"Az ilyen szerelem sosem múlik el."
Amikor Caroline Forbes másodszor is meghal, Sidaraként tér vissza az életbe. A Sidara nem más, mint a Természet alkotta lény, az egyetlen, aki - bár egyszerű emberként él - valójában bármelyik veszedelmes teremtmé...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Sarkon perdültem. Klaus Mikaelson állt a hátam mögött. A szívem hatalmasat lendült, de nem vettem tudomást róla. Klaus arcán a megszokott játékos félmosoly, szemében vidámság csillant. Úgy hallottuk mi, itt, Mystic Fallsban, hogy miután visszatért a halálból, Klaus még erősebb és még irgalmatlanabb lett, ami, valljuk be, nagy szó. Eddig sem a jó szívéről és az együttérzéséről volt híres. Ő Klaus Mikaelson, aki képes évszázadokig hajszolni valakit egyszerű bosszúvágytól hajtva, az emberek még a legjobb barátaikat is elárulják, annyira rettegnek tőle, és a kínzási módszereiről legendák szólnak. Én bezzeg a visszatérésemmel csak veszítettem. Az is igaz, hogy az irgalmatlanság és kegyetlenség, a vérszomj és gonoszság...Ezek nincsenek rajta a kívánságlistámon. Mindenesetre tapasztalatból tudtam, hogy a valóság rosszabb, mint a legendák, és mégis ahogy ott álltam előtte, megint elbizonytalanodtam. Az a mosoly... Az a tekintet... Távolságtartás. Távolságtartás mindenkitől, ez a kulcsszó. - Nem is köszönsz? - kérdezte Klaus még mindig játékosan. Egy zsebkendővel a vért törölgette le az ujjairól. A frissen megölt farkasok vérét. - Mit keresel itt? - fortyantam fel. - Ez nem az a köszönöm, amit vártam volna - jegyezte meg Klaus könnyedén. - Mit keresel itt, Klaus? - Látogatóba jöttem. - Az ősi vámpír súlyos, beszédes tekintetét az enyémbe döfte. Elakadt a lélegzetem, az eszem csak egy kérdést tudott összeeszkábálni: kihez? kihez jöttél látogatóba? Megint éreztem az erős légcsapást és hirtelen Stefan tűnt fel velem szemben. Észre sem vette Klaust, megragadta a vállam és aggódón nézett le rám: - Jól vagy? Nem sér... - Jól. De csak mert én időben érkeztem - mondta Klaus szárazon. Stefan villámgyorsan megperdült. Amikor meglátta az ősi vámpírt, ösztönösen maga mögé taszított, hogy pajzsként védjen, ha kell. Klaus tekintete sötéten rávillant. - Nos, köszönjük, hogy segítettél - mondta Stefan a maga távolságtartóan barátságos stílusában. - Megszokás. Pavlovi reflex - pillantott rám Klaus. Türelmetlenül elhúztam a számat. Azért annyira sokszor nem kellett megmentenie. - Látod, így kell ezt - szólt oda nekem. - Ha valaki megment téged, meg kell köszönni. Stefan talán megtanítja neked, ha szépen megkéred. Már épp visszaszóltam volna, de Stefan megelőzött: - Akkor mi megyünk is. - Megragadott és már ott sem voltunk. Hát igen, a vámpírsuhanás az egyik képesség a sok közül, amit elvesztettem azzal, hogy visszatértem a halálból. Ugyanígy elköszönhettem más vámpírérzékemtől is. Viszlát, szuperhallás, szuperlátás. Bezzeg Klaus teljes pompájában tért vissza. Egy-egy csalódott-fájdalmas kifakadásom alkalmával, amikor a "veszteségeimet" sirattam, Bonnie elég sajátosan vigasztalt. - Valamit valamiért - mondogatta. - Te Sidara lettél. Készséggel elhittem volna, hogy a sok áldozatért jár valami cserébe, csakhogy még mindig nem jöttünk rá, mi is az a Sidara pontosan. Addig még csak a negatív hozamok listája gyarapodott, például azzal, hogy titkolnom kell a kilétemet. - A Sidara-lét szívás. - Ez pedig Damon kedvenc mondása volt és kivételesen egyet is értettem vele.
