Árnyvadászok Odaát (Supernatural X Shadowhunters ff.)

𝟐𝟎.𝒓é𝒔𝒛 (𝑩𝒓𝒐𝒐𝒌𝒆)

Brooke

Sötét van és körülöttem felborított asztalok és sok vér. Lenézek a kezemre, majd meglátom, hogy az is csupa vér. Azonna megijedek, de amint megfordulok egy hatalmas sikoly tör fel belőlem. Jace ott fekszik élettelenül sápadt, véres bőrrel, oldalában pedig az én kardom. Mindenhol emberek. Vannak, akik halottak és vannak, akik alig élnek, de akad köztük olyan is, aki sikít és rám mutogat.

- Szörnyeteg - kiáltja egy kisgyerek és az anyához bújik.

Levegő után kapkodva ültem fel, majd körbe néztem és konstaláltam, hogy még Avery szobájában vagyunk és Jace aggódó szemekkel engem figyel.

- Jól vagyok - motyogtam, de szédültem és az álmom képei teljesen bele égtek az agyamba. Végigmértem Jacet, hogy tényleg csak álom volt-e, majd kikeltem mellőle, de majdnem visszazuhantam. Minden egyes porcikám remegett.

- Beszélnem kell Averyvel - mondtam, majd magamra kaptam az első pulcsit, ami a kezembe akadt. Speciálba az Jace pulcsija volt.

Azonnal a lány megkeresésére indultam és Sariel szobája előtt megállva bekopogtam. Avery álmosan nyitott ajtót, ami a hajnali órák miatt érthető volt.

- Jól vagy? Történt valami? Elég sápadtan nézel ki - nyílt tágra a szeme amint meglátott.

- Borzalmasan roszat álmodtam. Félek, hogy ártok Jacenek - motyogtam, majd elmeséltem neki az álmomat.

- Ez csak az előző napi sokk miatt lehet, Brooke. Elég rossz állapotban találtunk rá Jacere. Érthető, ha ez megrémített.

- Nem, AJ! Valami másról van szó.

- Ha gondolod, kereshetünk neked szakembert. Gabriel biztosan segítene - nézett rám komolyan.

- Nem őrültem meg! - keltem ki magamból, majd dühösen hagytam ott, amiért azt hiszi, hogy elment az eszem.

Visszamentem Jacehez és megpróbáltam elrejteni a feldúltság jeleit az arcomról, majd ismét bebújtam mellé.

- Mit szólnál hozzá, ha a mai napot kettesben töltenénk? - mosolygott rám Jace, miközben én a karján pihentettem a fejem Avery ágyán.

- Én benne vagyok, ha a szörnyek is így gondolják - nyomtam egy csókot az ajkára, majd kikeltem mellőle. Magamra kaptam a ruhámat, majd elmentem, hogy megfésülködjek, addig Jace is elkészülhetett.

Kézen fogva indultunk el egy Jace által kijelölt kisebb kávézóba, ami Stillwaterben van, így az erőmet használva hamar oda értünk. A kávézó egy kis aranyos hely volt. Ugyan nem a város központjában, de nagyon hangulatos volt.

- Menj csak - nyitotta ki előttem Jace az ajtót. Beléptem, majd helyet foglaltam egy kieső részen, ahol kevesen látnak ránk. Jace egy kávét kért és valami sós péksüteményt, én pedig egy szelet pitét és egy bögre forrócsokit.

- Tudod, nem gondoltam amikor megláttalak, hogy ilyen közel kerülsz hozzám. És tudom, hogy nem sokszor hívlak el randizni, de tudd, hogy szeretlek. Mindennél jobban - fogta meg a kezem mosolyogva, és én attól a mosolytól el tudtam volna olvadni.

Már a forrócsoki felénél jártam, amikor hirtelen szédülni kezdtem és az álmom képei bevillantak.

- Jól vagy?- hallottam tompán Jace hangját, majd amikor a szédülésem abba marad pár percig sötétséget láttam.

Amikor kinyitottam a szemem kintről kék-piros villogó fény szűrődött be.

- Jace! - kerestem azonnal, mire megtaláltam pont ugyanabban az állapotban, mint az álmomba. Mellkasa lassan emelkedett fel le. Felemeltem a kezem és a tenyeremre néztem, ami csupa vér volt. Remegett a kezem és szinte bőgni tudtam volna, amikor a rendőrök beözönlöttek és egy bilincs kattant a kezemen.