Szeszélyes szerelem

‹‹‹Five›››

Remus nyugodtan fekve olvasott a kanapén. (Jó, inkább félig ülve, mert fekve kényelmetlen volt az újonnan szerzett sebe miatt...)

Vagy egy és fél hét telt el azóta, hogy beverte a fejét, és az egész iskola erről beszélt, még a csapon is ez folyt.

Madam Pomfrey ma reggel, kicsivel a második óra kezdete után engedte ki, azzal a feltétellel, hogy a hét végéig minden nap meglátogatja. A feje még mindig fájt egy kicsit, de cserébe azért, hogy többet nem kell hiányoznia az órákról—és akármennyire is jó volt a csend a gyengélkedőn, hiányzott már neki a fiúk vicces beszélgetése, talán egy kicsit a hülyeségből kitörő veszekedéseik is.

Már kijegyzetelte az összes dolgot, amit Jamesék összegyűjtöttek neki a hét alatt, és megmelengette a szívét a gondolat hogy vették a fáradságot, csak azért mert ő tanulni szeretne, és nem akar lemaradni az anyagról. Mondjuk sejtette, hogyan is zajlott az egész, de inkább maradt annál a verziónál, ami megkímélte a fiúk hülyeségétől. Amíg meg nem érkeznek, persze.

Most is őket várta, mintegy meglepetésként. Megkapta a hírt, hogy ma csak négy órája lesz az egész iskolának, de az okot nem osztották meg vele. Igyekezett nem nagyon belemerülni a könyvbe, mivel tudta hogy Siriusék most már bármikor megérkezhetnek, ezért is fogott egy meglepően keskeny könyvet hosszú, csontos ujjai között.

Fázósan húzta a kézfejére sötét, kissé fakó lila pulcsija ujját. Így, október vége felé kezdett hűlni az idő, ő pedig a szobából alig pár perce jött ki, ott pedig bizony nem annyira meleg a helyiség. Egy hangra felkapta a fejét, de csalódottan tapasztalta, hogy csak a tűzön ropogott az egyik jókora fadarab.

Mi tart már ennyi ideig? - kérdezte magában türelmetlenül, pedig ez nem vallott rá. Annyira.

Abban a pillanatban azonban a fiúk beléptek. Mind Siriusra figyeltek, aki, úgy tűnik, valami nagyon érdekeset magyarázhatott, de aztán felnézett, és ahogy a tekintete Remuson landolt, elakadt a szava.

-És ezután? - faggatta James türelmetlenül. - Tapmancs! Mi történt ezután?!

-Remus? - kérdezte elképedve Sirius.

-Mi? - zavarodott össze James. - Mit keresett ott Remus?

Peter arra nézett, amerre a fekete hajú, és oldalba bökte a szemüveges fiút.

-Nem úgy, hülye. Remus. - mutatott a kanapéra.

-Jaaa. Remus. - bólintott, majd elkerekedett a szeme. - Remus?!

Holdsáp mosolyogva összecsukta a kezében lévő könyvet, és inettt egyet.

Sirius ebben a pillanatban ledobta a táskáját és rávetette magát a félig fekvő barátjára. A fiú meglepetten ölelte vissza az idősebb Black testvért, majd elmosolyodott azon, hogy barátja mit mondott.

-Ezentúl nem a fal mellett sétálsz, Holdsáp. - motyogta Sirius.

James és Peter a megdöbbenésből kilábalva a szemben lévő kanapéra ültek.

-El nem hiszed, mennyire hiányolt téged, Holdsáp. - utalt az éppen Remuson fekvő fiúra James mosolyogva.

Sirius oldalra fordította a fejét.

-Hé! Erről nem feltétlenül kellett tudnia! - háborodott fel a Black.

Remus elnevette magát.

-Jó, be kell vallanom, hogy ez hiányzott. - mondta nagy vigyorral.

-Na mesélj! Hogy engedett el Madame Pomfrey? - kérdezte Peter, elővéve a házi feladatot.

-Ma engedett ki, második óra közben, ha jól számolom. Azzal a feltétellel hogy tanítás után még egy hétig megyek ellenőrzésre. - zárta rövidre a fiú. - Miről folyt a szó egyébként? Sirius? - nézett le a még mindig rajta kényelmesen helyet foglaló fekete hajú félistenre.