Csak az marad utánam...

5. Fejezet

Zsombor szemszög

Reggel Gio szuszogására keltem. Mikor kinyitottam a szemem közvetlen az arcával szembe találtam magam. Gyönyörū. Rögtön el mosolyodtam mikor eszembe jutott mi is történt tegnap este. Nem tudtam eddig hogy ilyen merész is tudok lenni. De hát ezek szerint van egy ilyen énem is, amit Giorgio vált ki belõllem. Nem tudtam tovább bírni, így tettem amit kellett. Meg csókoltam. Nem ellenkezett, így biztos voltam abba hogy õ is akarja, végülis õ mondta ki azt hogy szeret.
-Szia-csúsztam feljebb a párnán.
-Szia Bombi- tette szintén õ is ugyan ezt. Nem szeretem ha Bombinak hívnak, de azt különösen ha Giorgio hív így.
-Szóval Bóna Zsombor tegnap este merész volt?- mosolyog huncutul.
-Hát így alakult.- vonom meg a vállam.
-Hogy érzed magad?-vált komolyabbra az Oliviás ügyre gondolva. Õszintén, sokkal könnyebb ha Gio itt van velem, eltereli a figyelmem.
-Hát sok mindenről eszembe jut, minden emlék...De sokat segítesz azzal csupán hogy itt vagy.-valtam be neki az õszintét. Nem hazudtam, tényleg így van.
-Idõvel jobb lesz, ígérem-törli le egy addig szemembõl ki gurult könnycseppet.
Giorgio át karolt és úgy feküdtünk még egy kicsit a le hūlt hangulat miatt. Vissza aludt hozzám bújva, nagyon édes volt, így óvatosan hogy fel ne keltsem, telefonomért nyúltam. Készítettem egy képet. Nem akartam nyílvánosságra tenni, csupán meg akartam örökíteni. Fél óra telefonozás után Giorgio mocorogni kezdett a vállamon.
-Szia, megint -súgta bele a fülembe mosolyogva. Nem aludhatott olyan mélyen.
-Szia. Mit gondolnál ha mondjuk valami értelmeset is csinálnánk a nap fojamán?-nézek rá kérdõn.
-Hagyjuk már, olyan korán van még!-húzza magára a takarót.
-Giorgio, fél 12 van.-nevetem el magam a takarót le húzva róla.
-Jó rendben.-húzott magához. Keze a tarkómon pihent, a szemét az enyémbe fúrta.
Felette támaszkodtam, a hajam az arcomba lógott.  Épp annyi látóterem volt hogy lássam Giorgio arcát.
-Mik vagyunk mi?-túr bele a göndör tincseim közé.
-Amik szeretnénk lenni.- mosolyodtam el.
-Menjünk ki...-szólalt meg.
-Hova?
-A rakpartra.
-Gyerünk.-jelentem ki, majd Giorgio az irányítást átvéve helyet cserélve velem felém kerekedik. Meglepetésemre ő kezdeményezve meg csókol, bele mosolygok csókunkba mire ajkamtól el válva Giorgio is szintén el mosolyodik. Gyorsan ki is ugrottunk az ágyból és csináltunk egy kis harapni valót.
-Giorgio-fogom meg a vállát az elõszobába mi elõtt ki lépnénk a lépcsõházba.
-Igen?-fordul felém.
-Mi van ha valaki meg lát minket? Együtt.-teszem hozzá.
-Ne félj Bombi. Lesz, ami lesz.-ölel magához.

Budapest utcái hūvösek voltak. Pár busz megáló után meg is érkeztūnk a Parlament mellé. Célirányosan a rakpart felé vettük az irányt. Hoztunk magunkkal párnákat és takarót is a hideg ellen. Egy szimpatikusnak vélt helyre leültünk.

-Miért pont ide hoztál?-kérdezem tõlle a Dunát kémlelve.
-Nem tudom, akárhányszor erre jártam mindig valami jó rörtént velem, jó emlékek kötnek ide.-mosolyodik el, valószínūleg egy régi emlék eszébe juttában. Az idõt el felejtve beszélgettünk mindenfélérõl. Fel szabadultnak éreztem magam. Úgy éreztem vele bármirõl beszélhetek mert meg ért.
-Giorgio? Zsoma?-szakítja félbe a beszélgetésünket egy vékony hang a hátunk mögül. Egyszerre fordolunk meg Giorgioval érdeklõdve hogy ki lehet az.
-Szia-köszön rá Gio a helyzetet kezelve az elöttünk álló 17 év körüli vékony leányzóra.
-Bocsi hogy meg zavartalak titeket csak meg ismertelek hátulról titeket és gondoltam ide jövök.-magyarázkodik a látszólag zavarban lévõ lány.
-Dehogy zavarsz, hogy hívnak?-beszél még mindig Giorgio, én csak mind végig csendbe figyelek.
-Laura, csinálhatunk közös képet?-kérdezi telefonját szorongatva.
-Persze, miért ne?- áll fel Giorgio majd én is példáját követem. Laura telefonját kezembe véve nyomok pár szelfit a lányt át karolva.
-Köszönöm, nem is zavarok tovább, örülök hogy találkozhattunk, sziasztok!-köszön el Laura.
-Szintén, szia!- köszönünk el a lánytól.

