A kulcsszó: távolságtartás (*Klaus Mikaelson ff * befejezett *)

A Mikaelson-rezidencián

Nem láttam a dühtől. Kol rászállt az anyámra. Az én anyámra. Az a pszichopata.

És Kol sosem tenne ilyet Klaus tudta nélkül. Klaus ráküldte Kolt az anyámra. Azonnal kocsiba pattantam és meg sem álltam a Mikaelson–villáig. Nem érdekelt, hogy már este van, nem gondoltam bele, hogy egy hibridekkel és ősiekkel teli épületbe készülök, csak az járt az eszemben, mekkora veszélynek tette ki az anyámat Klaus.

A két hibrid, akivel összetalálkoztam a ház előtt, azonnal félreállt az utamból. Felvágtattam az oszlopos, legalább kétszáz éves ház lépcsőjén és a hatalmas, ősöreg bejárati ajtón belépve, az előcsarnokban egyből szembetaláltam magamat Kollal. Az a szemétláda még rám is mosolygott, és némán balra mutatott, hogy jelezze, merre vezet az út Klaushoz.

– Hagyd békén az anyámat! – förmedtem rá.

– Már megbocsáss – sóhajtott Kol –, de ebben a városban a rendőrfőnök a legjólinformáltabb ember. Kihez mehettem volna, ha nem hozzá?

– Ha még egyszer hozzászólsz, azt örök életedre megbánod. Arra a röpke pár percre – sziszegtem.

Kol arcáról valamiért leolvadt a gúnyos mosoly és furcsa kifejezéssel meredt rám. Nem tudott érdekelni, csak az anyám járt az eszemben.

– Komolyan mondom – böktem felé, majd elindultam arra, amerre az előbb mutatott. A hibridek, akik szemtanúi voltak a jelenetnek, csodálkozva bámulták a megdermedt ősi vámpírt. Még hallottam, ahogy magyarázkodik.

– Klaus kinyírna, ha hozzányúlnék. Különben meg mit bámultok? – csattant fel

—☆—☆—

A helyiség egy étkező kontra fogadószobaféle lehetett. Klaus egy hatalmas fotelben ült, hosszú, izmos lábát kinyújtotta, mellette hatalmas, jól megpakolt italtartó asztalka. Elijah a helyiség másik végében állt egy könyvet tartva a kezében.

Azonnal Klausnak estem: – Hogy voltál erre képes? Az anyámat?

Elijah minden további nélkül elindult kifelé, ahogy elhaladt mellettem, rám köszönt. Szórakozottan visszaköszöntem, alig fogtam fel a jelenlétét.

– A Sidarát kerestem, anyád pedig mindent tud, ami a városban történik – felelte közönyösen Klaus, miután csukódott az ajtó a fivére mögött. – Senki sem nyúlt hozzá egy ujjal sem.

– De nem Kolon múlt, az már biztos – csattantam fel. – Istenem, pont Kolt? Ha elkapja a lendület, simán kivégzi az anyámat. Hogy tehetted?

– Megmondtam, hogy a Sidarát akarom. Nem adtátok, én pedig a magam módján kerestem.

– És a határidő? Megígérted, hogy lesz időnk.

– Nem is bántottam senkit – felelte hűvösen Klaus. Letette a poharát, felállt és elindult felém. – Azt is megígértem, hogy nem esik bántódása, ti mégis tovább rejtegettétek. Akár magamra is vehetném. – Mi ez az állandósult múlt idő? Mintha már nem keresné.

A dühöm a távolság csökkenésével egyenes arányban apadt. Félve figyeltem, ahogy közeledik, de a büszkeségem nem engedte, hogy hátráljak.

Klaus kezeit a zsebébe süllyesztve megállt előttem, lenézett rám és máskor játékos tekintete sötét volt, szinte égette a bőrömet. Nyoma sem maradt benne annak a gyengédségnek, amit a piknik alatt vagy a boszorkányok háza előtt mutatott.

