Szeszélyes szerelem

‹‹‹Ten›››

A délutáni nap besütött a könyvtár ablakain, bár már nem sokáig, így fejük felett a meggyújtott lebegő gyertyák égtek. Órák után jöttek le ide, mivel senkinek sem volt jobb terve, így követték Remust a könyvtárba tanulni. Végül mindannyian egy-egy könyvvel a kezükben ültek a kényelmes ülőhelyeken. (Peter kivételével. Ő aludt.)

Remus és Sirius egymás mellett foglaltak helyet, velük szemben Regulus és James. Peter a Remus melletti, kissé elfordított fotelen aludta az igazak álmát, míg A kisebb Black és az aranybarna hajú fiú olvastak-vagyis próbáltak. Sirius és James ugyanis folyamatos zavaró tényezőnek bizonyultak kettejük számára.

Sirius folyamatosan kérdezett és beszélt, James pedig....nos, ugyan ezt tette. Csak kicsit személyesebb témákban.

-De Remus. Nézd már. James milyen közel hajol Reghez. Hát ezt még Lilyvel se csinálja. Uramatyám. - sopánkodott folyamatosan Sirius.

-Sirius. Reg magyaráz neki valamit. Ők csak beszélgetnek, ne bámuld már őket mint egy bolond. Sirius! - lökte meg végül kicsit erősebben az említettet. - Nemhogy boldog lennél inkább hogy a legjobb barátod és öcséd jóban vannak. Tudod, hogy Regulus nem a legjobb társalgásban és barátok szerzésében, tiszta csoda, hogy hajlandó velünk délutánonként mutatkozni.

Sirius fújtatott, egy darabig úgy nézett ki, mondani fog valamit, de végül csak ennyit bökött ki:

-Jól van már na. Akkor soha nem beszélünk az ölbe-ülős cuccról? - váltott sürgősen témát az öregebb Black.

Remus halványan elvörösödött, majd inkább úgy tett, mint aki újra belemerült a könyvébe. Csakhogy Sirius már régóta ismerte őt, és ahogy mindig, most is észrevette azt, hogy ignorálják.

-Naaa, Remmy! Nem volt jó? - kezdte a vicces - legalábbis számára - kötekedést. Mikor nem kapott választ, egy hirtelen mozdulattal kikapta Remus kezéből a könyvet, és maga mögé tartva közel hajolt Lupin arcához.

Remus így kénytelen volt a fekete hajú félisten szemébe nézni. Hallhatóan nyelt egyet, mit hallva Sirius elmosolyodott, úgy, mint mikor az egyik lányt a sok közül a falhoz szorítja és amaz elpirul, már csak megszokásból is. Tehát egy szóval: csábosan vigyorgott az előtte egyre jobban zavarba jövő Remusra.

-Hallgatlak. - mondta aztán, még mindig mosolyogva, kissé mélyebb hanggal. Megszólalása előtt kissé megnyalta ajkait, aminek következtében azok most szinte aranylóan ragyogtak a lemenő nap fényében.

Remus már teljesen a kanapé háttámlájának nyomódott, és egyetlen esélye az eltűnésre a teljes összeolvadás lett volna a bútorral, de mivel ilyen dologra nem volt képes, nyelt mégegyet, majd belenézett azokba az őrjítően gyönyörű, szürke szemekbe.

Kissé előre hajolt, ezzel egy pillanatra meglepve önmagát is, aztán újra magabiztosan nézett fel titkos szerelmére.

-Beszéljünk róla. - mondta ki a két szót, szinte a másik fiú ajkaira lehelve őket. Közben kezei lassan a fiú háta mögé vándoroltak.

-Mhm. Szóval...milyen volt? - kérdezte a Black fiú egy cinkos mosollyal, lassan.

-Nagyon... - kezdte Remus lassan kiejteni a szavakat, és tagoltan, miközben egyre halkabban beszélt. - Nagyon....de nagyon....

Sirius szinte úgy várt a válaszra, mint egy cukrot váró kisfiú, egyeltalán nem vette észre a háta mögé lopózó kezeket.

-Igen? - vágott közbe suttogva.

-Nos....nagyon.... - és ebben a pillanatban elérte a könyvet. Ártatlanul, mintha csak őrá fókuszálna (ami igaz is volt, de be akarta fejezni a könyve olvasását), felnézett Siriusra, mivel idő közben a hatás kedvéért lesütötte aranybarna szemeit.