Csak az marad utánam...

14. Fejezet

*Zsombor szemszög*

Nem  sokat aludtam az éjjel. Az elmúlt két nap mintha egy álom lenne egy rossz rém álom. Folyamatosan azon pörög az agyam hogy mit kellett volna máshogy csinálnom, vagy hogy mit rontottam el hogy ide jutottunk. Barni és Peti most valószínūleg utálnak, Giorgio meg még szerintem õ maga se tudja hogy mi van vele. Nem tudom mi történhetett tegnap a szüleinél de van egy olyan elõérzésem hogy valami nagyon szörnyū  és csak rá tett még egy lapáttal az egészre.

Reggel hatkor kipattant a szemem 3 óra hossza alvás után. Halkan indultam ki a konyhába hogy a nappaliba alvó Giorgiot fel ne ébresszem. Az erkéylre vettem az irányt egy szál cigi és egy bögre kávé társaságával. 10 percig üllhettem kint, a kávét már rég megittam csak a fejemet szellõztettem ki egy szál cigi segítségével. Megpróbáltam fel készíteni magam lelkileg egy újjabb szörnyū napra. Miután elszívtam cigimet vissza indultam a konyhába. Fél úton meg akadt a szemem az alvó Giorgion. Hirtelen össze szorult a szívem. Melkasomon nyomást éreztem, szemeimbe könnyek gyūltek. Nem tudtam fel fogni amit láttam, lesokkolva tovább álltam és inkább vissza mentem a szobába. Teljesen belém égett a kép. Alvás közben felsõje fel csúszott testén ami színesebbnél színesebb, véraláfutásokat, zúzódásokat rejtett.
Az ágyamon ültem és csak ültem. Magam elé bambultam és hagytam hogy a gondolatok lefertõzzék az agyamat. Komolyan képes az apja ilyenre? Hogy lehet valaki ilyen undorító féreg hogy a saját fiát bántja? Gondolataim közepette azon kaptam magam hogy könnyeim potyognak. Nem volt erõm már sírásra se zokogásra. Csak néztem magam elé és hagytam hogy  jöjjön belõllem. Hangokat véltem felfedezni a konyhából így gyorsan könnyeimet le törölve nyúltam a szemüvegemhez. Giorgio felébredt. Nagy levegõt véve ki mentem hozzá.
-Jó reggelt.-kerülöm meg a konyhában tevékenykedõ Giorgiot.
-Jó reggelt.-készíti kávéját.
-Giorgio beszélnünk kell.-dobom fel magam a konyhapultra.
-Mirõl?-szürcsöl bele kész kávéjába minden figyelmét nekem szentelve.
-Mindenrõl. Ez így nem mehet tovább.-kezdem el harapgálni szám szélét.
-Micsoda?-néz rám értetlenūl.
-Ahj Giorgio ne csináld úgy mintha nem tudnád mirõl beszélek!-kezdem el húzgálni pulóverem újját idegességemben.
-De tényleg, mit akarsz tudni?-indul meg kezében kávéjával.
-Mi történt tegnap?-ugrok le a konyhapultról.
-Minek mondjam te se mondtad el, egyébként meg úgy is tudod szerintem.-áll meg elõttem szemtõl szembe.
-Vedd le a felsõd.-parancsolom neki halál nyugodtan.
-Mi? Nem.-teszi le bögréjét fel háborodva.
-Giorgio kérlek! Vedd le a felsõd!-állok közelebb hozzá.
-Rendben...-sóhajt majd vetkõzni kezd.
-Kurva életbe Giorgio...-fagyok le a látványtól. Amit reggel láttam az csak a negyede volt.
A foltok végig húzódnak a a bordáján keresztül a kulcscsontjáig, pulcsija épp hogy eltakarta karján a foltokat mert csuklójától válláig borították a zúzódások.
-Hagy segítsek...-lábad könnybe a szemem.
Válaszul csak le sütött szemmel bólint mire én a fürõszobába sietek. A mosdókagyló feletti szekrény legfelsõ polcáról le kotorok egy kenõcsös tégelyt majd vissza sietek Gio-hoz.
-Ülj le, vagy ahogy kényelmes.-ülök le a kanapéra.
-Sajnálom Giorgio de ez most fájni fog.-szorítom össze a fogam.
-Sszzz-szisszen fel érintésemre.
-Tudom fáj de ez majd segít.-kenegetem felsõ testét.
-Kiskoromba anyukám sokat használta ezt a
kenõcsöt mikor el estem vagy meg ütöttem magam, pár nap alatt el fognak tūnni.-mesélem könnyeimmel küszködve.
-Ne haragudj rám.-érinti meg homlokom.
-Giorgio ez semmiség most az a fontos hogy te jól legyél.-kenegetem bordáit lehajtott fejjel.
-Nem Zsoma komolyabb baj is történhetett volna, mi van ha úgy ütöd be a fejed hogy kómába esel. Ha nem úgy ütötted volna be a fejed ahogy most lehet nem tudnád ki vagyok.-szavára fel emelem a fejem és szemébe nézek. Így már tagadni nem tudom hogy a sírás küszöbén állok, de ahogy látom nem csak én.
-Giorgio én soha a büdös életbe nem foglak el felejteni bármi is történjen.-törlök le egy kiszökött könnycseppet az arcáról.
-Rendbe jön minden, oké?-simítom meg arcát.
-Oké...-szabadulnak ki szemeibõl az eddig tartogatott könnycseppek.
-Ne sírj drága.-törlöm meg arcát.
Arcunk közeledni kezd a másikéhoz és mint elsõ csókunknál félénken de hevesen tapadnak ajkaink egymáséra.
-Gyere csináljunk valami kaját jó?-húzom fel a kanapéról kezénél fogva. Kérdésemre bólintással válaszol majd mint egy engedékeny kiskutya hagyja hogy ki vezessem kezénél fogva a konyhába.
-Hagyjuk egy pár percet hogy szikkadjon a kenõcs utána fel vehetsz egy pólót. Mit szeretnél enni?-kérdem.
-Egy kis muffint szívesen ennék.-húzza halvámy mosolyra száját.
-Rendben akkor elõkészítem a hozzá valókat, addig nem kapcsolsz valami zenét?-kapom felé tekintetem.
-De, persze.-sétál oda a lemez lejátszóhoz.
-Egy kis Beatles? Vagy Arctic Monkeys?-veszi elõ a lemezeket.
-Csak is egymást követõen!-vágom rá.

