A víz elemű lány (BEFEJEZETT)

22.Boldogság

Lassan 2 hete , hogy megnyertük a háborút. Davinát börtönbe zártuk. Az elhunyt embereknek akik a csata alatt elhunytak , részvétet nyilvánítottunk. Az iskola felújítását pedig megkezdtük. A tanítás már 3 napja a régi. A felújítást Caiusra, Ezrára Margóra, és rám hárították. Edward a kis farkas kölök a bulin úgy berugott, hogy elküldtük orvoshoz, aztán nem tudjuk , hogy oda ért vagy még nem. Az Iskola új színt kapott. Bézs színű az oldala, a kapu fekete, valamint az ablakok is feketébe pompáztak.Caius anyukája leszúrt engem és a fiát is , hogy ilyen terveket soha ne találjunk ki a háború alatt.  Úgy elkalandoztam az utolsó órán ami természetesen nem tudom mi volt és nem hallottam , hogy a tanár felszólít.

-Amy! Az Isten szerelmére, ne kalandozzon már el, inkább mondja a megoldást.-szúrt le Marie tanárnő-

-Elnézést, a megoldás Szovjet-Oroszország .-mosolygok büszkén-

-Amy White ugye most csak szórakozik velem? Tudja egyáltalán milyen órán ül most pontosan?-majd a fejemet megráztam és mindenki hangosan felnevet-Na nyomás kifelé.-mondja nyugodt hangon a tanárnő-

-Amúgy milyen órán ültem? 

-Matek.-ordítják be-

Ahogy kiléptem az ajtón , elröhögöm magam a hülyeségemen. De most komolyan ki a fenét érdekli a matek?

-Na mi van , hülye voltál?-kérdezi Ezra-

-Nálad hülyébb nem.

-Akkor gyere sulit festeni.-int Ezra,és habozás nélkül elindultam Ezra után-

Ahogy kiléptem Margó hangosan felröhögöt , hogy már kint is vagyok . Jól tudta , hogy kiküldtek. Caius egy szúrós tekintettel tisztázta a dolgot, majd lemászott az álványról és megpuszilt.

-Besegíthetek?-tettem fel a költői kérdést-

-Már azt hittem meg se kérdezed.-mondja Margó-

Majd elhaladok az álványok alatt, jobban mondva mellett. De soha se az ügyességemről voltam híres, így ahogy mentem előre megbotlottam az egyik álvány szélébe és előre estem. Az álvány kicsit mozogni kezdett , és egy festékes doboz szálíngózott lefelé, a fejem irányába. A fekete festék telibe beterített. A többiek egy ideig csöndbe néztek majd kiröhögtek. 

-Hahaha , roppant vicces.-majd megfogtam egy ecsetet és belemártottam a maradék festékbe és elkezdtem fröcskölni a többieket-

Ide-oda rohangáltunk. Nem törődtünk , hogy hülyének néztek. Felszabadultak voltunk, végre boldogok voltunk. Nem foglalkoztunk a rengeteg fájdalommal ami bennünk volt, mert azzal voltunk akiket szeretünk. Ha azzal vagyunk akit szeretünk akkor tudod önmagadat adni, és nem törődik a hibákkal amik benned vannak. Velük tudsz felszabadult lenni. Nekem ez a 3 ember a családom . Szeretem őket . Feláldoznám értük az életem , és ők is értem. Ez az igaz barátság .

Egy idő után kifáradtunk, és leültünk egy fa tövébe .Kizárólag a madarak csivitelését , és a festők hangos káricálását , valamint a levegővételünket lehetett hallani.Ám ezt Margó megszakította.

-Tudjátok soha nem gondoltam volna , hogy ilyen barátokra teszek szert ittlétem alatt. Hihetetlenül hálás vagyok nektek , hogy megismerhettelek titeket. Először amikor Anyám ide küldött, úgy gondoltam , hogy nem létezik a boldogság ám tévedtem . Megmutattátok , hogy igen is létezik, akkor is ha fájdalmas . A háború után biztos voltam abban , hogy nem akarok elmenni innen . Mert itt van a családom. Ti.-a mondat végére már a könnyeivel küszködött-