– Ha elmondanád, miért van szükséged a Sidarára, talán segítenénk. Ha tudnánk, hogy nem gyilkolni akarsz vele. – Ahogy megláttam Klaus arcán a változást, már tudtam, hogy túl messzire mentem. Dühös lett. – Csak... annyit, hogy mire kell. Ha a célod tiszta, a Sidara talán eljön hozzád.

– Akarja vagy sem, előbb–utóbb úgyis az enyém lesz – jelentette ki keményen, sötét tekintetét beledöfte az enyémbe. Tudta, hogy én vagyok a Sidara. Biztosan tudta.

– Én nem hiszem, hogy... – Nem tudtam befejezni, mert Klaus még közelebb hajolt hozzám, ismerős illata az orromba kúszott.

– Mit nem hiszel, Caroline? – kérdezte rekedten, forró lehelete az arcomat simogatta. – Mondd, mit nem hiszel?

Égő arccal néztem el a válla felett. Csak hátrálnom kellett volna. Csak két lépés hátra. Mégsem tudtam megtenni. Vágytam arra, hogy megérintsen, hogy a karjaiba vegyen, hogy megcsókoljon. Évek óta erről álmodtam, és volt egy hosszú, kegyetlen időszak, amikor gyötört a tudat, hogy már sosem történhet meg. Ezek után hogyan is tudtam volna ellenállni neki?

– Csak egy okot kellene mondanod, hogy a Sidara megtegye – válaszoltam remegő hangon.

– Egy okot? – Ahogy a szavakat formálta, puha ajka az arcbőrömet súrolta.

Képtelen voltam megszólalni, a testem reagált a közelségére. Elvesztettem az irányítást, ösztönösen, öntudatlanul cselekedtem. Lehunytam a szememet és közelebb húzódtam hozzá. Nem ért hozzám, de lehelete már az ajkaimat simogatta. Hosszú pillanatok teltek el, de nem történt semmi.

És akkor meghallottam a kristálytiszta, határozott, gúnyos hangját.

– Szóval egy okot szeretnél, Caroline? – Kipattant a szemem. Hátrált tőlem és önelégült mosoly terült el az arcán. – Szerintem most adtam neked egyet.

Hosszú pillanatokig tartott, amíg felocsúdtam. Ő addigra megint kényelmesen elhelyezkedett a székében, bokáját ráfektette a combjára, kezébe vette a poharát, és elégedett-gúnyos félmosollyal figyelt.

– Remélem, élvezted – mondtam összeszoruló torokkal.

– A bosszú akkor jó, ha élvezi az ember – felelte szenvtelenül.

Égő szemekkel rohantam ki a helyiségből, bevágódtam a kocsimba és egyenesen a Salvatore-villához, Elenához hajtottam. Bonnie-t telefonon riasztottam, és alig értem a villához, ő is megérkezett.

A Salvatore-fivérek tapintatosan leléptek, mi pedig letelepedtünk a villájuk hatalmas nappalijában, a kandalló előtt. Egy kiadós zokogás után szipogva elregéltem nekik mindent, egyes, cikisebb részeket valamennyire elmosva. A lényeg ugyanaz: Klaus még sosem alázott meg így. Senki sem alázott meg még így.

– Klaus... – Elena kereste a megfelelő jelzőt, de nem találta – Hát ő Klaus, és én lennék az utolsó, aki a védelmembe venném, de...

– Az a lényeg – vette át a szót Bonnie –, hogy random emberekkel Klaus tényleg aljas és brutális, de te kivétel vagy. Ha egyszer bekattan és kipusztítja a bolygót, akkor is egyvalaki garantáltan túléli. Te.

– Ha régen így is volt, most már vége – mondtam halkan. – Ő maga mondta. Ez bosszú volt. Aljas és gonosz bosszú. És azért állt bosszút, mert nem árultam el neki, hogy én vagyok a Sidara.

Klausnak csak a Sidara kellett, megtalálta és most már csak egy lépésre volt attól, hogy megszerezze.

Elég, ha egy csicskáját szalasztja értem.