A percek csak úgy teltek. Próbáltunk nem foglalkozni a múlttal és csak is a jövõ felé tekinteni. Sokkal fel szabadultabbnak tūnt Gio, talán mert nem kellett titkolnia, se azt hogy kit szeret, se azt hogy az apja... mindannyian tudjuk. Erre a gondolatra lekonyult a szám miközben kevertem a tésztát de rögtön mosolyra derültem mikor meg láttam ahogy Giorgio néha fel szisszenve de örömtelien táncolgat a nappaliba a Snap Out Of It-ra.
-Azért óvatosan Gio.-szólítottam meg.
-Tessékk?-áll le a táncolással.
-Abba ne hagyd élvezem csak ha fáj ne erõltesd.-kevergetek tovább mosolyogva.
-Oké!-folytatja az idétlen táncolást.
Mint egy kis gyerek, ki találja hogy süssünk muffint majd csak táncolgat miközben én sütök. Nevetek fel egy halkat erre a gondolatomra. Mit bánom én, ameddig boldog addig én is az vagyok. Ha így vezeti a feszūltséget akkor hagy táncoljon. A sütõbe beteszem az elsõ adagot majd oda sompolygok Giorgiohoz táncolgatva.
-Imádom mikor mosolyogsz.-ölelem meg hátulról óvatosan.
-Én meg téged imádlak.-fogja meg a hasán pihenõ kezemet.
-Igérd meg hogy soha többé nem mész haza ahoz a rohadékhoz.-döntöm a fejem a vállára.
-Hát elvileg ki vagyok otthonról tiltva szóval más lehetõségem nincs.-hagyja abba a mosolygást, hallom a hangján.
-Nem gondolod hogy egy kicsit már túl ropogós lesz az a muffin?-kuncog.
-Baszdki!-bújok ki Giorgio karjai alól.
-Hát ez nem csokisnak indult. De az lett!-török ki nevetésbe majd Giorgio is.

Halihó! 14 rész!! Próbáltam a sok rossz után ennek a résznek happy endet írni, szóval a vége kissé mókásabb lett! Eddig még nem sírtam írás közben de e résznél sikerült, bár a végén már vigyorogtam mint a vadalma! Remélem tetszett, nem soká jövök a kövivel!
További szép estét/napot/délutánt!<3