Árnyvadászok Odaát (Supernatural X Shadowhunters ff.)

𝟓.𝒓é𝒔𝒛 (𝑩𝒓𝒐𝒐𝒌𝒆)

Brooke

A telefonom csörögni kezdett, ezért elmentem Jace szobájába, hogy felvegyem, mert ismeretlen szám volt és akár az apám is lehetett az. Nem akartam, hogy tudjanak az egyezségemről. Viszont amikor beértem a szobába és felvettem a telefont nem szólt bele senki. Le akartam tenni, amikor valami tarkón vágott. A földre zuhantam és azonnal elhomályosodott minden. 

Pislogtam párat hátha kitisztul a kép, de az egyre jobban erősödő fájdalom és a nehezedő szemhéjaim legyőztek és elnyelt a sötétség. Egy koszos, büdös és párás raktárhelyiségben ébredtem megkötözve és éreztem, hogy az arcomon lefolyik a meleg vér, a fejem pedig hasogat. Nem tudtam, hogy mióta vagyok ezen a helyen, de őszintén szólva borzalmasan féltem. Nem tudtam miért vagyok itt, és azt sem, hogy ki hozott ide.

Egyszer csak meghallottam Avery hangját. Azt akarta tudni, hogy hol vagyok, de még én sem tudtam. 

- Jace el fog érted jönni és akkor én itt fogom várni. Először végzek veled, majd ő következik. Látni akarom azt, ahogy szenved - lépett be a kis helyiségbe egy magas világosbarna hajú srác.

- Szerintem te összekeversz valakivel. Ugyanis Jace nem fog eljönni értem.

- Fontos vagy neki. Itt lesz.

Megpróbáltam kiszabadítani magamat a kötelek fogságából, de mintha semmi erőm nem lett volna. Csak remélni tudtam, hogy Avery megtalál és eljön értem.

- Ha Jace mégsem jön el érted, átállítalak az én oldalamra. Hasznodat venném - vigyorgott, de ebben az arckifejezésben minden olyan ijesztő volt. Szinte futkosott a hátamon a hideg. Úgy éreztem, hogy az idő nem telik. Mintha megállt volna és csak egyedül lennék, magányosan. Nem szeretem, ha gyengének látnak, de most mégis lefolyt egy könnycsepp az arcomon és akárhogy próbáltam megállítani követte a többi is. Nagy zörgést és robbanást hallottam. Azonnal felcsillant bennem a remény, hogy Avery az Deannel és Sammyvvel, azonban az első aki belépett hozzám az Jace volt.

- Brooke! - futott oda hozzám és elvágta a kezemet tartó kötelet. - Te vérzel - nézett a fejemen lévő sebre. - Ne sírj! Itt vagyok - törölte le könnyeimet, miközben magához ölelt.

- Aki ide hozott pont azt akarta, hogy te ide gyere. Nem hittem volna hogy tényleg eljössz - mondtam szipogva és újra a könnyeimmel küszködtem.

- Ha bajban vagy, én ott vagyok. Brooke, lehet, hogy nem tűnt fel, de borzalmasan fontos vagy nekem - válaszolta, miközben az arcomat simogatta. A szemébe néztem és láttam benne, hogy igazat mond. - Életem legtöbb kosarát eddig tőled kaptam - nevetett fel.

- De...Most mennünk kell! - ragadtam meg a kezét és magam után húztam.

- Ha élve kijutunk innen ezt megbeszéljük, de most veszélyben vagy - közöltem vele.

- Itt vagy velem. Nekem csak ez számít - vágta rá, majd magához rántva átkarolta a derekamat és megcsókolt. Váratlanul ért és teljesen ledöbbentem, de vissza csókoltam. Szó szerint el tudtam volna olvadni a karjaiban, de a következő pillanatban egy erő kirántott a karjaiból és a falnak vágódtam.

Éles fájdalom nyilalt a testembe és szinte mozdulni sem bírtam.

- Sokat tanultam azóta, hogy utoljára találkoztunk - lépett be a srác, de most volt vele egy magas kopaszodó férfi is.

A srác Jacet a falnak szegezte és torkánál fogva szorította. Láttam, hogy nem tud kiszabadulni, de amint megmozdultam borzalmas fájdalom kerített hatalmába.

A következő pillanatban Jacet a földhöz vágta, majd hozzám lépett. Még Jace próbált felkelni, addig a férfi folyamatosan ütötte őt.

- Jace! - motyogtam, majd hirtelen megjelentek a többiek is.

- Bátyus, apu! Sziasztok - szólalt meg Clary, hátha el tudja terelni a figyelmüket.

- Neked ebbe nem kellene belefolynod - fordult felé a srác és ez pont elég idő volt ahhoz, hogy elgáncsoljam. A lehető leggyorsabban talpra álltam és elkaptam a szeráfpengét, amit Avery dobott felém. Jace nem volt túl jó állapotban és ez dühösé tett. Szinte bosszút akartam állni, amiért bántották őt. Minden fájdalmam elszállt és harcolni kezdtünk, de egy kis figyelmetlenség miatt a Valentine néven említett fickónak sikerült megsebesítenie és elkapnia. A kardot a torkomnak szegezte és szorosan tartott.

- Mindenki hátra, vagy elvágom a torkát - kiáltotta, mire én összerezzentem. Avery megpróbált közelebb jönni, de jeleztem neki, hogy ne tegye. Hirtelen mindenki tanácstalanul állt, de Jace megragadta a kardot és kitépte a férfi kezéből. Megkönnyebbülten vettem mély levegőt, majd minden erőmmel azon voltam, hogy ne essek össze azonnal. Clary volt a leggyorsabb, aki tudott reagállni és egy portált nyitott. Avery, Izzy és Alec összedolgozva belökték Jonathant és Valentinét.

- Most már Idris legőrözöttebb börtönében vannak - mosolyodott el Clary, de a szemem a földön térdelő Jacere tévedt. Hasán egy sebből vér szivárgott.

- Mi történt?- rohantam oda hozzá és aggódva és halálra rémülve fürkésztem tekintetét.

- Sikerült megszúrnia - motyogta rekedt hangon.

- Had segítsek - vettem ki a zsebéből az iront és a tőlük látott módon átrajzoltam a gyógyító rúnát, de nem történt semmi. Mindenki feszülten figyelt.

- Szeretlek, Brooke. Örülök, hogy neked nem esett komoly bajod - nézett rám és én nem tudom miért, de hirtelen megcsókoltam.

Éreztem ahogy bőre felforrósodik és rúnái fényesen izzani kezdtek. Hajába túrtam, majd hagytam, hogy derekamat átkarolva közelebb húzzon magához.

- Örülök, hogy így egymásra találtatok, de indulnunk kellene! - szólalt meg Alec. Segítettem felállni Jacenek, majd hagytam, hogy összekulcsolja ujjainkat.

Amint vissza értünk a portál segítségével az Intézet csarnokába mindenki kicsit meggyötörten és szótlanul állt.

- Köszönöm, hogy megmentettetek - öleltem meg mindenkit és nem vártam, de még Alec is vissza ölelt.

- Akkor ennek a napnak is vége. Holnap pedig senki ne kerüljön bajba, mert nem mentem meg. Jó éjt mindenkinek - szólalt meg AJ.

- Mi is menjünk - biccentett a szobája felé Jace, majd felkapott a karjaiba és egy "Jó éjt mindenkinek!" kiáltással el is tűntünk a folyosón.