Mocskos Elit (Befejezett)

18. fejezet

Élveztem a pillanatot. Louis finom ízét, a nyelve simogatását, az ujjai cirógatását a nyakamon, és nem akartam, hogy vége legyen. Úgy éreztem, örökké ott akarok maradni. Abban a helyzetben, Louis-t ölelve, ártatlanul, mert még csak nem is csináltunk ennél többet. Csókolóztunk, és simogattuk egymást, mégis jobban élveztem, mint bármelyik, eddig őrülten jónak hitt szexet valamelyik volt csajommal. Ez csak... Ebben benne volt minden. A válasz is a kérdéseimre, és hálás voltam Louis-nak, hogy tudta, mivel válaszolhatjuk meg őket. Mivel segíthet, hogy mindent megértsek. És mindeközben annyira kegyetlenül élveztem, amit Louis kiváltott belőlem. Panaszosan nyöszörögtem, amikor végül elhajolt. El akartam bújni, elrejtőzni. Úgy éreztem magam, mint egy újszülött, aki még nem akart megszületni, de mégis világra segítették. Védtelennek, egyedül. Pedig ott volt velem Louis.

- Nézz rám, kicsim - suttogta, és amikor nem mozdultam, le akart mászni az ölemből. Azt egyáltalán nem hagyhattam. Közel akartam őt tudni. Felnevetett, amikor szorosabban húztam magamhoz. - Szóval nem undorodsz tőlem ezek után sem, vagy ilyesmi. Ez jó jel.

- Milyen voltam? - motyogtam a nyakába, és imádtam, ahogy kicsit mindig elakadt a lélegzete, vagy megremegett a hangja, amikor játékosan beleharaptam a puha bőrébe.

- Az elején elveszett, és remegtél, ami a kelleténél sokkal jobban beindított - válaszolta halkan, teljesen őszintén. Nagyon értékeltem, hogy ilyen nyíltan tudtunk beszélgetni. - Aztán akaratos, és éhes. Az még jobban beindított, szóval... Talán most le kellene szállnom rólad.

- Nem akarom - ingattam a fejem őrült módjára. Valahogy a rémületem, hogy el kellene engednem, felbátorított annyira, hogy a fenekére simítsam a kezem, és kicsit közelebb húzzam. A fehér farmerja szűk volt, és elég vastag anyagból készült, mégis éreztem őt, tudtam, hogy ő is engem, mert egyből egymás szájába nyögtünk. Újabb hosszú percekig csak csókolóztunk, egymás nyelvével, ajkaival játszottunk, mire lenyugodtunk kicsit, és képesek voltunk megint egymás szemébe nézni.

- Beszélj, szerelmem, hogy...

- Imádom, ha így hívsz - szakítottam félbe, ő pedig melegséggel a tekintetében nézett rám. - Ezt szeretem a legjobban minden őrülten nyálas és modoros beceneved közül. Hívj mindig így, akkor is, ha nem igazi. Ha csak egy szófordulat. Egyelőre...

- Mondd el, mit éreztél.

- Attól tartok, itt még biszexualitásról is csak jóindulattal beszélhetünk - ráztam meg a fejem, Louis pedig próbált komoly arccal nézni rám, de tudtam, hogy tetszik neki a válaszom. - Ez a néhány perc csókolózás kielégítőbb volt, mint bármelyik szexuális élményem a múltban. Akkor... Mostantól melegnek kell hívnom magam?

- Úgy hívod magad, ahogy jól esik, ez ebben a szép - próbált megnyugtatni. Tudom, hogy így volt, mert heteronak, ami a legkényelmesebb és legegyszerűbb lett volna, nyilván nem hívhattam magam. Álszent lett volna, de minden mással is ezt éreztem. - Adj magadnak időt, ne akarj mindent egyből megérteni, feldolgozni, vagy felcímkézni. Csak... Adj magadnak időt. És itt vagyok veled, nem leszel egyedül.

- Köszönöm, Loulou - sóhajtottam fel, és megint szorosan öleltem. - És... Mi lesz Omarral? Mármint... Nem fogok hazudni, magamnak akarlak, de... Tudom, hogy a bénázásom alatt összejöttetek.

- Holnap találkoznom kell vele - jelentette ki, és egy pillanatra görcs ült a gyomromba, hogy talán nem tervezi elhagyni. Hogy miközben mi a háttérben vagyunk, ők majd a kirakatban, és ez az ötlet egyáltalán nem tetszett. - Majd átmegyek Brooklynba, és beszélek vele. Nem akarom megcsalni, az... Az nem én vagyok.

- Már megtetted - mondtam óvatosan, ő pedig szorosan lehunyta a szemét, mintha fájtak volna neki a szavaim.

- Igen, és ez is épp elég rossz. Úgy értem, nem akarom hetekig csinálni, vagy ilyesmi - magyarázta egyértelműbben. - Sose csinálok ilyet. Senkivel nem voltam még addig se, amíg őt próbáltam becserkészni. Tiszteletben akartam tartani, ami alakul köztünk.