Csak az marad utánam...

12. Fejezet

Zsombor szemszög

Szememet meg törölve ülök fel az ágyon. Giorgio fél órája bent van,  jogosnak érzem Barni ki akadását. Erőt veszek magamon és kikelek az ágyból.
-Giorgio...-kopogok az ajtón.
-Zsoma én egy szörnyeteg vagyok!-hallom szipogó hangját az ajtó mögül.
-Ne beszélj butaságot Gio.-ülök le a földre a hátamat az ajtónak döntve.
-Mielõtt meg ismertelek, én is ezt gondoltam magamról... nem tudtam elfogadni magam ahogy vagyok, de te... de te iszonyat gyorsasággal csapódtál bele az életembe... és megtanítottad nekem hogy a legjobb verziója önmagamnak én vagyok...-húzom mosolyra ajkam a mondatom végén.
-Gyökerestűl meg változtattad az életem Giorgio.-húzom végig a kezem az ajtón. Zár zajára fel emelem fejem majd az ajtó kinyílik.
-Haza megyek anyáékhoz. Nincs mit veszítenem.-néz le rám.
-Most?-pattanok fel értetlenül.
-Igen, most.-hajol rá ajkaimra de nem érinti azokat csak végig húzza ujjait rajta.
A szobába rohan fel kap némi öltözéket majd össze dobja cuccait a vászon táskájába.
Fejemet kapkodva nézem végig ahogy a lakásba össze-vissza ugrál össze pakolva holmiát, majd mielőtt ki lépne az ajtón ki csúszik pár szó az ajkamon.
-Vigyázz magadra!-állítom meg. Válaszul bólint egyet majd szorosan magamhoz ölelelem, de hamar meg szakítja ölelésünket. Le dermedve nézem végig ahogy el hagyja a lakást.

Giorgioban az imént történtek egy képzeletbeli stop táblát idézhettek elő. Nem közeledik, meg akart csókolni, láttam a szemeiben az izzó vágyat de mégse tette. Valami nem engedi belül. Valami ami lerombolta azt amit eddig felépítettünk. Talán az önarcképe? Az hogy azt gondolja magáról hogy egy szörnyeteg? Ami természetesen messziről nem közelíti a valóságot. Giorgio egy angyal, az én angyalom.

A kanapén ülök és a gondolataimmal küzdök. Figyelem elterelésként be kapcsolom a tévét amin épp valami amerikai sitcom megy.
-Bazdmeg Zsombor függő vagy!-érzem meg a cigaretta keserű vágyát. A távirányítót le dobva a kanapéra a bűnös fiókomhoz lépek majd kihúzva azt egy doboz cigit és egy öngyújtót veszek a kezembe. Magamra kapok egy pulcsit majd ki ülök az erkélyre. Rágyújtok majd mélyeket szívok e méregbe.
-Baszki.-kapom ki a számból majd erkély korlátjára rakom azt. Be rohanok egyenesen a gitáromhoz. Kezembe veszem majd vissza térek őrizetlenül hagyott cigarettámhoz.
Számban tartva azt, ismeretlen dallamokat kezdek el játszani. Újaimat csak úgy hajtják az érzelmek. Egyre gyorsabban, érzelem dúsabban  játszok még mindig a füstölő bűz rudat a számba tartva.
-Kurva életbe már!-kapom magam rajta hogy újaim már vér piros színben pompáznak.
Cigimet eldobva berohanok és ledobom gitárom. Elő kotorom a konyhában legfelső polcon helyezkedő sebtapaszos dobozt majd újaimat le ragasztom. Jobb ötletnek tartva lefekszek ágyamba egy kis pihenőre térve. Hiába próbálnék nem sikerül álmot erőltetni szemeimre. Zakatolnak gondolataim.

Giorgio már két órája elment. 
Mi van ha megint vissza se jön?
Hogyan bízzak meg benne ha már eljátszotta egyszer a bizalmam?

Ne gondolj hülyeségeket Zsombor! Megígérte! Soha a büdös életbe nem hagy el! Párbajoznak a fejemben lévõ hangok.

