Csak az marad utánam...

21. Fejezet

Az ébresztőm irritáló zajára keltem. Április 29.
hajnali fél négy van. Paolo már ébren van a konyhából kiszűrődő zajokból ítélve.

-Látom találtál kávét. Jó reggelt.-lépek ki az ajtón álmosan.
-Igen, csináltam neked is.-nyújt át nekem egy bögrét.
-Köszi, fél óra múlva el kell indulnunk hogy indulás előtt ott legyünk húsz perccel.-ülök le az asztalhoz ahol a fiú is ül.

-Nyugi, minden oké lesz.-helyezi kezét a vállamra nyugtatásképp.

-Tudom, csak kicsit izgulok...-szürcsölök idegesen kávémba.

Miután elfogyasztottuk forró italunkat pakolni kezdtünk. Minden cuccomat egy hátizsákba próbáltam bele tuszkolni ami még hasznomra lehet. Fél óra és indulunk. Táskámat ki ráncigálva a nappaliba a kanapéra dobtam. A táska súlya kissé magával vitt így muszály voltam meg kapaszkodni a hozzám legközelebb álló tárgyba, ez esetben a kanapéba.

-Hé, azért óvatosabban, ne felejtsük el hogy 12 órával ezelõtt még az apám vert szarrá.-lép oda hozzám Paolo.

-Jól vagy?-ültett le a kanapéra.

-Persze, persze, csak kicsit megszédūltem.-engedem el az eddig kezembe szorongatott táskám pántját.

-Igyál egy kicsit.-nyújt felém egy pohár vizet.

-Köszönöm.-húzom le egyszerre.

-Hívtam taxit. 10 perc és itt van.-ül le mellém.

-El nem tudom mondani mennyire hálás vagyok azért, hogy végig csinálod ezt velem.-fújom ki a levegõt.

-Ahj Zsombor, alap. Fontos vagy Giorgionak, ahogy nekem is. Ha ti boldogok vagytok akkor én is.-tekint rám. Válaszul mosolyt küldök felé majd az órára pillantva fel áll az említett személy.

-Idő van, menni kell.-kapja fel táskáját hátára.

Én is szintén ezt teszem, utoljára le ellenőrzöm hogy meg van e minden fontos cuccom majd a lakáskulcsért nyúlok. Előre engedem Paolot majd egy utolsót rá pillantok szerény kis lakásomra.
„Viszlát kis lakás, legközelebb Giorgioval jövök haza."-zárom be az ajtót.

-Nem kell izgulnod, csak Gyurihoz megyünk.-ült be mellém Paolo a taxiba.

-Persze, igaz, csak Gyurihoz megyünk.-sóhajtottam elmosolyodva.

Az elmúlt hetekben teljesen felfordult az életem. Olyan dolgok történttek velem amiket soha a büdös életben nem tudtam volna elképzelni. Az egyik pillanatban maga a rózsaszínködben voltam de lehunytam a szemem és mire kinyitottam az a rózsaszínköd eltünt. Eltünt, nem tudom hogy hova ment de ami helyette jött az nagyon nem tetszett. Egy pillanatig sem akartam el hinni hogy Giorgio el ment, és nem is tettem.

-Hé Zsoma... megérkeztünk.-zökkent ki Paolo.

-Ültél már repülőn?-szedtük a lábunkat a repülőtér felé.
-Nem igazán.-próbáltam túl kiabálni a szelet ami kint dúlt. Felhős  és szeles volt az idõ. Hűvös volt, ezért próbáltuk minél gyorsabban szedni a lábunkat.
-Az jó!-kiabált vissza nevetve Paolo.

Nem nagyon ültem még repülőn ami miatt izgulok is egy kicsit. Nem nagyunk utazgattunk kicsi koromba de ha mégis akkor azt autóval tettük meg.

Becsekkolás után rögtön a járatunkhoz siettünk.

-Nyugi, nem lesz semmi baj!-nyugtatott Paolo. Elfoglaltuk helyünket majd meg kezdődött a majdnem másfél órás utunk.

Nem, nem a repüléstől idegeskedtem. Najó egy picit azért is de nagy részt a találkozásunk miatt. Már érzem közelségét, egyre csökken köztünk a távolság ahogy bennem a szomorúság.
Egész úton zenét hallgattam, majd mikor meguntam el tettem fülhallgatómat táskámba.

-Paolo?-fordulok a telefonját bújó Paolohoz.
-Hmm?-néz fel rám.

-Hogyan is lesz ez az egész dolog?-kérdem tőle idegeskedve.

-Ne parázz! Majd fel hívom hogy jöjjön ki a főtérre. -próbál nyugtatni.
-Igen én is izgulok. Remélem minden rendbe lesz. Jó lesz újra látni, és remélem ezek után minden le tisztázódik.-sóhajt.

-Én is remélem.-sóhajtottam majd az ablak felé fordítottam a fejem. Kezdett világos lenni. A felhők felett már elő bújt a nap és minden erejével próbálta fénysugarakkal beteríteni a körülötte  lévő felhőket.

-Hé Zsoma! Mingyárt leszállunk.-keltem Paolo hangjára. Fogalmam sincs mikor aludhattam be. De ezek szerint végig aludtam majdnem az egész utat. Mondjuk nem sokat aludtam az éjjel ezért megértem.

-Mikor aludtam be?-kapom össze magam.

-Nyugi, nem vagyunk el késve.-nevet rajtam egy jót útitársam.

-Úristen, tükörbe se néztem már vagy egy 24 órája.-pillantom meg a telefonomon visszaverődő tükörképem.

-Igen, látszik. De nyugi Giorgionak így is tetszeni fogsz!-borzolja össze a hajam.

-Hé, rontasz a helyzeten!-török ki nevetésben.

-Ohh, most már ideje tényleg készülõdnünk.-szedelõzködik Paolo.

Rögtön megcsapott a friss levegõ amint le szálltunk a géprõl. Szóval ilyen a jó Olasz levegõ. Amirõl Giorgio mindig is mesélt.

Elhagyva a repülõteret egy villamosra szálltunk ami 15 perc alatt az említett fõtérre vitt minket.

Le pakoltunk egy padhoz majd Paolo a telefonjáért kezdett kutatni a táskájában.
Elõkereste a névjegyzékek közül Giorgio nevét de nem nyomott rá.

-Készen állsz?-kapta fel tekintetét rám.

-Igen, készen.-bólintottam határozottan.

Kicsöng.

Helobelo! 21!!!  Ezer bocsánat hogy ennyire húzom az agyatokat hogy ilyen ritkán van rész, és azok is ilyen rövidek, de mostanában nincs túl sok idõm az írásra. Igyekszek kárpótól titeket, mint ahogy tiktok storyban láthattátok közben készülök valami mással is! Szóval ne szomorkodjatok lesz ezután is mit olvasni! Remélem elnyerte tetszéseteket e rövidke ám izgalmas (ha lehet annak mondani) rész!
További szép estét/napot/délutánt!<3