Szeszélyes szerelem

Prológus

Remus Lupin tökéletesen egy visszahúzódó, szabályokat mindig betartó, tökéletes mintatanuló volt. Azaz lett volna, ha nem akadnak olyan barátai, mint James Potter és Sirius Balck. Peter Pettigrew meg már igazán csak egy kis semmiség volt emellett a két idióta mellett, aki folyton elkunyerál valamit.

Tulajdonképpen mintatanuló is volt, de a Tekergőkkel közös háttérsztorija miatt mindenki ismerte, és rohadtul nem úgy ahogy azt ő szerette volna. Mert ő úgy akarta, hogy csak az évfolyam, legfeljebb az iskola stréberének tartsák, akitől mindenki mindig elkéri a házit, és ő boldogan segít, mert már ötödévesen is simán letenné az RBF vizsgákat kiválóra. Ilyen nyugodt életet képzelt el magának. Ehhez képest mit kapott? Három idióta barátot, akik képesek voltak animágussá avanzsálni azért, hogy vele lehessenek teliholdkor, mert valahol azt olvasták, hogy más állatok jelenléte nyugtatóan hat a vérfarkasokra. De félreértés ne essék, nem képzelhetett volna ennél jobbat magának, a világ összes galleonjáért sem változtatta volna meg az életét.

Igen, és így gondolt erre addig, míg el nem kezdődtek a furcsa dolgok. Sirius közelében mindig ideges volt, nem tudta mit mondjon. Légzése szaporább lett, és kipirult fejjel hallgatta Sirius beszámolóját valami hülyeségről.

Aztán egyszer mágiatörténeten megint Siriusra gondolt. Nem ez volt az első eset. Miért gondol rá mindig? Miért nézi olyan sokszor? És hasonló kérdések.

És akkor, mint a villámcsapás jött a felismerés. Gyakran bámulta álmodozva, jó érzéssel öntötte el, ha megérinti, elpirult a közelében és elállt a lélegzete, ha csak rá gondolt. És annyira megijedt ettől a felismeréstől, hogy életében először hazudott, saját magának.

Aztán, mikor már legnagyobb szégyenkezésére nagyon forró helyzetekben képtelte el Siriust és magát, és néha ilyeneket is álmodott róla, kihasználta azt, hogy a gyengélkedőn telihold után Madam Pomfrey mindig sokkal több ideig akarja bent tartani őt, mint az az egy hét. Hát most megtehette, és Remus, kihasználva hogy legtöbbször egyedül van, elkezdhette rendbeszedni a gondolatait, és egy kicsit örült is annak, hogy távol van a világtól, mindentől és mindenkitől.

És ezalatt a meghosszabbított szünet alatt elgondolkozva tényleg bevallotta magának, hogy ez nem csak egy hülye fellángolás: Ő tényleg menthetetlenül beleszeretett Sirius Orion Balckbe.

_______________________________________
James szemszögéből:

Reggel hét óra, a Potter kúria egyetlen kamasza pedig már felpörögve, adrenalintól túltöltve várta, hogy a szülei végre kivánszorogjanak a szobájukból, ő meg megreggelizhessen, átessen a szokásos bőrönd-kutató teszten, ahol az anyja legalább 10 dolgot kirakat, de ő mindig visszacsempészi, és várta az apját, akivel humorérzékük ugyanolyan, amivel kikergetik az anyját a világból, és hogy együtt kimenjenek végre valahára a Kings Cross pályaudvara, ahol ő felszáll a vonatra, találkozik a barátaival, hogy könnyes búcsút véve szüleitől végre megkezdhesse az utolsó előtti évét a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolájában.

-JÓ REGGELT! - rontott be a szülei szobájába, akik már ébredeztek az ordibálást megelőző rohangálás miatt.

-James, légyszives. Elvileg érett 17 éves ember vagy. - sóhajtott fáradtan és dörzsölte a szemét Euphemia Potter, James Potter anyja.

-Elvileg. És ezen van a hangsúly! - mondták egyszerre az apjával, annyi különbséggel, hogy míg James ezt vihogva mondta, addig az apja, Felamont Potter kevésbé. Már ha a fáradt motyogást lehet "kevésbé" - nek érteni. James Potter szerint bőven belefért, ezekszerint pedig kiviharzott a szobából, de még a biztonság kedvéért visszakiabált: