Csak az marad utánam...

13. Fejezet

Figyelem, egyeseket megrázó, kellemetlen témájú rész következik!

*Giorgio szemszög*

Ennél szörnyebben úgy se érezhetem magam. Ajtó elõtt állok, remegõ kézzel fogom meg a kilincset majd nagy levegõt véve be nyitok.

-Jaj Giorgiokám! Mi szél hozott haza?-kapja fejét felém a konyhában munkálkodó édesanyám.
-Rég voltam itthon, már hiányoztatok.-veszem le a kabátom.
-Szevasz fiam! Hogy vagy?-tér édesapám a konyhába.
-Szia apa, köszi jól, és te?-ölelem át õt.
-Köszönöm, remekül mint mindig!-paskolja meg a hátam.
-Giorgio!-baktat le a lépcsõn végzõs öcsém Paolo.
-Paolo! De jó látni!-ölelem át rég nem látott öcsém.
-Gyertek fiúk pont kész az ebéd!-invitál édesanyánk az ebédlőasztalhoz.
-Mesélj fiam! Miujság? Találkoztál már valami szép leánnyal?-apám szava hallatán kis híjján félre nyeltem a levest de hamar tudtam menteni a menthetőt.
-Na ne csak én legyek a téma! Paolo! Hogy megy a suli?-terelem át a témát magamról az öcsémre.
-Egész jól! Meg ismertem egy lányt...-hajtsa le fejét hogy eltakarja pírban úszó arcát.
-Na az remek! Mesélj róla!-tolom el magamtól a tányért jelezve hogy végeztem az étkezéssel.
-Hát nagyon aranyos, félévkor jött az osztályba, és elég hamar jóba lettünk.-húzza mosolyra a száját.
-Az csodás.-mosolyodok el, szerelmemre gondolva.
-Giorgio! Látom rajtad! Szerelmes vagy! Mesélj!-néz rám huncutul Paolo.
-Hát igazából ismeritek...szóval nem kell sok mindent mesélnem...-harapok az ajkam szélére.
-Pontosabban?-bátorít édes anyám egy mosollyal, miközben a fõételt tálalja az asztalra.
-Meg van a bandából Zsombor?-nézek rájuk kínos mosollyal.
-Giorgio ez fantasz...-kezdi el lelkesen mondanivalóját Paolo de édesanyánk megszakítja õt.
-Paolo, menny fõl a szobádba! Majd késõbb befejezheted az ebéded!-parancsolja a fiúnak nyugodt de szigorú hanggal. Paolo értetlenül néz édesanyánkra majd szomorúan fel baktat a lépcsõn.

Na most jön a feketeleves.

-Fiam, hogy lesz így unokánk?-néz rám anyám komor de szomorú arcal.
-Anya ez nem így...-kezdek bele.
-Ilyennek neveltünk?-áll fel édesapám.
-Hogy lehetsz ilyen undorító?!-kezdi emelni hangszínét.
-Apa ez nem errõl szól!-állok fel mellé.
-Nem ilyen undorító buzinak neveltünk! Példát vehetnél az öcsédrõl! Lesz családja nem úgy mint neked!-ordítja szavait arcomba.
Szavai késként hatolnak szívembe és újra és újra meg döffnek, de én tūröm.
-Apa lesz családom!-tör ki belõllem e pár szó.
-Nem nem lesz! Kúrálhatod azt a mocsokos buzi seggét, neked úgy se lesz! És ha így folytatod soha a büdös életbe nem is lesz!-kerüli meg az asztalt.
-Rohadék!-ejtem ki számon.
-Mit mondtál?!-jön közelebb arcomba ordibálva.
-Azt mondtam hogy rohadék!-ordítom arcába.
Jól értette elsõre is csak azt akarta hogy szemébe mondjam. Hát meg tettem, szavaim hallatán arcomon erõs keze sújtását érzem. De egy neki nem elég. Ütésekkel földre teper, majd mikor már tehetetlenül fekszem a földön belém rug nem egyszer.
-Most pedig addig haza ne merd tolni a büdös segged míg nem találsz magadnak egy lányt, ahelyett a göndör buzeráns helyett!-hallom hangját fül sípolásom közepette.
-Ne merj így róla beszélni!-próbálok fel tápászkodni.
-Nem volt elég?-rug belém így vissza lökve a földre.
-Kifelé!-ordít egy utolsót édesapám, már ha nevezhetem így õt.
Nagynehezen fel állok majd apámat ki kerülve egy utolsót tekintek édesanyámra.
-Sajnálom.-ejtem ki halkan a számon annyira hogy csak én haljam.
Ajtót magam után be csukva sokáig nem jutok. A ház elõtt el fogy az erõm, így le ülök az útszéli padkára. Fáj mindenegyes porcikám a szívemmel együtt. Csupán maga a járás nagy fájdalmat okoz. Elhelyezkedek a padkán olyan pózba ami nem fáj majd le hajtom a fejem.
Könnyeim elerednek. Már szinte zokogok.
Pulcsim végével le törlöm az orromból folyó vörösséget, majd meg próbálok fel állni de vissza húz a testem.
-Giorgio...-hallok meg egy ismerõs hangot a hátam mögött.
-Paolo, mi tévõ legyek?-török ki zokogásba.
-Semmi baj, rendbe jön minden, ígérem.-ül le mellém, szorosan magához húzva.
-Így nem mehetek haza Zsomához. Néz rám! Úgy nézek ki mint egy élõ halott.-szipogok.
-Tessék, tudom nem sokat segít de jobb a semminél.-kotorászik elõ zsebébõl egy gyūrött zsebkendõt.
-Köszönöm.-nyúlok érte majd törölgetni kezdem az arcom.
-Haza tudsz menni? Ne vigyelek haza?-néz rám öcsém.
-Nem kell, haza tudok menni, még az hiányzik hogy meg tudják anyáék hogy te még segítesz is nekem.-egyenesedek ki.
-Biztos?-áll fel mellõllem.
-Biztos. Csak inenn segíts fel!-nyújtom fel kezemet.
-Majd írj ha haza értél oké?-néz rám aggódva.
-Rendben.-ölelem magamhoz majd puszit nyom a fejem búbjára. Tudom „szégyen" hogy az öcsém magasabb nálam, de hát ez van, nem tehetek ellene.

