Szeszélyes szerelem

‹‹‹Eleven›››

Sirius szerint ennél unalmasabb már nem is lehetett volna a hét. Vagy a hónap. Bár beköszöntött a tavasz, és a nap is sokszor ragyogtatta meg feléjük fénylő sugarait, még mindig hűvös volt a levegő, így nem sokszor volt alkalmuk a gyakorlati órákon a márciusi friss levegőt élvezni, és ami még rosszabb volt, bent kellett ülniük az unalmas órákon - amiken csak Remus jegyzetelt - és mivel olyan időszak volt, a professzorok halomra adták a házidolgozatokat és a témazárókat is, néha annélkül, hogy előre szóltak volna róluk. Egy hét volt még a tavaszi szünetig.

Ő most is unatkozva ült valamelyik órán, már észben sem tartotta, melyiken szenved épp - mellette Holdsáp buzgón jegyzetelt, másik oldalán James aludt. Remus oldalán Peter nagy gonddal hajtogatott egy kekszes papírból repülőt. Sirius az elmúlt hónapokon gondolkodott.

Idő közben Regulus és James egyre jobban kijöttek egymással, s bár Regulus sokszor zárkózott be vagy mondott sértő dolgokat, akár egész nap is, James csak mosolygott egyet és folytatta a napját. Persze, Sirius örült hogy az egyik legjobb barátja és kistesója kijönnek, de néha...volt bennük valami más. Nem sokszor gondolkodott ezen, egyébként. De néha el-elkapta, ahogy egymásra néznek, vagy mikor viccelődtek. Nem gondolt bele sokat, de egy furcsa érzés kapta el ilyen alkalmakkor, amit nem éppen tudott beazonosítani. Nem, nem volt féltékeny. Elvégre James ugyanúgy foglalkozott és hülyéskedett vele még mindig, Regulus is napi szinten tépte az idegeit, szóval tényleg nem volt féltékeny. Arra sem lehetett féltékeny, hogy a kettő említett így kijön egymással, hiszen olyanok voltak mint a legjobb barátok - mint ő és Remus.

Ez elgondolkodtatta. Remus és ő. Ő és Remus. Legjobb barátok lennének?

Nem. A legjobb barátja James volt, az biztos. Peterrel nem volt alkalma ilyen kapcsolatot kialakítani - a fiú csendes, visszahúzódó egyéniség volt, legtöbbet Remussal beszélt, s bár nem volt szégyenlős, Siriussal soha nem beszélt sokat. Mostanában úgyis találkozgatott valakivel (vagy valakikkel?). Szóval Peter csak barát volt. James szinte testvér.

Akkor mi volt Remus?

Hm.

Remus jelenléte megnyugtatta. Teljesen lehetetlen volt a fiú nélkül elképzelnie az életét - bár ez Jamesre is igaz volt. Holdsáp sokszor segített neki. Nem nevette ki, nem értette félre, pontosan tudta, mire gondol és mikor mire van szüksége. Megértette mit miért csinál, amit ő maga nem értett, azt pedig elmagyarázta neki. Aggódott érte - de ez igaz volt a baráti körük összes tagjára, és bár James játszotta legtöbbször a tipikus 'szülő' szerepet, az aggódást és gondoskodást, még mindig Remus volt az, aki logikusan megközelítette a dolgokat, tudta mit kell tenni adott helyzetekben, és nem vesztette el a fejét rögtön egy pánikhelyzetben. Mindenki hozzá ment tanácsért.

Sokszor csipkelődtek. Holdsáppal nem olyan volt, mint Ágassal - míg Jamessel egy-egy csipkelődés könnyen fordult verekedésbe, fogadásba vagy vitába, addig Remussal volt valami különös érzés, ami körbelengte a szobát akármikor amikor csak ők ketten szóltak egymáshoz vicceskedve. A fiú sokszor nem bírta abbahagyni az ilyen beszélgetések után a vigyorgást órákon, napokon át. Pontosan emlékezett minden mozdulatra, szóra és a visszafogott mosolyokra. Amikor visszagondolt rájuk, sosem tudta megállni a vigyorgást, és melegség áradt szét a testében - szeretve érzete magát.

Holdsáp sokszor nyugtatta le egy pánikroham hevéből, ha esténként rémálmokra ébredt, és pontosan tudva, milyen érzékeny egy téma is ez Sirius életében, reggel, sőt, napközben sem említette a dolgot, csak néha, lopott pillantásokkal kérdezte szavak nélkül, hogy jól van-e. Sirius ilyenkor a feje pici mozdulatával válaszolt, villantott egy mosolyt, és visszatért az épp aktuális dolgához. Amikor összevesztek - mert volt már olyan - mindig rögtön, abban a pillanatban tudta, és meg is bánta amivel megbántotta a fiút, és legsúlyosabb esetben egy hét leforgása alatt kibékültek.