The teacher (18+)

Part 22 - Milliméterek

-Nem fogom - mondtam egy kis szünet után, mert konkrétan alig kaptam levegőt már a magas pulzusomtól.

Gyorsan próbáltam valamit mondani, hogy megtörjem a csendet, mert a szívem olyan hevesen vert, hogy a nagy csöndben simán meg lehetett volna hallani.

- Az első kérdés azt mondja, keresd a fák ágai között a legfontosabb dolgot az életben, és megtalálod az első betűt.

-A fák között a legfontosabb dolgot? - kérdezte Will inkább magától, majd mindketten elkezdtünk gondolkodni.

-Hmm... az élethez víz, levegő és étel kell, de a levegőt nem láthatjuk, étel és víz sincsen ezeken a százéves korhadt faágakon. - mondtam úgy, mintha most ezzel közelebb kerültünk volna a megoldáshoz.

- Vagy mi van, ha nem az alapvető emberi életre gondoltak? - kérdezi tőlem Will.

-Ezt hogy érted Will? - kérdeztem vissza, mert ez a kérdés számomra sötétebb volt, mint a mostani éjszakai ég.

-Gondolj csak bele; a te életedet mi nélkül nem tudnád elképzelni?

-Hát... - itt most rögtön Willre gondoltam, de nyilván nem az lesz a megoldás.

-Csak mondd ki amire gondolsz - mondta nekem Will.

Hah, könnyű ezt mondani, ha most őt mondom nagyon be fogok sülni, de van más választásom?

-Te. - nyögtem ki nagy habozás után olyan halkan, hogy reméltem, hogy csak a szuperszónikus hallású baglyok voltak képesek ezt meghallani.

Rám nézett a nagy szemeivel, és az egyik kezével megfogta az arcomat, és közelebb hajolt. A szívem most már komolyan mondom műtéti esetként zakatolt, és sehogy sem tudtam lelassítani.

-Ez az Jenny.... a szeretet, amit érzünk egymás fele, ez az, ami nélkül lehetetlen lenne az élet. - mondta Will egyre közelebb és közelebb hajolva az arcomhoz, és most már csak milliméterek választottak el minket.

Éreztem az ajkamon a lehelletét, amibe beleremegett a lábam hirtelen. Will gyorsan felkarolt a derekamnál fogva, hogy tartson, és közben leejtette a földre a telefont a zseblámpával bekapcsolva, amitől egy kis megvilágítás lett az amúgy koromsötét erdőben.

-Minden rendben, Jenny? - kérdezte tőlem gyengéd hangon, és még mindig olyan közel volt az arca az enyémhez, hogy csak bámulni tudtam. A tekintetem végigfutott az arca minden részletén, a szinte tökéletes formájú szőkés szemöldökén, csillogó, zöldes kékes szemén, amiben egy eddig soha nem látott forróságot láttam, ami a testemen is átfutott, mihelyt a szemébe néztem, és próbáltam minden gondolatot kifürkészni a szeméből, és egyre varázslatosabb érzés fogott el.

Olyan őszinte, tiszta és egyúttal.... szerelmes tekintete volt. De miket beszélek, biztos csak a pillanat varázsa, amitől ezt érzem. Hátráltam volna, de nem tudtam, a lábaim egyszerűen nem mozdultak. Aztán végül ismét csapdába estem a tekintetében. Elvesztem. Will aztán megfogta a másik kezével az arcomat.

-Jenny...

Most Will fürkészte a tekintetem. Majd az ajkaimra nézett, amitől akaratlanul is ráharaptam kicsit és lesütöttem az arcom.

-Héé, kislány - emelte fel az arcomat a kezével Will, és megsimogatta. Pár másodpercig vizslatta még az arcomat, majd váltott a tekintete, határozottan nézett az ajkaimra, és... a szemeim lecsukódtak.

Mihelyt éreztem az ajkaimon a forróságot, amit az ő ajkai okoztak, hirtelen mindenféle érzelem elöntött belülről. De olyan leírhatatlan volt. Amint felszabadult végre ez a gát közöttünk, többé már nem volt semmiféle kétely, ami visszatarthatott volna minket.