The teacher (18+)

Part 37 - Csillagok között

- Miért sírsz szívem? - törölte meg kezével Will a könnyektől nedves arcomat. Észre se vettem hogy kicsordult pár könnycsepp a szememből. Na de várjunk csak... Szívem? Mikor jutottunk mi ide? Más is történt amíg aludtam?

Na jó Jen, te teljesen hülye vagy. Mindenesetre csodálkozva néztem Will szemeibe, amik a nyakamra vetették tekintetüket.

- Ez eddig nem volt ott ugye? - kérdezte Will kissé összezavarodva a nyakamon elhelyezkedő pirosas lila kéznyomokat észrevéve.

- Nem igazán... - válaszoltam neki kissé félve, hogy mit fog erre reagálni. - Nolan az előbb itt járt és...

Will azonban nem várta meg, hogy befejezzem a mondatomat, és láttam rajta, ahogy az utolsó ideg is elpattant az agyában a dühtől. Felpattant, mihelyt meghallotta ezt a bizonyos nevet, mire én gyorsan megfogtam a kezét, és nem eresztettem el.

Próbáltam megakadályozni attól, hogy 2 perc múlva az ő ügyét illetően vigyenek minket kihallgatásra testi bántalmazás miatt. Szerencsére sikerült rá hatnom, és éreztem, ahogy elernyed megfeszített karja. Megnyugodott...legalább is annyira, hogy ne itt helyben a rendőrségen herélje ki Nolant.

Visszatérdelt hozzám, mire én szépen elmeséltem neki, mitől lett ilyen a nyakam. Erre Will csak nézett a szemembe, és most nem azt láttam a szemeiben, amit eddig. Csalódottságot láttam. De nem bennem csalódott, sokkal inkább...magában. Azt éreztem, hogy ezért az egész balesetért magát ostorozza. Magát hibáztatja mind azért, ami velem történt, már a gólyatábor óta.

Will a történetem után csak csendben magához ölelt. Olyan szorosan tartott magához, hogy már egy picit fájt is, de tudtam, hogy most neki szüksége van erre. Hogy minnél közelebb tudhasson magához, mert soha többé nem akar elereszteni. És a legrosszabb, hogy érzem, hogy szeretne segíteni, de nem tud, és ez a tehetetlenség felemészti.

Szeretné ezt az egészet visszacsinálni, és megakadályozni, ahogy én is, de nem tudjuk. Ami megtörtént, az megtörtént. És ezért nem ő a hibás. Nem lehet ott velem mindenhol, a nap 24 órájában. Főleg nem a tanáromként.

Miután a rendőrségről hazaértünk, Will készített mindkettőnknek teát, és miközben fújtuk a még forró teát, leültünk a kanapéra, és bekapcsoltuk a TV-t. Szorosan Will mellé ültem, és a fejemet ráhajtottam a vállára, mire ő a szabad kezével átkarolva fogta a vállamat. Miután megittuk a teát, bekapcsoltunk egy sci-fit, mert mindketten imádjuk a science fictiont. Abszolút emberemre találtam ebből a szempontból is. A legnagyobb csalódás számomra, ha valaki közli, hogy ki nem állhatja a sci-fit. Mint Nat, na Nattal soha nem is néztünk együtt filmet: ő a vígjátékokat szereti, amitől én mászok a falra, ő pedig az én sci-fis kedvenceimtől bolondul meg.

De Will nagy örömömre ugyanúgy odáig van ezekért a filmekért, mint én, szóval remélem, még sokszor fogunk együtt filmet nézni. Ahogy ültem mellette, és néztük a filmet, tudtam, hogy valami nincs rendben Willel. Akárhányszor közelebb bújtam hozzá, nem úgy reagált, ahogy eddig. Nem taszított el magától, de nem is viszonozta a közeledésemet. Az utolsó próbálkozásom után fogtam magam, és kikapcsoltam a filmet.

(Pedig az egyik legeslegkedvencebb filmemet néztük, a Csillagok között-et, szóval képzelhetitek, mennyire volt komoly most a helyzet, ha én ezt a filmet minden kényszer nélkül kikapcsoltam.)

- Valami nincs rendben Will, miért viselkedsz így?