T Danny 2

746 20 10
                                    

Némán  elgondolkodok az elmúlt fél éven, érdemes volt egyáltalán ez az idő? Igen, de el kell engednem...

Jan. 26
1 hónappal később
1 hónap eltelt, de azóta sem beszéltünk, legalábbis én vele..
Ő írt nekem, hogy sajnálja és szeret, én próbálom elengedni, bíznia kellett volna bennem, ez az egész az ő hibája. Az elmúlt időben igazából megismertem magam, hülyén hangzik, hogy 20 évesen találom meg önmagam, tudom de velem tényleg így van. A szakítás utáni napokban rengeteg filmet néztem, édességet ettem, rettenetesen finom a karamellás csoki amit találtam a fiókba, rájöttem, hogy szeretem a romantikus filmeket, legalább a színészeknek van szerelmi életük, még ha ezt csak el is játsszák.
Vettem vagy 5 plüsst, természetesen mindegyik óriási.. Jó őket megölelni.
Nos, visszatérve a jelenbe éppen a kocsiban ülök és zenét hallgatok, egyébként az autópályán megyek, haza tartok a szüleimhez Egerbe.
Egyszercsak egy értesítésre leszek figyelmes: T danny csatorna új videót töltött fel.
Először úgy voltam vele, nem érdekel, de 5 perc után már nem bírtam magammal, megölt a kíváncsiság...

T danny-Még egyszer
Ez volt a címe.
Halgassuk meg!

Ha elmegyek innen, tudom elveszítem
Mindenemet csakis a magány marad.
Megszakad a szívem, de nekem ez így nem megy, hiszen azt látom, hogy csak bántalak,
Iszom, hogy segítsen,
De nem múlik így sem,
Nem tudom elvenni a te fájdalmad,
Te voltál a kincsem,
De már semmim nincsen,
Rágyújtok, nem számolom a szálakat

Mindig egyre mélyebben,
A falat ütöm, hogy vérezzen,
Megtudod, mit éreztem,
Ha reggel nem leszek életben...

Úgyhogy,

Még egyszer,
A szívemet éleszd fel,
Csak még egyszer,
Utána nem érhetsz el.

Ideje elmennem,
Csak mi vagyunk ketten
Utoljára magamhoz szorítalak,
Azért amit tettem,
Megkínzom a testem,
Napokra eltűnök,
Most ne hívjanak,
Megmentenél engem,
De én nem engedtem,
Az én hibáimért sose szidd magad,
Mert szívtelen lettem,
Senkit se szerettem,
De téged igen és ez már így marad...

Mindig egyre mélyebben,
A falat ütöm, hogy vérezzen,
Megtudod, mit éreztem,
Ha reggel nem leszek életben...

Úgyhogy,

Még egyszer,
A szívemet éleszd fel,
Csak még egyszer, utána nem érhetsz el...

A végére már szinte könnyeztem.
Érzem, hogy ezt nekem írta..
Nem fordulhatok vissza az autópálya közepén, csakhogy eljátszam a nagy visszatérést..
Elmentem a szüleimhez, másnap már jöttem is haza.
Elgondolkodtam azon a dalon, érezni lehetett a hangján, hogy mély érzelmeket fogalmaz meg.
Hiányzik, nagyon....
Gondolkodás nélkül álltam fel a székemről, húztam fel a cipőmet és vettem fel a kabátom.
Tudtam: őrültséget csinálok.
De nem érdekelt.
Bepattantam az autóba és Dani lakása felé vettem az irányt. Na jó, tényleg őrültség, mint egy szerelmes tini. Hajhh.
10 perccel később..
Itt vagyok a lakása előtt.
Amikor elindultam magabiztosabb voltam, egy kicsit elment most az önbizalmam hogy itt vagyok.
De muszáj..
Kiszálltam  kocsiból és a kaputelefonhoz szaladtam.
Benyomtam a számot ami Dani lakására csörög fel(remélem értitek)
-Igen tessék? - szólt bele egy ismerős hang, Kevin.
- Szia Kevin! Felengednél? Légyszi! Szeretnék Danival beszélni... - kérleltem. Majd se szó se beszéd már ki is nyílt a kapu.
Bementem, fel ballagtam a lépcsőkön majd az ismerős bejárati ajtóhoz értem ami már nyitva volt és Kevin állt benne.
-Szia! Dani hol van?-kérdezem aggódva.
-Helo! A hálóban, elég rosszul van a szakítás óta.
-Bemehetek hozzá?-kérdezem felénken.
-Persze.-mondja mosolyogva.
Bemegyek a nappaliba majd a hálószoba ajtajához érve megtorpanok. Tényleg kiakarok békülni? Jézusom hülye vagyok. Miért merülnek fel ilyen kérdések egyáltalán. Igen, szeretem őt.
Bekopogok, másodpercekkel később jött is a válasz.
-Kevin hagyj már! Elmondtam ezerszer!- jön egy ideges hang a szobából.
- Én nem Kevin vagyok! - válaszolok. Néma csend, majd kinyílik az ajtó.
Dani "betessékel". Szemei alatt karikák pihennek, a szobában teljesen sötét van és pia szag.
- Beszélni szeretnék veled!-mondom nyugodtan.
-Én is.-mondja rögtön utánnam.
-Bocsánatot szeretnék kérni, nagyon túlreagáltam, te csak féltesz engem és szeretsz meg ilyenek és én ezt nem tartottam tiszteletbe. Abban a pillanatban mintha játszottam volna az érzéseiddel, pedig pont ettől próbáltalak megóvni. Hallottam az új zenédet egyszerűen tökéletes lett. Ezért vagyok most itt, egy zene miatt ami megmutatta mennyire fontos vagy nekem.
Rettenetesen sajnálom Dani! - mondom könnyes szemmel.
-Én is bocsánatot kérek! Túlreagáltam, attól még hogy beszélsz más fiúval nem csalsz meg. Teljesen hülye vagyok-neveti el a végét. - Szavakba nem tudom önteni mit érzek irántad.
Amiket átéltünk együtt sosem dobnám el ezt emiatt. Sajnálom. - rámosolygok és széttárom a karomat egy ölelésre. Természetesen rögtön belebújik karomba, ilyenkor furán nézhetünk ki, 30 centivel magasabb nálam:')
Ezt a pillanatot senkinek nem adnám imádom őt. Hogy mi lesz ezután? Nem tudom. De azt igen, higy mindent vele akarok megélni, történjen bármi.

Jó éjszakát mindenkinek!🥰 Remélem tetszik ez a befejező rész! Ki legyen a következő? Nagyon nincs ötletem😭
Nincs átolvasva, bocsi elég fáradt vagyok szóljatok ha van helyesírási hiba!!!

Magyar Hírességek(oneshots)Where stories live. Discover now