Árnyvadászok Odaát (Supernatural X Shadowhunters ff.)

𝟖.𝒓é𝒔𝒛 (𝑨𝒗𝒆𝒓𝒚)

Avery

-Beszélhetünk? – kérdezte Alec.

-Egy pillanat és igen. Jack, addig el leszel egyedül?

-Ne aggódj miattam. Nem vagyok én annyira buta.

-Tudom, Kölyök – simogattam meg a fejét, majd intettem Alecnek, hogy menjünk a szobámba.

-Tehát?

-Meg akarlak kérni, hogy csatlakozz hozzánk. Tudom, hogy nehéz neked most Castiel nélkül és hogy nem vagy jól, épp ezért szeretnék segíteni. Gyere velem New Yorkba. Légy a csapatunk tagja.

-Alec, nekem itt a családom. Lehet, hogy nehéz a mostani helyzet, de szükségük van rám. Nekem is rájuk. Szinte Winchester vagyok. Nem hagyhatom itt se a fiúkat, se Brookeot. Nem tudnám megtenni velük. Túl fontosak nekem. Nem mellesleg most már itt van Jack. Vigyáznom kell rá. Felelősséggel tartozom érte.

-Inkább választasz helyettem két embert, egy gyereket a Sátántól és egy démont?

-Alec, hallod te amit mondasz? Ez a démon, akit te ennyire utálsz, a legjobb barátnőm, a húgom, a lelkitársam. Aki sokszor úgy nevelt és védett, mintha az anyám lenne, holott ő volt a fiatalabb jóval kettőnk közül. Leszarom honnan származik és igen, ha választanom kell, őket fogom választani helyetted bármikor. Ők megtanítottak szeretni, tisztelni másokat, de ami a legfontosabb, kiálltak mellettem akkor is, mikor kiderült, hogy Lucifer húga vagyok. Szeretnek minden hibámmal együtt. És te? Alig pár napja találkoztunk és el várod hogy válasszak közted és a családom között. Kérlek, szedd össze magad és takarodj innen, mert ezek után nem akarlak látni. Most megyek, mert a családomnak szüksége van rám.

A nappaliban Jack ült az asztalnál, tőle tisztes távolságba Dean és mellette Sam. Brooke a konyhából jött ki pár nasival. Clary és Izzy pedig a lépcsőn ültek. Mindenki néma csendben volt.

-Hallottátok, ugye?

-Minden szót, amit kiabáltál.

-Sajnálom.

-Én sajnálom a bátyám viselkedését – hajtotta le a fejét Izzy.

-Ugyan, ez az ő hibája. Ne foglalkozz vele.

-Az én hibám? – emelte rám szomorú szemeit Jack.

-Nem a tiéd, Pajti. Miattam akadt ki ennyire – simogatta meg Jack vállát Brooke.

-Bárcsak itt lenne Castiel – sírta el magát a fiú. – Akkor nem lenne ennyi bajod miattam. Dean nem veszekedne veled, amiért védeni akarsz, több időd lenne Brookera, és azzal a fiúval sem veszekednél. Biztosan miattam vagy mérges, azért veszekedtél vele. Hozd vissza nekem Castiel, kérlek.

Alec az ajtóban állt és meglepetten hallgatta Jack önmarcangolását.

-Édesem, ez nem a te hibád. Nincs veled baj. Igen, tényleg túlzásba estem. Alec megérdemelte, hogy veszekedjek vele, de nem kellett volna ennyire kiabálnom. Csak tudod, túl sok érzelem kavarog bennem és düh formájában jött ki belőlem.

-Szomorú vagy?

-Igen.

-Csalódott?

-Pontosan.

-Mérges?

-Teljes mértékben. De tudod, mi vagyok még? Boldog.

-Boldog vagy?

-Igen, Jack. Az vagyok. Mert vagytok nekem. Itt vagy te, a kis unokaöcsém. Itt van Brooke, a másik felem, Dean és Sam, a két bátyám és a lelki támaszom. Szomorú, csalódott és mérges vagyok Castiel halála miatt, viszont a boldogságom erősebb. Szeretném, hogy a ti is boldogok legyetek, épp ezért mostantól Brooke fog rád vigyázni, Jack. Visszahozom Castielt, ígérem. Tudom, hogy erős kis angyal leszel és a jóságodat megoszthatod a világgal. Mert te nem Lucifer, hanem Castiel fia vagy. Szeretlek – öleltem magamhoz a könnyes arcú fiút.