"Az ilyen szerelem sosem múlik el."
Amikor Caroline Forbes másodszor is meghal, Sidaraként tér vissza az életbe. A Sidara nem más, mint a Természet alkotta lény, az egyetlen, aki - bár egyszerű emberként él - valójában bármelyik veszedelmes teremtmé...
اوووه! هذه الصورة لا تتبع إرشادات المحتوى الخاصة بنا. لمتابعة النشر، يرجى إزالتها أو تحميل صورة أخرى.
Egyedül maradtam Klausszal New Orleansban. Esély sem volt rá, hogy egyedül hazataláljak, rá voltam utalva.
Klaus maga elé rántott, arca eltorzult a dühtől:
– Ilyet többet ne csinálj! Azt a negyedet boszorkányok lakják. Ők gyűlölnek engem. Vannak, akik csak azért meggyilkolnának téged, mert a házamban laksz, vagy mert beszéltél velem.
– Ó, ez könnyen orvosolható. Nem szólok hozzád többé – válaszoltam gúnyosan. – Csak még azt áruld el, hogy jutok vissza.
– Még nem megyünk haza - vakkantotta oda nekem. – Ha hazamennénk, nem állnék jót magamért. Tudom, hol őrzi Elijah az ezüsttőrt és ha Kol a szemem elé kerül...
– Nem Kol hibája – szakítottam félbe.
– Maradjunk annyiban, hogy Davina kedvéért tedd azt meg, hogy most egy ideig lekötöd a figyelmemet.
Lemondón sóhajtottam.
– És mit akarsz csinálni? – tártam szét a karom.
– Várostúrát ígértem, megkapod. Ott a kedvenc bárom. – Megragadta a kezemet és vonszolni kezdett maga után. Azonnal kihúztam a szorításából magam.
– A Klaus Mikaelson várostúra máris piával kezdődik. Meg sem lepődöm – jegyeztem meg gúnyosan, miközben követtem, át az úttesten. Visszanézett rám, szemében vidámság csillant.
– Te kaphatsz hamburgert és sült krumplit is.
Nem is tudatosult bennem, hogy már fél kilenc felé jár az idő. A bár megtelt vendégekkel, főleg vámpírokkal.
Kellemes, szinte már otthonos hely volt, faburkolattal, fából készült berendezésekkel, régi időkben készült képekkel. Régi angol zene szólt, valamelyik sarokban egy társaság harsogva, jobbra–balra dülöngélve a szövegét énekelte.
A csapos, egy görnyedt hátú, negyvenes asszony egyhangú közönyösséggel fogadta Klaust. Máris kedveltem.
– Ez a lány itt Caroline Forbes és Mystic Fallsból jött – mutatott be. A nő szenvtelenül nézett rám. – Éhezik és szomjas is. Kaphat a hamburgeredből? És egy bourbont. Kettőt.
– Egy kisvárosi lánynak mindent – vetette oda nem éppen vendéghívogató kedvességgel. Rávillantottam egy hálás mosolyt, amit a többi vendégétől nem láthat gyakran, mert megakadt rajtam a tekintete. Vagy nem voltunk jóban, csak én még nem tudtam róla. Kipakolta a két pohár bourbont, majd eltűnt a hátsó ajtó mögött. Magam elé húztam a poharat és elmerengtem rajta.
– Ez a kocsma már akkor is állt, amikor megérkeztünk ide – mesélte Klaus. – Látod azt az asztalt? Éjfélkor mindig felállt oda valaki és énekelni kezdett. Angol népdalokat.
