Mocskos Elit (Befejezett)

53. fejezet

Nem tudom, hogy átgondolatlanok voltunk, hogy Louis majd mindent megbán, amikor felébred, vagy pedig tényleg komolyan gondolta, hogy szükségünk volt erre, és minden rendben. Óvatosan fekszem mellette, szinte megmozdulni sem merek, nehogy felébredjen, és véget érjen valami, ami igazán még el sem kezdődött. Olyan nagyon szép, tökéletesen ott van benne minden, amibe annak idején beleszerettem. A haja borzasan terül el a párnáján, a bőre gyűrött az ágytól, a tetoválásai mindenütt ott vannak. Most van először lehetőségem alaposabban szemügyre venni őket. Ez viszont a legjobb lehetőség arra, hogy egyből rosszul is érezzem magam, mert fogalmam sincs, mi ihlette őket. Nem voltam ott, amikor megszületett az ötlet, és akkor sem, amikor végül tetoválás lett belőlük, így elképzelésem sincs, mi motiválta Lout, hogy éppen ezeket varrassa magára.

– Miért nézed, ahogy alszom? – kérdi halkan, de még így is megijeszt vele, mert egyáltalán nem számítottam rá. Annyira nyugodtak voltak a vonásai, tényleg azt hittem, hogy alszik.

– Próbálom elhinni, hogy a tegnap este, a vacsora, a szerelmünk, hogy ez mind tényleg létezik és megtörtént – válaszolom rekedt reggeli hangon. Még el is mosolyodik, vagy a szavaimon, vagy a hangomon, nem tudom pontosan.

– Gyere ide! – suttogja, és már nyúl is utánam, hogy közelebb húzzon magához. Annyira jó illata van, kénytelen vagyok venni néhány nagy levegőt, ahogy a nyakába bújok.

– Nem bántad meg? – kérdem óvatosan, ő viszont felnevet a szavaimon, és tovább simogatja a meztelen bőröm, ahol csak éri a takaró felett.

– Túl sokat ábrándoztam erről az évek alatt ahhoz, hogy megbánjam – ad egy puszit is a hajamba a szavai mellé. Tudom, hogy viccel is egyben, de a szívem máris hevesebben ver, ha belegondolok, hogy ő tényleg azóta szeret, hogy otthagyott anyámék házában azon az estén. Gyűlölt is, de az el tud múlni, a szerelme viszont nem tudott, és ez... Ez egyben sokkol és végtelenül hálássá tesz. Arra késztet, hogy mindent megtegyek Louis-ért, a boldogságunkért, az ő boldogságáért, minden mást háttérbe szorítva, mert ő ezt érdemli. Tudom, hogy nem várná el, de meg akarom tenni neki, mert már értem. Már megértettem, hogy csak akkor lehetek boldog, ha vele vagyok, akkor vagyok boldog, ha ő is az mellettem. Az ő boldogsága és szerelme tesz engem is azzá, és egy idióta vagyok, amiért ezt ilyen hosszú ideig képtelen voltam felfogni. Hogy azt hittem, menni fog ez nélküle is. Soha nem volt olyan, hogy nélküle. – Viszont tegnap este, komolyan beszéltem. Lassítanunk kell. Időt és teret kell adnod nekem, Harry. Bízni akarok benned és újra beléd szeretni. A jelenlegi Harrybe.

– Amit akarsz, Lou – ölelem szorosan, mert persze, ez valahol fáj, a mi múltunkkal viszont mindez csodálatos is.

– Tudod mit nem akarok? – kérdez vissza, picit el is hajol, hogy a szemembe nézhessen. Gyönyörű kékek itt a kora délelőtti, new yorki fényben. – Hogy mindenre bólogass nekem, hogy mindent úgy csinálj, ahogy én akarom, csak mert én úgy akarom, hogy mindenben egyetérts. Azt akarom, hogy ez valódi legyen, és ne csak rólam vagy rólad szóljon. Érted?

– Persze, csak... Nehéz, mert végre visszakaptalak, és félek.

– Mitől?

– Hogy rosszul lépek a sakktáblán – vonom fel azt a vállam, amin épp nem fekszem. A szemébe is csak nehézkesen tudok nézni, túl átható a pillantása.

– Nincs sakktábla, szerelmem – simít végig az arcomon egy szelíd mosoly kíséretében. – Ez egy kapcsolat, nem egy háború. Ha mégis van sakktábla, akkor ketten vagyunk a játékban, és egymással játszunk. Nekem is lehetnek rossz lépéseim, ahogy neked is. Te is magadévá teheted a királynőmet, nem csak én a tiédet. Senki sem tökéletes, és nem is várom el tőled, kedvesem. Amikor azt mondtam, egyetlen esélyed van, nem úgy értettem, hogy elhagylak, ha bármi olyat teszel, ami nekem nem tetszik. Bizalomra értettem azt az egyetlen esélyt. Hogy... Csak ne játszd el a bizalmam, rendben?