Ennél hosszabb utam hazafele sose volt. Majdnem 2 órába telt meg tenni mind össze háromnegyed órás utamat, de „épségben" haza értem.
Utolsó lépcsõket teszem meg a lépcsõházban majd szenvedéssel teli utamat egy utolsó mozdulattal, az ajtó nyitásával zárom.

Óvatosan le vetkõzve lépek be a nappaliba ahol idegességgel teli Zsombort találom a kanapén ülve.

-Megjöttél.-pattan fel, majd közelíteni kezd felém. Nagy levegõt véve készülök fel ölelésére ami boldogsággal szokott el tölteni de most boldogság helyett csak fájdalmat érzek.
-Ssszz-szísszenek fel érintésére.
-Valami baj van?-tol el magától.
-Nem nincs, csak kicsit meg húztam a hátam.-mentegetem magam.
-Meg maszírozzalak?-csillan fel a szeme.
-Nem nem kell hagyjad, majd be kenegetem magamnak.- na szép volt Giorgio még jobban bele keverted magad a szarba.
-Rendben.-távolodik el tõllem.
-Csináljak valami kaját? Mit szeretnél enni?-siet a konyha fele.
-Zsombor, pihenj! Nem kell semmi, majd én meg oldom magamnak.-nyugtatom le kissé pörgõs állapotában lévõ barátom.
-Rendben...akkor jóéjt...-sóhajt, majd be vonul a szobába.

A fürdõszobába veszem az irányt ahol megszabadulva ruháimtól nézegetem magam a tükörbe.
-Nem tudtam hogy ennél nagyobb szörnyeteg is lehetek.-suttogom magam elé ezt a pár szót, mesztelen felsõ testemet vizsgálva. Testemet végig mérve véraláfutásokat vélek fel fedezni amiért nem lepõdök meg. Jobb bordáimat a vöröstõl kezdve a kékig minden színben pompázó foltok terítik be, amihez hozzá nyúlni se merek mert tudom hogy az is csak fájdalmat okozna. Ugyan ezek a foltok karomon is meg találhatóak amiket eddig pulcsimmal rejtegetem. Átöltözve egy hosszú újjú felsõbe és nadrágba a kanapéra ledõlök. Nem merek be menni Zsomához, így jobbnak találom ezt a pozíciót. Egy ideig a plafont kémlelem majd el nyom a fáradtság.

13!! Remélem nem sírattam meg senkit, ha pedig igen akkor ezer puszi, sajnálom! Na de kinek hogy tetszik az Osztálytalálkozó? Személy szerint nekem vegyes érzéseim vannak mert nagyon tetszik és jókat nevettem rajta de mint mindenkit Peti engem is meg siratott. Nem soká jövök a kövivel!
További szép estét/napot/délutánt!<3