The teacher (18+)

Part 7 - Az egyetem

Amíg átsétált az ajtómhoz, hogy kinyissa, addig próbáltam lehűteni az arcom a jéghideg kezeimmel... ugyanis ekkorra már lángokban állt a fejem, főleg az utolsó mondat után. Will kisegített az autóból, majd vettem egy nagy levegőt, és elindultunk. Ahogy közeledtünk már láttam az Emerson College feliratot az üvegfalon díszelegni. A bostoni egyetemek közül nagy volt a választék, de nyilván nem ilyen Harvardra, vagy a Cambridge-i Egyetemre mentem, oda tudjátok, csak az elitek elitjei járnak. Nem azt mondom, hogy nincs eszem, mert jó tanuló voltam világ életembe, de nem a gazdagéktól jövök, és azért szuper géniusz sem vagyok, így örültem, hogy leginkább felvettek valahova is.

Ahogy haladunk az iskola felé, egyre jobban zakatol a szívem, milliónyi kérdésáradattal a fejemben, és olyannyira elmerültem a gondolataimban, hogy kis híján majdnem lefelejtem egy villanyoszlopot, ha Will nem húz magához a karomnál fogva az utolsó pillanatban.

- Látom, nem változtál a nyár alatt semmit se - viccelődött Will, miközben igyekeztem összeszedni magam agyilag - de azért figyelj oda, mert az iskolában nem tudok mindig ott lenni melletted, hogy megvédjelek minden egyes dologtól.

Annak ellenére, hogy ezt cinkelésnek szánta, mégis jól esett, hogy ennyire törődik velem. Őszintén, Willt illetően nagyon össze vagyok zavarodva. Mármint, az egyik felem nagyon szeretné, ha lehetne köztünk több is, de a másik felem tudja, hogy ez szinte teljességgel lehetetlen. Egyrészt, azon már túl jutottam, hogy egy őrült vagyok, hogy 19 éves létemre egy nálam 15 évvel idősebb férfiba vagyok teljesen belezúgva, de tetőtől talpig, ezen már nem problémázok annyit, mert gimiben a 4 év alatt bármennyire próbáltam más srácokkal elterelni a figyelmem, két hétnél tovább nem bírtam, mert mindig Willhez hasonlítottam őket.

Meg amúgy is, bármikor, amikor belenéz a szemembe, elfelejtek mindent. Kikapcsol az agyam, és képtelen vagyok arra fókuszálni, hogy el akarom felejteni őt. Főleg mikor hozzám ér, akkor nekem végem, olyan forrósággal önt el, ami persze kívülről is látszik rajtam, mert persze miért is lennék olyan szerencsés, hogy tök mindegy mit érzek, nem látszódna egy rezzenés se az arcomon. De persze ilyen esetekben a fejem inkább egy görögdinnyére hasonlít, és a szemeim úgy csillognak, hogy Will számára nem is lehetne egyértelműbb a dolog.

De ez a legkisebb gond... a nagyobb gondot azt jelenti, hogy ismét a tanárom. Gimiben azért nem mertem semmit se tenni, mert hát egyrészt akkor még össze voltam zavarodva, próbáltam barátkozni a gondolattal, hogy abnormális módon a saját tanárom jön be, és semmit nem tudok ellene tenni, de persze ott volt a tény, hogy nyilván lehetetlen lenne bármiféle komolyabb kapcsolat az iskolában. Egyszóval, igyekeztem lecsillapítani magamat, hogy a tőlem telhető legkevesebb vonzó dolgot sikerüljön csinálnom a közelébe, mert hát őt se kell félteni, ha esély van rá, ő kap rajta.

Ez éppen megnehezítette a dolgomat.... és most ismét ebben a helyzetben vagyok. Ismét a tanárom. Azon gondolkozom, hogy miféle átok ülhet rajtam, hogy ennyire szerencsétlen a magánéletem. Nem elég, hogy egy apám korú pasiba sikerült belezúgnom, még a tanárom is, ami még jobban ellehetetleníti a dolgokat, és a hab a tortán, hogy ő sem kezel engem annyira közömbösen, ami még rá is tesz egy lapáttal arra, hogy még jobban szenvedjek ettől az egésztől.