Mocskos Elit (Befejezett)

8. fejezet

Miamiban még október végén is nyári meleg volt, Louis csak nevetett rajtam, amikor végül mindössze néhány rövidnadrágját vettem kölcsön, és még pólót sem húztunk fel. Igaz, a házban, vagy inkább palotában, folyamatosan ment a légkondi, így is kellemes volt félmeztelenül flangálni. Kimondhatatlanul élveztem, hogy elképesztő kajákat ettünk, és semmi mást nem csináltunk, csak süttettük magunkat a napon, vagy éppen videójátékoztunk Louis szobájában.

- Louis? - kérdeztem egyik nap, amikor kint feküdtünk a parton, és az óceán a lábunkat nyaldosta. Sok ember volt körülöttünk, de egyikünket sem zavarta. Alaposan bekentük magunkat naptejjel, és órákig odakint voltunk.

- Szerelmem? - kérdezett vissza, és ezúttal elmosolyodtam az egyébként Louis-tól megszokott megszólításon. Jó érzés volt életemben először azt érezni, hogy ő tényleg a barátom, nem csak egy gazdag haver. Nem tudom, ennek az érzésnek mi köze volt a megszólításhoz, de nem is számít. Akkor, ott úgy éreztem.

- Mesélsz nekem a családodról? Hogy miért vagy ennyire feszült, amikor szóba kerülnek? - kérdeztem, ő pedig azonnal felém fordította a fejét. Mintha azt próbálta volna felmérni, komolyan kérdezem-e. Hogy tényleg kíváncsi vagyok-e rá.

- A szüleim... Nem könnyű esetek - sóhajtott, feltette a fejére az addig mellettünk heverő napszemüvegét, így a szemét már nem láthattam, mert elrejtette előlem. A mai napig nem tudom, hogy ez tudatos volt vagy sem, de ha választanom kellene, azt mondanám, direkt csinálta. - Ne érts félre, nagyon szeretem őket, és hálás vagyok azért a rengeteg dologért, amit értem, értünk tettek, tesznek a mai napig. Nem akarom sajnáltatni magam. De ezzel egyidőben valahogy... Valahogy gyakran azt kívánom, bárcsak ne venne körül minket ekkora cirkusz. Ha apa nem várná el, hogy már most valamilyen formában kivegyem a részem a cégből, az üzleti életből, ha nem próbálna feleséget keresni nekem, csak mert az jól mutatna mások előtt.

- Meg fogsz házasodni? Mármint... egy nővel? - kérdeztem bele, mert tetszett, hogy Louis ennyire megnyílik előttem, és beenged a családi életébe is.

- Dehogy! - nevetett fel erőtlenül, és a fejét csóválta egy ideig, aztán folytatta. - Nem is tudnám megtenni. A legkevésbé se vonzanak a csajok. Elképzelni sem tudom. Még akkor se, ha csak kirakat. És ez persze nem tetszik neki. Látom rajta, mennyire frusztrált emiatt - húzta el a száját. Csak az ajkait és a mimikáit tudtam nézni, ha már a szemeit elrejtette. - Nem bánja, hogy meleg vagyok, szerencsére nem homofób vagy ilyenek. Csak a helyzet idegesíti az üzleti presztízsre nézve. Mintha mások esetleg azért nem vennék őt vagy engem komolyan a jövőben, mert srácokkal alszom.

- Utálom ezt mondani, de valahol elképzelhető - mondtam ki óvatosan a gondolataimat. Nem akartam megbántani, de akkor is így éreztem. - Lehet, hogy ő maga nem, de mások lehetnek homofóbok odakint.

- Ő is ugyanezt mondta - nevetett fel megint. Szerettem a nevetését, mert valahogy elvette minden dolog súlyát és élét. - Amire azt feleltem, hogy talán nem is akarok olyannal dolgozni, aki egy homofób fasz. Persze ez sem volt oké, mert akkor egyből jött azzal, hogy az üzlet nem így működik... Patthelyzetben vagyunk, mert egyikünk se nagyon akar engedni a véleményéből.

- Nem erőszakolhat rád egy esküvőt - feleltem, hogy érezze, a szavaim ellenére, én tényleg az ő oldalán állok. - Vagy de?

- Nem, persze, hogy nem - sóhajtott fel, de meg sem mozdult. Továbbra is hagyta, hogy a nap aranyra fesse a bőrét, jobban mint általában, a víz pedig a lábujjait áztassa. - De megkeseríthet minden pillanatot, amikor ezerféle súlyt tesz a vállamra, és azt mondja, rajtam a felelősség. Én meg csak... Szeretnék egy lenni a srácok közül, akikkel Omar deszkázni jár Brooklynban.