Mocskos Elit (Befejezett)

21. fejezet

Louis akkor este, a zuhany alatt ért először hozzám. Akartam, hogy megtegye, és ezt nyilvánvalóan tudta. Abból, ahogy felé léptem, ahogy szinte könyörögve nyöszörögtem, miközben a mellkasom simogatta végig. Az ajkai folyamatosan megnyugtatóan tapadtak rám, hol a számon, hol az arcomon, vagy a nyakamon. A keze pedig elindult lefelé, lassan, kínzóan óvatosan, és még az ujjbegyeivel meg is cirógatta az alhasam, hogy teljesen levegyen a lábamról. Elvesztem. Akkor, ott, örökre elvesztem. Louis elrabolta mindenem, a szívem, a lelkem, a gondolataimat, és magáévá tette. A rabjává. Félelmetes visszagondolni rá, hogy azon az estén a zuhany alatt, Louis bármit megtehetett volna velem. Szó szerint bármit, de ő nem élt vissza az elveszettségemmel, a megadásommal, és ezért még mélyebbre süllyedtem. Még erősebben szerettem őt.

- Ez rendben van? - kérdezte, ahogy az ujjai finoman hozzáértek a heréimhez. Hangosan lihegtem, szavakat nem tudtam volna formálni, ezért csak bólintottam. Ezzel adtam meg neki az engedélyt, hogy sokkal elszántabban masszírozza körbe a golyóimat. - És ez? - suttogta a számra, az ujjai pedig picivel feljebb vándoroltak. A fájdalmasan feszülő merevedésem tövét simogatta. Megint csak bólintottam, ezért az ujjai az erekciómra fonódtak. Tökéletes volt. Nagyobb volt a keze, mint a csajoknak, akik előtte ezt csinálták. Hosszabbak az ujjai, és az érzés csak... tökéletes volt. - Ez milyen? - kérdezte, amikor lassan, igazából túlságosan is lassan elkezdte mozgatni rajtam a kezét, én pedig a csempéknek estem volna, ha Louis nem tart olyan erősen a másik karjával.

A hajam a homlokomra, meg az arcomra tapadt, mert olyan elcseszett helyzetben álltam meg a zuhanyrózsa alatt, hogy a víz pont rám zubogott, de nem érdekelt. Csak Louis. A csókjai, az érintése.

- Mondd el, hogy milyen!

- Azt akarod... hogy beszéljek? - nyöszörögtem nagy nehezen, ahogy próbáltam kicsit összeszedni magam a parancsoló hangja miatt. Nem volt durva, vagy undok. Csak türelmetlen. Akkor jöttem rá, hogy ez neki is ingoványos talaj, és rengeteg visszajelzésre van szüksége. - Nem tudok... Túl jó... Lou!

- Túl jó - visszhangozta halkan a nyakamba, és ahogy még közelebb lépett hozzám, ahogy a merevedése a combtövemnek feszült, valahogy önzőnek éreztem magam, aki csak a saját kielégülését hajszolta. Talán túl lassan, és túlontúl bizonytalanul, de muszáj volt megérintenem. Megadnom neki ugyanazt, amit ő tett értem.

Azt hittem, majd ő is elveszti a kontrollt, éppúgy, mint én, de ez nem történt meg. Persze azonnal teret adott nekem, hogy dolgozhassak rajta, egyből mozgatni kezdte a csípőjét, így nekem szinte megmozdítani se kellett a kezem, csak tartottam őt. Az első nagy meglepetésem az volt, ahogy egy hangosabb nyögés után elélvezett a kezemben. Kellett neki egy kis idő, néhány mélyebb lélegzetvétel, de aztán újult erővel kezdett masszírozni, és én is elvesztem. Darabokra szakadtam, aztán lassan újra összeforrtam, ahogy csókolt. Azzal a szenvedéllyel... olyan közel voltam, hogy a világ minden módján szerelmet valljak neki, de nem tettem. Lehet, hogy ott hibáztam nagyot. Talán meg kellett volna tennem akkor. Helyette idétlennek, elhamarkodottnak éreztem a helyzetet. Nevetségesnek.

- Álmos vagyok, alszunk? - kérdezte végül Louis, ahogy egy utolsó puszi után ellépett tőlem, és még egyszer leöblítette magát.

- Igen, aludjunk.

*

Másnap reggel nem szívesen másztam ki az ágyból, de Louis nem kegyelmezett nekem. Amikor semmi sem működött, amivel kiugraszthatna, elvette a takarót, majd kinyitotta a hatalmas panoráma ablakot. A novemberi, reggeli hideg szinte a csontjaimba mart, mert csak egy alsó volt rajtam pizsama gyanánt.

- Baszki! - pattantam fel egyből, és Louis nevetését hallgatva siettem a fürdőbe.

- Ha nem készülsz el tizenöt percen belül, akkor bármilyen csodás is a popsid, itt hagylak, drágaságom! - kiáltotta a hálószobájából, én meg csak mosolyogva a fejem csóváltam, miközben az ingemet gomboltam be, aztán a nyakkendőmet kötöttem meg.