Reggel az ébresztőm keltett fel, az újdonság kedvéért. Még fájt egy kicsit a fejem, szóval úgy döntöttem, reggel gyorsan beszaladok az orvoshoz, hogy megnézessem, normális-e, hogy a baleset óta belenyílal a fájdalom a fejembe.
Miután megvizsgált a doktor, és készült egy röntgen felvétel is az agyamról ( na jó, nincs agyam szóval ezt kijavítom a fejemre), megkérdezte, hogy mikor szoktam ezt a fájdalmat érezni. Erre én elmondtam, hogy tegnap például sírás közben, ahogy a balesetemnél is akkor éreztem a fájdalmat, és ezután vesztettem el az eszméletemet mindkettőször.
- Ms.Grey, szerencsére semmilyen elváltozást nem találtunk az agyában a röntgen alapján, ami nagyon jó hír. Egy ilyen baleset után gyakori az úgynevezett posztraumás fájdalom, az az a baleset következtében ért trauma miatt akárhányszor hasonló stresszes helyzetbe kerül, érezni fogja ezt a fájdalmat.
Viszont erre sajnos nincsen gyógymód, jobb esetben a trauma feldolgozásával eltűnnek ezek a fájdalmak is, de ezt nem ígérhetem teljes mértékben. De mindenképp igyekezzen elkerülni minden stresszes helyzetet, ahogy csak lehetséges hogy csökkentsük az esélyét az újabb rohamos fájdalom kialakulását. - fejezte be az orvos.
Miután kijöttem a rendelőből, kicsit megnyugodtam. Örültem, hogy nem találtak semmilyen elváltozást, azonban azért már kevésbé éljeneztem, hogy nem gyógyítható. Miközben az orvosi lapomat bújva sétáltam az egyetem felé, rám dudáltak mellőlem, mire lehúzódott a kocsi ablaka, és kiszólt az illető:
- Hölgyem, merre viszi az útja? Ha az egyetem felé tart, nagyon szívesen állok rendelkezésére. - viccelődött Will kinézve a kocsi ablakán, mire én fülig érő szájjal pattantam be a kocsijába.
- Jó regge... - kezdett bele Will, de mihelyt becsuktam magam után az ajtót, ajkára tapasztottam a számat. Nem ellenkezett egy pillanatra sem, visszacsókólt rögtön. Annyira hiányzott már, az, hogy mellettem legyen, hogy együtt legyünk. Az ajkai, ahogy közrezárta az enyéimet, és ahogy a nyelvével közben játszott... ahogy magához húzott, és a karjaival nem hagyta, hogy egy kicsit is eltávolodjak tőle.
Ez a csók most nem olyan volt, mint a táborban az erdőben... ez valahogy sokkal mélyebb volt. Mármint nem úgy, rossz az aki rosszra gondol. Ebben más fajta érzelmek voltak. A hiánya, ami napok óta emésztett engem, végre megszűnt. Itt voltam újra a karjaiban, és rengeteget jelentettem nekem, hogy egy ilyen hír után itt van mellettem. Rengeteget jelentett ez most nekem. Ahogy felszabadultak bennem ezek az érzések, elkezdtek a szememből kicsordulni a könnycseppek, és elkezdtem zokogni.
- Jenny, mi a baj, mi történt? - kérdezte Will a kezeiben tartva az arcomat, miközben törölgette a könnyeimet.
- Én csak... ahh a fejem- kaptam a fejemhez, mert megint éreztem a fájdalmat. Basszus, nem kellett volna hagynom, hogy ennyire elmerüljek az érzelmeimbe...
- Jenny, Jenny! Válaszolj istenem, mi történt? - kérdezgette tőlem Will, miután pár másodpercre a fejemet a vállára tettem, mert nagyon fájt a fejem.
- Semmi bajom Will - mondtam neki miután mérséklődött a fejfájásom. - Csak megfájdult a fejem, biztos a front miatt.
Nem akartam elmondani neki, hogy a baleset miatt fájdul meg a fejem, mert örökké magát fogja ezért hibáztatni...
- De ennyire? Biztos minden rendben van?
- Igen, ne aggódj, tényleg rendben vagyok. - hazudtam neki.
Ezután elindultunk az egyetemhez, de én hamarabb kipattantam, ahol senki se láthat meg a suliból, mert nem akartam, hogy lássák, hogy Willel jöttem az iskolába... így is van már éppen elég gondom a Fischer testvérekkel.
ŞİMDİ OKUDUĞUN
The teacher (18+)
Romantizm| BEFEJEZETT | "-Már megint milyen piszkos dolgon jár az agyad? Na igen, egy gond van ezzel a férfivel, hogy leolvas rólam mindent, és igazából, ezt vehetjük is a szoros kötelékünk alapjaként." Egy diák és egy tanár története, akiket újra összehozo...
