Szeszélyes szerelem

‹‹‹Seventeen›››

Diákok sokasága tolongott a vonatmegállóban. Füst lepte be a teret, miközben mindenki ordítva próbált kommunikálni vagy a mellette állóval, vagy valakivel aki a tömeg másik oldaláról kiabált vissza. James vigyázva pásztázta a tömeget a barátai jellegzetes hangjait keresve, mikor valaki egy nagyobb lökéssel majdnem egy oszlopnak taszította. Szitkozódva nézett a nagydarab diák után, magában hálát adva hogy csak a kisebb bőröndje volt nála, minden más már a vonaton várta. Épp a talárját porolta le, mikor egy ismerős hang szólalt meg mellette.

-Azt hittem, jobb az egyensúlyérzéked, Potter.

James hirtelen fordult a hang felé, a gyors mozdulat miatt pedig fájdalom nyilallt a nyakába, de ez nem állította meg abban, hogy egy halvány mosollyal nézzen a mellette álló fiatalabb Blackre.

-Reg! Azt hittem, hamarabb indulsz.

-Az ágyam túl csábító volt. De ezt nemhogy elárulod bárkinek is. - súgta a fiatalabb Black, James valahogy mégis tökéletesen hallotta, ahogy azt az apró vigyort is, ami a hangjába szökött.

-Hogyhogy egyedül látom őnagyságát? - vigyorgott rá a szemüveges. - Komolyan. Azt hittem, ennyi idő után Rosierékkel leszel.

-Körülbelül ugyanolyanok, mint te és Sirius. Amint kitervelnek valami hülyeséget, eltűnnek és leművelik. - közölte Regulus.

-Ez azért fájt! - tette a mellére a kezét Potter. - Mi kizárólag zseniális ötleteket valósítunk meg és viszünk véghez. - oktatta ki az ifjabb fiút James.

Regulus csak egy halvány mosollyal rázta meg a fejét. James mellkasa büszkeséggel telt meg, mikor belegondolt, ő okozta az a mosolyt, még ha csak aprócska volt is. Személyes ügynek tekintette, hogy megmosolyogtassa a másik Blacket is, ha már Siriussal annyit nevettek folyton. Regulus is megérdemelt egy kis kikapcsolódást. És ha ez a legkevesebb, amit tehet érte, megteszi.

Regulus elnézett mellette, és észrevette a két idiótát, akiket a barátainak fogadott. Barty és Evan épp valami csokit eszegettek, amitől a bőrszínük állandóan változott. Rettentően jól szórakoztak, Regulus már félt, hogy Evan a földön fetrengve kezd majd röhögni és eltapossák, de Barty az utolsó pillanatban felrántotta a derekánál fogva. Sóhajtva megrázta a fejét, majd Jamesre nézett.

-Mennem kell, ez a két idióta még meghal itt nekem a végén... Lupint utoljára akkor láttam mikor Siriust kaparta össze a levegőből. Azt hiszem, a négyes vagonba mentek. - és ezzel el is tűnt. Jamesnek egy köszönömöt sem sikerült utánakiabálnia, így inkább elindult megkeresni a barátait a megadott irányban.

Egyébként is, mi a fittyfenét kereshetett Sirius a levegőben? Ezt tudnia kellett!

***

-Sirius Orion Black! - hallatszott Remus fáradt, de egyben mérges hangja is a kabinban. Előbb foglaták le végleg, és Peter nyugodtan eszegette az édességeket, amiket felvásárolt, míg Sirius vigyorogva bámult fel a padlóról az éppen kipirult arccal rámeredő fiúra. - Mi a Merlin faszát kerestél A KICSESZETT LEVEGŐBEN?! És ajánlom, hogy jó magyarázatod legyen!

Erre Sirius, mintha csak valami nagy büszkeség lenne, amit mondani készül, kissé kihúzta magát, kidüllesztette a mellkasát, és szemtelen mosolyát alig rejtve adott választ:

-Hát, ez egy nagyon jó kérdés, Remus Lupin barátom. Nos, ha szigorúan véve nézzük a dolgot, nem kerestem én semmit sem a levegőben, csak éppen feltaláltam szállni. Amiből következik, hogy a levegőben találtam magamat. Amiből pedig az következik, kedves barátom, hogy ott is voltam. A levegőben. - fejezte be a mondókáját a fekete hajú varázsló, mintegy olyan mosollyal, mintha csak tapsra várna egy publikus beszéd után.