-Kedves volt.-szólal meg helyére vissza ülve Gio.
-Igen, nem az a sikítozva ránk cuppanó rajongó volt.- nevetek fel.
-Igazad van, udvarias volt. Látszódott hogy zavarba volt de tudta kontrolálni magát.-mosolyodik el. -Kicsit hiányzik már a civil élet, mikor nem ismertek fel az utcán, bárhova mentél.-komolyodik el.
-Nekem is, nehéz a rajongók kedvencének lenni .-nevetem el magam.
-Hé mivan velem? Én vagyok a front ember!-csap rá a hátamra egyet, nevetve. -Figyelj, koncert szezon elött nem jössz ki velem Olaszországba? Úgy is mennék ki, mert rám fér a pihenõ és ott senki nem ismer fel, nyugodt lehetsz.-kellett egy kis idõ hogy az agyam fel dolgozza azt amit Giorgio mondott.
-Mi? Én veled? Mivel érdemlem én ezt ki?-kérdezem még mindig a sokk hatása alatt.
-Zsoma te bármikor ki éremled ezt.-teszi a kezét az arcomra.
-Szívesen... szívesen megyek veled Giorgio.-jelentem ki mélyen a szemébe nézve. A délután hátra levõ részét a Duna partján való sétálással és beszélgetéssel töltöttük. A nap szép lassan nyugovóra tért és a lámpák ki gyulladtak Budapest hūvös utcáin. Giorgio nem akarta hogy már ilyen késõn haza metrózzak ezért meggyõzött hogy tölsek még egy éjszakát nála. Így a meg beszéltek szerint Giorgio lakásához vettük az irányt. Haza felé be ugrottunk egy kajáldába egy hot-dogra, így vacsoránkat le tudva. Lassan este tíz órakor már bõven nyüzsögtek a szórakozóhelyek még az ellenére is hogy hétköznap van. Kis idõ múlva haza is értünk, azaz Giorgiohoz. Szaladtunk is gyorsan fel a lépcsõ házban mert ilyen késõn már nagyon hideg van. Giorgio már kulcsolta is a zárat és már bent is voltunk. Az otthon melege esett most a legjobban nekünk.
-Kérsz teát?-kérdi Gio.
-Hagyjad, most én csinálok teát, te most inkább keress valami alvós cuccot nekem mert már nem a leghigénikusabb két napja ugyan abba a ruhába lenni.-nevetem el magam - Ja és most ágyazz magadnak mellém.-teszem hozzá egy kaján mosoly kiséretével. Cipõmet le véve már szaladok is a konyhába és el is készítem a két bögre teát.
-Tessék, remélem ez is elég jó ízū lett mint a tiéd.-ülök le az asztalnál ülõ Giorgio mellé.
-Hmm, ez még jobb is mint az enyém.-kortyol bele mosolyogva. Szintén az idõt, mintha ezer éve nem találkoztunk volna el ütjük a tea elfogyasztása közben.
- Na most már tényleg menjünk aludni mert már fél 2.-issza meg az utolsó kortyot a bögréjébõl, majd a szobába veszi az irányt át öltözni. Én e közben a bögréket a mosogatóba teszem majd követem barátomat a hálóba. Giorgio már át öltözve a telefonját nyomkodva ült az ágyon.
-Tessék ezt választottam, ez ilyen Bombis.-ad a kezembe egy pólót és egy rövid nadrágot. Át fut az agyamba hogy most ki kéne e mennem a mosdóba de eszembe jut hogy nem egyszer öltöztünk már át egymás elõtt, most mivel lenne másabb? Így ezzel a gondolattal dobom le magamról a pólót majd veszem át a Giorgioét.
-Hé, te most végig mértél?-húzom fel a nadrágom az ágyon ülõ Giora nézve.
-Én? Dehogy.-néz rám meg játszva magát a telefonja mögül elpirul.
- Na fekvés!- rakom le szemüvegem az éjjeli szekrényre, be bújva Gio mellé.
- Szép álmokat Bombikám!-ad egy puszit a hajamba.
- Nem is lehetne szebb ...-hunyom le a szemem mosolyogva.

Sziasztok! Kicsit meg késve de itt vagyok a kövivel. Az ünnepek miatt lehet nem leszek annyira aktív mert a családommal leszek, de ha ötletem támad azt mindenféleképpen közölni fogom veletek egy fejezet formájában!<3