Szeszélyes szerelem

‹‹‹One›››

Remus idegesen motyogva nyomakodott át a King's Cross pályaudvarán hömpölygő tömegen, az édesanyja ugyanolyan aggódva suhant utánna. Átérve a falon a megszokott vibráló mágia energiája csapta meg őket, a gyógyfüvek jellegzetes illata terjengett a levegőben, és a szemük elé tárult a szokásos búcsúzkodás és káosz.

Azon gondolkozott, vajon mennyire esett baja a Black fiúnak, és próbált nem arra gondolni, hogy a fiú akár meg is halhatott volna. Remélte, hogy nem a Regulussal való kapcsolata derült ki - bár James megírta volna, ha nem csak egy, hanem két Black fiú is betoppant volna az otthonába.

A szeme sebesen járt körbe a tömegen, majd megakadt a Siriust támogató Jamesen és Peteren, valamint a Potter szülőkön. Peter anyja szokás szerint rögtön elsietett miután meggyőződött a fia épségéről.

Habozva az anyjához fordult, aki rögtön megértette a helyzetet, szavak nélkül is. Hope ellágyult tekintettel vonta egy szoros ölelésbe Remust, majd hátrébb húzódott, hogy jobban a fia szemébe nézhessen.

-Vigyázz magadra, Remus. - mosolyodott el. - És rájuk is. Menj csak. - biccentett Jamesék felé a fia szemébe nézve.

Remus még egyszer, utoljára megölelte, majd mosolyogva ennyit mondott:

-Meglesz. - és már ott sem volt, sebesen száguldott a barátai felé.

Hope mosolyogva megcsóválta a fejét majd sóhajtva visszasétált a falhoz, amelyen még most is tucatnyian áramlottak be, majd még egyszer szétnézve visszatért a muglik világába.

Holdsáp ezalatt már rég Sirius előtt állt, és tüzesen tanulmányozta át Tapmancs minden porcikáját, miközben kérdésekkel halmozta el a fiút. Euphemia Potter, látva, hogy már átvették a helyét - ugyanis egy perccel ezelőtt még ő töltötte be az "aggódó anya" szerepet - a férjéhez, Felamonthoz és fiához lépett, hogy elbúcsúzhassanak.

-Sirius, ugye nem fáj annyira semmid? - nézett fel a fiú arcára. A fekete hajúnak épphogy ideje volt nemlegesen megrázni a fejét, már zúdult is rá a másik kérdés. Kissé idegesítette a dolog, de tudta, hogy szeretetből kérdezik, mert aggódnak miatta. A gondolatra elmosolyodott, és egy kis vigyorral nézte a karján lévő kötözést tanulmányozó Remust.

-Holdsáp. - szólította meg. Semmi.

-...hogy lehet egyeltalán... - hablatyolt tovább a göndör hajú fiú kissé mérgesen.

-Hooooldsáááp! - nyújtotta el a betűket. Még mindig semmi.

-Egyszerűen nem értem.... - tért át a másik kezére Remus.

-Remus! - mondta kicsit határozottabban, mire a fiú rögtön felkapta a fejét, majd óvatosan elhúzta a kezeit.

-Bocsánat, nagyon fáj? Vagy... - kezdett volna aggódva szövegelni.

-Remus. - állította le újra a szóáradatot. - Hiányoztál. - vigyorodott el.

-Te is, Sirius. - mondta ellágyulva Remus, majd vigyorogva végre megölelte Tapmancsot.

A pillanatot a vidáman odaszökdécselő Peter törte meg.

-Láttátok már, milyen óriási az édességkínálat? - csillogott a szeme. - Mint egy álom!

Remus mosolyogva nézett rá Sirius válla fölül, míg Sirius motyogott valamit, ami gyanúsan hasonlított arra, hogy "az lenne az álom, ha most békénhagynál".

-Jamesnek már mondtad? Biztosan fel akar majd vásárolni az útra. - mondta kedvesen az aranybarna hajú fiú.

Peter elgondolkozott egy másodpercre, aztán egy "igazad lehet" megjegyzéssel Jamesék irányába szökdécselt el.