Szeszélyes szerelem

‹‹‹Seven›››

Regulus megúszta egy nagyobb megfázással.

Nem beszélt sokat, és az órákra sem kellett bejárnia addig, míg nem érezte magát készen. Siriusék vele voltak, amikor tudtak, de legjobban Remus vagy Lily társaságát viselte el (bár a lány néha már-már túl optimista volt).

Viselkedése sokban hasonlított ahhoz, ahogy Sirius viselkedett az első három évükben.

Az első pár napban csendes volt, félt hogy elrontja a legegyszerűbb dolgot is, azért is bocsánatot kért amiért nem kellett volna. A hirtelen hangos hangoktól vagy mozdulatoktól ösztönösen összerándult ilyedtségében és ragaszkodott ahhoz, hogy nem kell neki segítség.

Aztán kezdte megérteni, hogy a Tekergők tulajdonképpen mindent elfogadnak, csak a bántalmazást és igazságtalanságot nem. Onnantól kezdve megértette, hogy biztonságban van, és bár ezek a dolgok még meg-megmutatkoztak, már egyre ritkábban.

Közben persze jobban megismerte Jameséket is. A Pettigrew fiú valahogy nem volt szimpatikus neki, de nem tudta megállapítani ennek az okát. Remust egészen megkedvelte, csendes de vicces és okos fiú volt, megértő. Látszólag mindig tudta mit kell tenni, bár elég betegesnek látszott...James, na ő egy külön kategória volt. Semmi gyermekkori trauma, tiszta energia és vidámság, de közben ott volt az anyáskodós oldala is, amivel mindenkiről gondoskodott. Persze voltak rossz napjai is, érzete úgy hogy vége a világnak és egyszer Regulus füle hallatára bőgte el magát Siriusnak este, de nem tűnt kívülállónak a csapatból, egy kicsit sem. (Inkább csak pánikolt meg rosszul érezte magát és néha elcsuklott a hangja, de Regulus ehhez a megállapításhoz túl fáradt volt már akkor.)

Kiegészítették egymást.

Persze, nem mindig ezen gondolkodott.

A fiatalabb Black testvért gyötörték a gondolatai, azok a sötét szörnyek, amik felkúsznak a gerinceden egészen az agyadig, ott pedig egy szétszakíthatatlan hálót alakítanak ki, így végtelen aggodalmakat és félelmeket létrehozva.

Folyton azon emésztette önmagát, hogy ha jobban vigyázott volna, nem tudódott volna ki a gyengesége, nem történt volna meg mindez. Minden rossz dolgot az ügyben visszavezetett önmagára, és így az önemésztése egyre csak nagyobb formákat öltött.

Jameséknek órájuk volt.

Ő kint ült a kastélyt körülvevő parknak az egyik padján. Gondolkodott. Vékony, mégis izmos és kecses alakját egy fekete, bővebb farmer és egy sötétzöld, Siriustól még a negyedik roxforti évében kapott, akkor még nagy pulcsi ölelte körbe. Az egyik lábát felhúzta a mellkasához, arra támasztotta a kezeit és az állát. Kezdett rádöbbenni, hogy hibázott, mikor nem szökött el Siriussal - ugyanis hallotta az apja és anyja veszekedését még a nyár végén valamikor, mikor Sirius nem volt otthon.

Megtudta, hogy a mostani halálfalók kezén lévő jegy leszedhető. Ő maga is hihetetlennek tartotta, hogy van ilyen, de logikusan végiggondolva a halálfalók is csak egy varázslattal kapták meg a jegyet, hát csak volt rá eltűntető varázslat is. Hosszú kutakodás után a könyvtár tiltott részlegén találta meg az eltüntető varázslatot.

A gondolataiba merülve bámult maga elé. Az eső szemerkélt, majd szitálni, aztán pedig zuhogni kezdett. Regulus ebből semmit nem érzett. Ha érzett is, örült annak hogy érez mást is a gondolatai által okozott értetlenségen és frusztráción kívül.

Felhúzta mindkét térdét. A cipői kissé vizesek lettek a fűszálaktól, de így, zuhogó esőben teljesen megáztak.

Egyszer csak egy árnyékra és egy fekete melegítőre figyelt fel.