Mocskos Elit (Befejezett)

38. fejezet

Damiano egy percig csak némán ült az ágyán, és próbálta feldolgozni mindazt, amit elmeséltem neki. Semmit nem hagytam ki, mert úgy gondoltam, ő egy esély lehet számomra, hogy ezúttal mindent jól csináljak.

- Hát ez nem semmi, haver - sóhajtott fel, én pedig a számat rágcsálva néztem rá. Vártam, mi mindent tud mondani erre. - Jó nagy szart kevertél magadnak, egy méretes fasz voltál, de közben valahol értelek is.

- Tudom, hogy hibáztam.

- Igen, ami jó - bólogatott a szavaimra. - És talán meg is tanultad a leckét, de azért előre szólok, ha nekem hazudozol, kivágom a nyelved - jelentette ki, és olyan komoly volt a hangja, hogy el is hittem, a fenyegetés valós. Valahol el is tudtam képzelni, hogy ezzel tulajdonképpen máris elvágtam magam nála, mert azt gondolja majd, bennem nem lehet megbízni. Csak akkor nyugodtam meg kicsit, amikor felnevetett és folytatta. - Viccet félretéve, sajnálom, hogy valahol ilyen befolyásolhatatlanul tetted tönkre a kapcsolatotokat. Apád meg... Én is ismerek egy hasonló apát.

Nem mondott ennél többet, igazából azóta sem, mert kifejezetten keveset beszél az apjáról, de ebből eléggé biztosan tudtam, hogy ott se csak az alkohol és anyagi gondok volt a probléma.

- Azóta megfogadtam, hogy túllépek a múltamon, magam mögött hagyom és elfelejtem - magyaráztam megtörten, Damiano pedig minden rezdülésemet figyelte. Értékeltem, hogy ennyire érdeklem, és hallgat engem, hall engem. Szerintem soha nem köszöntem még meg neki kellően, hogy akkor belépett az életembe, mert nyugodtan kimondhatjuk, megmentett. A démonaimtól, az emlékeimtől, saját magamtól. - Elhatároztam, hogy új életet kezdek, tiszta lappal, hazugságok nélkül.

- Ennek örülök, és támogatom, de azt ugye tudod, hogy soha nem hagyhatod hátra a múltad? - nézett rám kérdőn. Damianoban ez volt a legcsodálatosabb. Mindig is őrült volt és kegyetlenül szórakoztató, de képes volt komolyan venni engem, és olyankor a legjobb barát. Egy hete ismertem, mégis azt éreztem, nem is kaphattam volna nála jobb szobatársat, még akkor sem, ha ez azzal járt, hogy állandóan félmeztelenül flangált a szobánkban. - Ne is próbáld elfelejteni, honnan jöttél, és mit éltél meg, mert attól vagy az aki, és ha el akarnád törölni... Egy házat se építhetsz fel a tetővel kezdve. Szükség van az alapokra, hogy ráépíthess. Érted?

- Sajnos - motyogtam, aztán amíg ő felült az ablakba, hogy rágyújtson, lekászálódtam az ágyról, és felmelegítettem egy óriás burritót, ami még előző napról maradt meg. Azért emlékszem erre ennyire, mert talán az volt az első pillanat, amikor tényleg elpirultam, és egészen zavarba jöttem Damiano miatt. Most is előttem van a kép, ahogy elnyomta a cigije csikkjét, leugrott az ablakból, és megragadta a kezem, hogy olyan erotikusan harapjon bele a burritomba, hogy lélegezni is elfelejtettem egy pillanatra tőle.

- Finom, csak kicsit több chilivel és kevesebb avokádóval szeretem - hümmögött, ahogy a falatot megköszönve még az arcomon is végigsimított. - Elmegyek zuhanyozni, mostanra talán nincsenek millióan a fürdőkben - jelentette ki, aztán magához vette a törölközőjét, egy tiszta alsót meg a tusfürdőjét. - És próbáld nem túl szigorúan emészteni magad, Göndörke. Most szar. Nagyon. És még mindig hiányzik Louis, mert szereted, megértem. Én már a fotókba is beleszerettem, amiket mutattál róla, dögös srác, de... Nekem sírhatsz, meghallgatlak bármikor, viszont túl kell lépned ezeken. Mindenen. Rengeteg lehetőség áll előtted. Ne felejtsd el a múltad, de azt se hagyd, hogy mindenben befolyásolja a jelened.

- Kösz, Dam - motyogtam, ahogy egy falat húst rágtam a burritomból. Egészen meglepett, amikor Damiano még magához is rántott, hogy megöleljen, de lehetetlenül jó érzés volt. Szóval azt hiszem, már az első perctől így volt, de innen indult a mi megtörhetetlen barátságunk.