csak a becenevét mondja rá.

Tévedni sem lehetett, teljesen kihalt a lány emlékeiből Katsuki. Még egy szia sem maradt meg benne, csak egy homályos arckép, ami mindig vissza néz rá és azt mutatja, hogy valaki arca van ott, s az a valaki rejtély a számára.

Katsuki bízott abban, hogy ez a pár nap, pár óra, elég lesz arra, hogy a lány újra emlékezzen rá, majd újra azt mondhassa, mint ahogyan azt régen is tette.

De mint mindenre, erre is sokat kell várni, mert nincs egyből minden, mindenhez idő kell. Valakinek kevés, valakinek sok. Valakinek elég csak egy mozdulat, és tessék, ott is van az, hogy máris emlékszik. De valakinek, akár egy életen át is tarthat ez..