Szeszélyes szerelem

‹‹‹Thirteen›››

Regulus Black boldogan szaladt a klubhelyiség felé.

Namármost, nem a griffendélesekéhez, hanem a sajátjához, melyet oly rég óta nem láthatott, és most Dumbledore végre megengedte, hogy maradjon a hét végéig, mert akkor meg már tavaszi szünet lesz. Egyedül Jamesnek mondta el este, hogy hova megy, és remélte ő majd elmondja a többieknek is, hogy ne kezdjék keresni, mivel a saját órarendje — végre a saját órarendje szerint tanul, nem a griffendélesekhez csapódva.

Kora reggel volt (inkább hajnal), és egyébként még reggeli utánig várnia kellett volna, hogy csatlakozhasson Bartyékhoz — ahogy Dumbledore-al megegyezett — de nem bírt várni. És egyébként is, biztos volt benne, hogy barátai, legalábbis Barty és Evan ébren tengetik napjukat.

Ha most bárki látta volna Regulus Blacket a festményeken és szellemeken kívül, nem hitt volna a szemének. A fiú mosolyogva, izgatottan szaladt, jó, hogy rohanni nem kezdett teljes erejéből, mert a fél kastélyt át kellett járnia ahhoz, hogy a Mardekárosok klubhelyiségéhez jusson, onnan meg a körzetekbe.

Barátait rögtön értesítette arról, hogy visszatér. Bár még mindig volt benne egy kis félelem Malfoyékkal szemben, a barátai többet értek minthogy egy fehér, hosszú loboncú hajasbabától és bandájától berezeljen. Lucius meg amúgysem volt reggeli ember — addig nem kelt fel, míg csak tizenöt percre nem volt a reggeli, de akkor olyan gyorsan összekapta magát, hogy úgy nézett ki, mint aki legalább hat órán át készülődött.

A klubhelyiség ajtajához érve elmondta a jelszót, amit sokszor el kellett ismételnie a lihegés közepette, de végül beléphetett.
A klubhelyiség semmit sem változott. Remélte, senki nem foglalta el a rendkívül kedvelt helyét egy órási ablak párkányán, ahonnan látszott a tó élővilága és homályos, zöldes színe. Még a tűz a kandallóban is zöld lánggal égett — nem volt a legtermészetesebb, sem füstöt, sem szikrákat nem árasztott, de még a tűzön lévő fa ropogása sem hallatszott — csupán meleget adott.

Elindult Bartyval és Evannal megosztott szobája felé, arra gondolva, Pandorát majd reggel látogatja meg. A barátai gondolatára nagy mosoly telepedett az arcára, amit próbált elrejteni, nehogy valaki meglássa, bár ilyenkor, úgy tűnik, csak ő volt fent. És lehetőleg a barátai is.

A szobába benyitva gyorsan becsusszant, csupán résnyire nyitva az ajtót, majd bezárva azt maga mögött találta szembe magát két barátjával. Vigyorogva meredtek egymásra, majd Regulus megölelte őket, ami igen kivételes esetnek számított.

-Na, mesélj! - ült le Evan az ágyára.

-Igen, igen, mondd már! Hallani akarom a pletykákat, meg az emberek piszkos kis titkait! - pattant mellé Barty izgatottan, ahogy Reg is leült.

-Mondom már na, mondom! - vágta rá, de aztán elvigyorodott. - Csak előbb még átöltözök. - ezzel a fürdőbe zárkózott egy adag ruhával a kezében. Hogy ez is mennyire hiányzott már. A drága saját fürdője. Jó, nem teljesen csak az övé, de akkor is. Gyorsan átöltözött, felkapva a rövidujjú pizsamára a pulcsit amit még James adott neki, mikor megtalálta kint az esőben. Kintről hallotta Evan és Barty szitokszavait, de kilépve a fürdőből ledobta magát az ágyára, mosolyoga nézve a plafont.

-Miket látnak szemeim. - szólalt meg Barty. - Tán csak nem afférod volt Potterrel? - vigyorodott el.

Regulus úgy ült fel, mintha felrántották volna.

-Isten ments! Megbolondultál? - nézett rá ilyedten.

-Hát miért, most mire következtessünk? Itt vagy egy szál pizsamában és Potter kviddiccsapatos pulcsijában. - indokolta Evan Barty megszólalását.