*Barnabás szemszög*

Most elégeltem meg Giorgiot. Az ajtót szinte ki tépve a helyérõl rohanok ki egyenesen a lakásból. Giorgio utánam kiált de mit sem érdekelve mit mond gyorsabban kezdem el szedni lábamat. Lépcsõházból kilépve egy közeli parkba veszem az irányt majd leülök az elsõ padra amit meglátok. Arcomat tenyerembe temetem de szemeimbõl könnyek nem jönnek. Ismerõs érintést érzek a hátamon, de nem emelem fel a fejem, tudom nagyon jól hogy Péter az.
-Hiányzik a régi Giorgio, tudod aki nem tūnt el hetekre okvetlenūl.-egyenesedek ki így zöd szemū páromra pillantva.
-Tudom nekem is.-fúrja nyakamba fejét.
-Gyere menjünk haza, meg fogsz fázni.-kulcsolja össze ujjainkat.

*Time skip*

-Hol a francba volt egy hónapig?-töröm meg a csendet az asztalnál ülve míg eközben Péter a konyhába tevékenykedik.
-Ahjj, ne haragudj nem bírok másra gondolni.-temetem ismét tenyerembe arcom.
-Barni, az egész bandát fel zaklatta Giorgio „eltūnése", de most már itt van, és jól van, fizikailag, próbálj meg ki kapcsolni egy kicsit.-simít végig a karomon majd leül mellém egy bögre teával.
-Tessék, ez majd át melegít.-nyújtja felém a bögrét.
-Köszönöm Élet.-kortyolok bele a forró teámba. Imádom Pétert, elképesztõ hogy mindig minden apróságra figyel és meg tesz csak hogy nekem a lehetõ legjobb legyen. El nem tudom képzelni mit érezhetett szegény Bombi. Én még egy napot se bírnák ki Péter nélkül még hogy egy hónapot. Ráadásul úgy hogy nem is tudott róla semmit, csak ült otthon és várta hogy mikor jön haza vagy épp mikor kap egy telefont hogy valami szörnyūség történt élete szerelmével.
-Min jár az agyad?-érzem meg Péter kezét a térdemen.
-Elképzeltem magam Zsoma helyébe, hogy mit érezhetett, és rájöttem hogy egy pillanatot se bírnák ki nélküled.-sütöm le a szemem.
-Ahj Barnabás, szeretlek.-helyezi kezét arcomra  majd gyengéd csókot nyom ajkaimra.
-Én is Péter, én is.-simítom kezem végig az arcán.
-Gyere feküdjünk le, késõ van.-áll fel Peti.
Egy gyors hideg zuhany után én is be bújtam az ágyba Péter mellé, de álom nem jött a szememre. Forgolódtam, amit a mellettem fekvõ zöld szemū rögtön észre is vett.
-Mi a baj Barni?-dörzsöli meg szemét.
-Semmi, semmi, aludj nyugodtan.-fordulok felé.
-Na valami csak van, te esténként mindig ki szoktál dõlni.-nyom puszit a homlokomra.
-Semmi érdekes tényleg csak mi van ha...-csuklik el a hangom.
-Mi van ha?-csúszik feljebb a párnán minden figyelmét nekem szentelve.
-Lehet hogy csak a fáradtság beszél belõlem és csak túl gondolom de...-halkul el a hangom.
-Igen?-fúrja szemeit mélyen az enyéimbe.
-Nem tudhatom hogy ez baleset volt e tényleg vagy nem, de mi van ha ez újra és újra meg történik.-nyelek egy nagyot mondatom végén.
-Ne gondolj butaságokra Barni, Giorgio soha nem tenne ilyet.-simít el az arcomból egy tincset.
-Tudom de...-kezdek bele, de Peti mutató újját ajkamra helyezi el csitítva engem.
-Shhh... tudom aggódsz érte, ahogy én is, Ati is, Bálint is és Giorgio is. Minden rendbe lesz. Vissza jön a régi Giorgio, csak idõ kell, igérem.-kezdi el simogatni arcom.
-Most pedig próbálj aludni.-lehel csókot ajkaim majd be fészkeli magát szorosan mellém. Kezemet át lendítve derekán, arcomat mélyen a hajába túrva erõltetek álmot szemeimre.

12!! Remélem tetszett ez a rész is! A rész  második felétõl bele láthattunk Barni szemszögébe és gondolatai közé avagy épp hogyan éli meg ezt az egészet! Nem soká jövök a kövivel, további szép estét/napot/délutánt!<3