"Az ilyen szerelem sosem múlik el."
Amikor Caroline Forbes másodszor is meghal, Sidaraként tér vissza az életbe. A Sidara nem más, mint a Természet alkotta lény, az egyetlen, aki - bár egyszerű emberként él - valójában bármelyik veszedelmes teremtmé...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Egyedül maradtam Klausszal New Orleansban. Esély sem volt rá, hogy egyedül hazataláljak, rá voltam utalva.
Klaus maga elé rántott, arca eltorzult a dühtől:
– Ilyet többet ne csinálj! Azt a negyedet boszorkányok lakják. Ők gyűlölnek engem. Vannak, akik csak azért meggyilkolnának téged, mert a házamban laksz, vagy mert beszéltél velem.
– Ó, ez könnyen orvosolható. Nem szólok hozzád többé – válaszoltam gúnyosan. – Csak még azt áruld el, hogy jutok vissza.
– Még nem megyünk haza - vakkantotta oda nekem. – Ha hazamennénk, nem állnék jót magamért. Tudom, hol őrzi Elijah az ezüsttőrt és ha Kol a szemem elé kerül...
– Nem Kol hibája – szakítottam félbe.
– Maradjunk annyiban, hogy Davina kedvéért tedd azt meg, hogy most egy ideig lekötöd a figyelmemet.
Lemondón sóhajtottam.
– És mit akarsz csinálni? – tártam szét a karom.
– Várostúrát ígértem, megkapod. Ott a kedvenc bárom. – Megragadta a kezemet és vonszolni kezdett maga után. Azonnal kihúztam a szorításából magam.
– A Klaus Mikaelson várostúra máris piával kezdődik. Meg sem lepődöm – jegyeztem meg gúnyosan, miközben követtem, át az úttesten. Visszanézett rám, szemében vidámság csillant.
– Te kaphatsz hamburgert és sült krumplit is.
Nem is tudatosult bennem, hogy már fél kilenc felé jár az idő. A bár megtelt vendégekkel, főleg vámpírokkal.
Kellemes, szinte már otthonos hely volt, faburkolattal, fából készült berendezésekkel, régi időkben készült képekkel. Régi angol zene szólt, valamelyik sarokban egy társaság harsogva, jobbra–balra dülöngélve a szövegét énekelte.
A csapos, egy görnyedt hátú, negyvenes asszony egyhangú közönyösséggel fogadta Klaust. Máris kedveltem.
– Ez a lány itt Caroline Forbes és Mystic Fallsból jött – mutatott be. A nő szenvtelenül nézett rám. – Éhezik és szomjas is. Kaphat a hamburgeredből? És egy bourbont. Kettőt.
– Egy kisvárosi lánynak mindent – vetette oda nem éppen vendéghívogató kedvességgel. Rávillantottam egy hálás mosolyt, amit a többi vendégétől nem láthat gyakran, mert megakadt rajtam a tekintete. Vagy nem voltunk jóban, csak én még nem tudtam róla. Kipakolta a két pohár bourbont, majd eltűnt a hátsó ajtó mögött. Magam elé húztam a poharat és elmerengtem rajta.
– Ez a kocsma már akkor is állt, amikor megérkeztünk ide – mesélte Klaus. – Látod azt az asztalt? Éjfélkor mindig felállt oda valaki és énekelni kezdett. Angol népdalokat.
