Dʏɴᴀᴍɪᴛᴇ Kᴀᴘɪᴛᴀ́ɴʏ [B. Katsuki x Reader] /Fantasy, Pirate AU/ ✔BEFEJEZETT✔

꧁☾︎36.☽︎꧂

Katsuki rám mosolygott, majd megfogta az arcomat. Egy halvány pír lett az arcomon, és bele bújtam az érintésébe. Nem akartam elhinni, hogy lehet ez volt az utolsó mosolya felém és az érintése, amit eddig minden órában éreztem.

Nem akarom elveszíteni, de attól tartok, hogy muszáj lesz, mert az apám nem fogja hagyni, hogy vele legyek, és nyugodtan éljem az életemet, ahogyan én akarom.

- Minden rendben lesz kislány. Nem foglak megint elveszíteni téged. Rendben?- mosolygott rám tovább, és egy puszit adott a homlokomra

- Katsuki..- mondtam ki halkan a fiú nevét, de mire tovább mondhattam volna amit akartam, már oda is értek hozzánk apám és a három katonája

- Engedd el a lányomat, te mihaszna kalóz!- szólalt meg az apám dühösen

Mind a ketten rá néztünk, és csak jobban akartam azt, hogy tényleg az legyen, ami a mesékven szokott lenni. Egy csodát, vagy nem is tudom, csak egy olyan életet akarok, ami nem ilyen, és ami ennél jobb. Amiben mg boldog is vagyok Katsuki-val, és semmi nem számít.

- (Teljes Név) engedd el azt a kalózt, és menj távolabb tőle! Szépen haza jössz velem, és elfelejted ezt a lalózt!- parancsolta azapám, de nem hallgattam rá

- Nem megyek veled segová!- kiabáltam vissza neki      - Nem te mondod meg, hogy mit csináljak, vagy mit ne! Nem irányíthatod kedved szerint az Én életemet, csak mert az apám vagy!

- Még mindi én vagyok az apaád kisasszony! Az van, amit én mondok neked!

- Nem! Nem az van! Folyton csak parancsolgatsz, és azt figyelembe sem veszed, hogy én mit akarok, és, hogy nekem mi tetszik, vagy mi nem tetszik! Ezért nem akarok veled haza menni! Mert tudom, hogy mi fog majd rám árni, tudom, hogy megint olyan lesz az életem, mint eddig! Eddig, amég Katsuki elnem hozott magával! És tudod, hogy mért jobb vele?! Azért, mert Ő tudja, látja, hogy nekem mihez van kedvem, és azt, hogy most jól érzem magam vagy sem!- kezdtem el én is kiabálni, mert már nem bírtam magamban tartani ezt a sok mindent

Hirtelen csend lett. Senki nem mondott semmit, csak a vízet lehetett hallani, meg ahogyan a madarak csiripelnek, meg a sirályokat. Csak állt ott mindenki, és nézett. Engem, aztan Katsuki-t és az apámat. A katonák azt sem tudták, hogy most mi van, csak álltak és vártak, ahogyan itt mindenki más.

- Kislány..- szólalt meg egy kisebb idő után, halkan Katsuki       - Menj haza az apáddal. Ha nem akarod, hogy tényleg baj legyen és ne lássuk egymást többet. Akkor menj haza vele.

- Mi.. De Katsuki..- néztem rá egy icsit letörve

- Minden nap a mólótokon vagyok, elfogok hozzád menni amikor lesz időm, vagyis mindig. Nem fogsz elveszíteni.- mosolygott rám halványan, és egy csókót adott a számra

Csendben bólintottam egyet, és még utoljára megöleltem. Nem akartam, nagyon nem aartam elveszíteni, mert ez a fiú volt a mindenem. Hiába tűnik úgy, hogy nem veszítem el, nekem akkor is olyan, és akkor is olyan marad.

- Szeretlek Katsuki kapitány.