Szeszélyes szerelem

‹‹‹Fifteen›››

Regulus a tó közelében ült a földön. A fejében sebesen váltakoztak a gondolatok, anyja és apja szavai a levélben és Siriussal való veszekedése órák urán. James is megpróbált vele beszélni.

A szülei arra kérték, ezalkalommal menjen haza a szünetre, hogy megtörténhessen a beavatása. Egy fájdalmas mosoly jelent meg ajkain ahogy elképzelte szülei ünnepélyes hangnemét, amikor ezt bejelentik. A Beavatás. A csupa nagybetűs beavatás, amivel elnyeri a család és a Nagyúr végső tiszteletét, amiért él, amivel bizalmat nyer, és a Nagyurat szolgálja. Amivel bejárása nyílik a gyűlésekre, a tervekre, mindenre, és talán majd a többi beavatott felnéz rá, mert egy évvel hamarabb került be a szülei folyamatos talpnyalása következtében. Mindössze egy jegy kell hozzá, ami élete végéig az alkarján díszeleg majd - a Sötét Jegy, a Halálfalók sajátos jele. Elképzelte apja és anyja elégedett vigyorát, ahogy a karjára kerül a bélyeg. És a beavatását követik majd a "szabadnapok" a Roxfortból, hogy bevetésekre mehessen, és hetedéves korára már rég elnyerje Voldemort bizalmát és talán egy kis tiszteletét is, és persze a beavatása estéjén az óriási bál, amivel a belépő fiataloknak kedveskednek. Persze, kedveskedés. Hogy egy pillanatra elhitessék velük, hogy boldog életük lesz, ha Voldemorthoz csatlakoznak. Hogy gazdagság vár rájuk. Dicsőség. Már rég átlátta. Átlátott az egész kicseszett átlátszó színjátékon, tudta, hogy csak szenvedés vár rá, elrángatják a családja mellől, ha egyeltaltalán sikerül alapítania egyet, mindenét félre kell raknia a Nagyúr tervei miatt. Feltétel nélküli hűséget kell esküdnie, hiszen ezt várják el tőle.

Sirius utálná.

Felhúzta a térdeit, közel a mellkasához, átkarolva magát a karjaival. A még tiszta, sértetlen, szennyezetlen karjaival.

Sirius tudta. Tudta, hogy megkapta a levelet, ezért kereste fel - ezért kérte, hogy menjen vele vagy legalább maradjon a Roxfortban. És Regulus nem bírta ki, persze hogy vissza kellett szólnia. Veszekedtek. Durván. Mindketten oda szúrtak a szavaikkal, ahol a legjobban fájt - ez volt a hátránya annak, hogy testvérek. Igazából körülbelül senki nem értette őket, mivel még az agyukat elöntő harag ködén át is tudták, hogy egymás titkait csak úgy kiordibálni, hogy mindenki értse, szemét húzás lenne - franciára váltottak, amint a tömeg gyülekezni kezdett. A bátyja tényleg nagyon szerette volna, ha velük megy. Látta rajta. Főleg most, hogy kibékültek miután ő majdnem megfulladt, igazán látta, mennyire szeretné őt megvédeni Sirius - de már nem volt rá szüksége, még ha valahol mélyen, legbelül jó érzés is töltötte el a gondolatra, hogy Siriusnak ennyire fontos. Hogy a bátyjának még fontos annyira, hogy bármi áron megpróbálja megvédeni. De már nem volt kisgyerek, már nem Sirius elsőéves kisöccse volt, akinek hiányzik a bátyja és még védelemre van szüksége, legalább egy kis ideig. Már Regulus Arcturus Black volt - méltó a névhez, amelyet családja adott neki és méltó a szerephez, amit rá akartak ruházni. Sok évnyi gyakorlat és hibákból tanulás eredménye volt ez a személyiség, ez a maszk, amit felépített, és hálás volt, ha csak egy kis időre is levehette, és nem kellett szerepet játszania. De amíg emberek között volt, a maszk a helyén maradt - senki nem láthatta másként, mint ahogy azt ő láttatni akarta.

James azután akart beszélni vele, hogy Sirius elviharzott. Nem volt jó döntés - Regulus még túl feldúlt volt, és nem hallgatta meg Jamest, néha becsúsztatva egy-egy francia szót, miközben kiakadt, így végül két griffendélessel sikerült összekapnia a nap végére. A szemüveges fiú azonban csak nyugodtan állta végig a heves kiabálást, mintha tényleg megértette volna az egész helyzet súlyát, mintha átérezte volna, mennyire megterhelő is ez az egész. Talán értette is. Regulusnak nem voltak kétségei afelől, hogy ez a szemüveges, magas fiú mindent tudott a bátyjáról, az érzéseiről, gondolatairól. Tehát lehetséges volt, hogy értse a szituációt, hogy ezáltal értse magát Regulust is, vagy csak egy aprócska részét a személyiségének és gondolkozásának - de túl hamar jött. Regulus igazából nem is értette, miért érdekli ő a Potter fiút, elvégre csak a legjobb barátja öccse volt - ugyanakkor hiába tagadta hogy kettejük közt igen hamar kialakult Jamesszel egy olyan kapcsolat, ami egyre erősebb látszott lenni minden elmúló nappal. Vagy talán csak James barátkozós személyisége hitette ezt vele? Meglepetésére jobban elbeszélgetett néha Jamesszel, mint Remusszal, és volt, amikor látta, hogy a kettejük köteléke olyannyira erőssé fejlődhet, amit Regulus még sosem tapasztalt (és egy kicsit meg is ilyesztette. Nem mintha ezt bárki orrára rákötötte volna.) Furcsa volt, hogy James folyton aggódott érte, hiszen alig ismerték még egymást a beszélgetéseik ellenére is, és számára még mindig nehéz volt máshogy gondolni a Potter fiúra, mint a sznob bátyja legjobb barátjára. (Bár a kép kezdett lassan változni. Nem mintha Regulus ezt is rákötte volna bárki orrára).