Azahriah Pt.2🔞

1.6K 25 15
                                    

Légyszi ezt olvasd el, hogy tudd miről szól: Ez a story az első Azahriahs storyhoz kapcsolódik! Nem az előzőhöz!!
Jó olvasást! Kinoooos.

Te szemszöged:

Már 2 hete a veszekedésnek, azóta teljesen megbízunk a másikba, én sem féltékenykedem, ő megmondta Pollának, hogy ne nyonuljon rá annyira. Ha egy szóval kellene kifejeznem: jelenleg minden tökéletes.
Sokat beszélgetünk, hogy mit szeretnénk, hogy mit kéne javítani a másiknak.
Arra a döntésre jutottunk, hogy hozzá költöznék egy ideig, meglátnánk, hogy megy az együttélés. Így hát tegnap be is költöztem. Igazából az albérletemet nem adtam fel, nem szó szerint költözöm ide. Csak pár ruhát hoztam, tisztasági szereket, meg minden tárgyat ami nélkül nem tudok élni.
Éppen az instagramot görgetem, míg ő dolgozik egy alapon, néha ránézek, nagyon aranyos, ahogy a ritmusra mozgatja a fejét. Elmosolyodom cselekedetén majd visszanézek a telefonomra. Ma lesz egy koncert amire megyek vele, nagyon izgulok. Nem tudom miért. Egyszer csak észre veszem, hogy levette a fejhallgatóját és felémtart. Mellém fekszik az ágyra majd fejét a mellkasomra hajtja. Imádom mikor ezt csinálja ezt ő is tudja. Lassan simogatom a tarkóját amit viszont ő imád, imádom az ilyen csendes perceket, mikor csak így vagyunk egymás mellett, de így is kifejezzük mennyire szeretjük a másikat. Percekig csak fekszik, majd rámnéz és elmosolyodik.

-Akkor, ma jössz a koncertre?-kérdezi.

-Persze, ha nem baj!-válaszolom.

-Dehogy baj! Örülök, hogy jössz!-mosolygott majd egy puszit nyomott a homlokomra.

Eltelt pár óra, és már indultunk is a koncert helyszínére.
Elég sokat ittam, miközben Ati koncertezett. Lejött a színpadról és rögtön ráborultam. Nem értette cselekedetem, majd rájött, bizony berugtam.
Elég viccesen telt az út hazafelé, folyamatosan beszéltem, Atit valami nagyon zavarta, nem értem mi. Mikor hazaérrünk csak lefeküdt az ágyra, én utána mentem és nem annyira tiszteletben tartva fáradtságát kezdtem el idegesíteni.

-Hallod! Atiiiii!-bökködtem arcát. Miközben ő csukott szemmel reagált minden mozdulatra.-Atiiiiiii!

-Ahjj. T/n, légyszi hagyj aludni!- tudtam mi fogja felébreszteni, ideje bevetni a kurvás módszereket.

-Ma nem alszunk!-súgtam erotikus hangon a fülébe, miközben tagjára simítottam nadrágon keresztül..
Erre rögtön kinyitotta a szemét és kérdően pillantott rám.
Én erre csak pimaszul rámosolyogtam majd ráültem a derekára.

-Várj.. Mi?!-kérdezi meglepve.

-Nem olyan jól az utalgatásaim édesem?-még mindig suttogtam.
Éreztem valamit a fenekem alatt. Igen. Azt.

Ati választ sem adva felült, úgy hogy még mindig rajta ültem. Így esett ajkaimnak, úgy mint soha. Alig tudtam követni nyelve hevességét.
Észt vesztve csókoloztunk kizártuk teljesen a külvilágot.
Elkezdte levenni a ruháimat, én is az övét.
Majd mikor realizáltam, hogy már csak egy melltartó és egy bugyi takarja a testem, eszembe jutott, hogy most fogunk le feküdni először.
Ilyenkor Atira néztem, de túlságosan el volt foglalva a mellkasom puszilgatásával. De igazából, már nem érdekelt, nagyon szeretem őt és ezt ilyen formában is megakartam mutatni. Egyszer csak hátamra simít és ki csatolja a melltartóm. Rögtön melleimnek esett, ahogy meglátta őket.
Ez nagyon jól esett. Egyszer csak hátamra döntött és fölém kerekedett. Lehúztam magamhoz egy csókra. Így folytattuk percekig, míg meg nem éreztem magamban az egyik ujját.
Szájába  nyögtem amire ő csak elmosolyodott és folytatta. Egyre hangosabban nyögtem alatta. Majd egyszer csak, mikor elvált a számtól, lement egészen a nőiességemig és mélyen belenyalt. Egy iszonyat hangosat sikítottam, majd ő ezt követően megismételte. Nagyon jó érzések kavarogtak bennem. Ilyen boldognak mint akkor sosem éreztem magam. Mikor abbahagyta egy hisztérikus nyögés szaladt ki a számon. Újra fölém kerekedett majd megcsókolt.

-Mehet?-kérdezte

-Igen-válaszoltam csillogó szemmel.

Majd egyszer megéreztem magát bennem. Egy jól eső nyögés szaladt ki a számon. Egyáltalán nem fájt. Inkább jó érzés volt, bólogattam, hogy mozoghat. Először lassan kezdte de láttam, hogy mindjárt elveszti az önuralmát ezért mondtam, hogy mehet gyorsabban.
Erre csak megcsókolt, majd még gyorsabban kezdett mozogni, amire folyamatosan a szájába nyögtem.
Elvesztettük az eszünket és szinte egyszerre mentünk el.
Lihegve mellém dőlt.

-Szeretlek!-ennyit tudott kinyögni.

-Én is téged!-lihegtem.

-Remélem nem csak részegen kívánsz majd meg!-nevetett.

-Nem.-mosolyogtam. Majd hozzábújtam és elaludtunk.

Másnap...

Nagyon nagy fejfájásra keltem és arra, hogy fázom.
Benéztem a takaró alá nincs rajtam semmi.
Magam mellé néztem, Ati félmeztelen testével találtam szembe magam.
Uram. Atyám.
Elkezdtem ébresztgetni, pár perc múlva fel is kelt.

-Mhm. Mi az?-kérdezte álmosan.

-Mi az, hogy mi. Mi történt tegnap este?-kérdeztem egy kis félelemmel a hangomon.

-Jajj. Mi nem. - válaszolta egy pimasz mosoly kíséretében. Én csak néztem rá egy 'megöllek' szemmel. - jó na. Mi történt volna. Meztelen vagy. Én is. Részeg voltál. Én nem.-ilyenkor tányér nagyságúra nőttek a szemeim.
Ezen csak jót nevetett.

-Kapd be!-ütöttem meg egy párnával.

-Ha láttad volna magadat! Te kezdeményezted az egészet!-nyújtotta ki a nyelvét. Csúnyán néztem rá és én is kinyújtottam.-Jajj. Este hol volt az a nyelv. Azt hittem sokkot kapok mit csináltam. Rámásztam és csikizni kezdtem. Ő csak nevetett, majd fordult a kocka ő csikizett engem, úgy, hogy még mindig nem volt rajtunk semmi.

-Nem gondolod, hogy megismételhetnénk a tegnap estét?-súgta a fülembe.
Én csak mosolyogva bólintottam.

Befejeztük amit elkezdtünk, ezúttal józanul.

Mindketten rájöttünk, tényleg megy az együttélés.
Pár hónappal később hozzá is költöztem, ugyanolyan boldogok vagyunk, mindenhogy mint mint azon az éjszakán.

El is hoztam a következő részt! Remélem tetszik!
Ki legyen a következő?
Miló (valmar), Mehringer Marci, vagy Desh. Írjátok le kommentbe!
Szép vasárnapot mindenkinek! ❤️❤️

Magyar Hírességek(oneshots)Where stories live. Discover now